Süllyed a Loki, jön fel az Újpest, Horváth Ferenc nem a kispesti B-közép kedvence

2021. november 22. 16:31

Írta: Vámos Tamás
Szokásos visszatekintőnkben az NB I hétvégi fordulójának legérdekesebb, legizgalmasabb mozzanatait idézzük fel.

A pénteki mérkőzésen a győzelmi kényszerben lévő Zalaegerszeg azt a Mezőköveset fogadta, amely Supka Attila irányításával még veretlen, négy meccsen 10 pontot gyűjtött. A mérkőzésen főszerepben volt a VAR és a büntetők: Andó-Szabó Sándor először a Mezőkövesdnek fújt be egy tizenegyest (a kívül-belül szituáció megítélésben asszisztense segített neki), amelyet Cseri Tamás meglepetésre kihagyott, míg a másik oldalon a felvétel megtekintése után nem csak hogy megadott egy büntetőt a hazaiaknak, hanem második sárga lappal kiállította a vendégek védőjét, Matija Katanecet (érdekesség: a hazai mester, Waltner Róbert azért kapott sárga lapot, mert a videó megtekintése közben győzködni próbálta Andó-Szabót, hogy ez bizony büntető volt! Végül is igaza lett…) Koszta Márk magabiztosan értékesítette a 11-est, ám a létfontosságú zalai győzelem azért (is) maradt el, mert Josip Spoljaric két tuti ziccerét is elszórakozta, s ahogy az ilyenkor lenni szokott, a sors büntetett: a mérkőzés hosszabbításában Calcan bődületes kapufája után Nagy Dániel a kipattanót a léc alá vágta. Lehet, hogy a végelszámolásnál éppen ez a két pont hiányzik majd égetően a Zalaegerszegnek?   

A szombati futballprogram már ebédidőben elkezdődött, a Puskás Akadémia az „örök” mumus (Bognár György együttese az utolsó négy találkozóból hármat megnyert, úgy hogy Bödéék 16-szor voltak eredményesek!) Paks otthonába látogatott. A felcsútiak, ha valamikor, most a kedvező fordulatban reménykedhettek, hiszen az idegenbeli mérlegük egészen káprázatos volt: 4 győzelem, 1 döntetlen, míg Bognár György együttese soha nem látott mélységekbe zuhant, hiszen az utolsó öt bajnokin csupán egyetlen pontocska jött össze. A mérkőzésen kiderült: a Paks hamar dűlőre kívánja vinni a dolgot, és a két erőcsatár, az egyaránt mázsányi Ádám Martin és Böde Dániel vezérletével meg is szerezte a három pontot. Megjegyzendő:

maximálisan bevált Bognár György húzása, hogy Böde Dánielt visszavitte a csatársorba, hiszen a korábbi válogatott támadó hihetetlenül felszabadultan játszik, az esernyőcsele utáni bomba a forduló találata lett!      

A Gyirmót – Kisvárda mérkőzés előtt az volt a nagy kérdés: a kurtán-furcsán távozó Joao Janeiro (a szakember azzal indokolta Dunaszerdahelyre szerződését, hogy ott található portugál nyelvű iskola…) után is megtartja-e eredményességét a rétközi klub? Az első félidőben mindenesetre az esélyesebb vendégek nyomtak, egy jogos tizenegyes után a vezetést is megszerezték, és ugyan a második játékrészben lelkesen próbálkozott a Gyirmót, úgy tűnt: a 2014-ben éppen a győri klubtól Kisvárdára szerződő Erős Gábor sikerrel debütál a Várda kispadján. Ám hogy ez nem jött össze, arról Lazar Zlicsics és Frane Ikic gondolkodott. Előbbi a 90. percben hagyott ki egy kihagyhatatlan helyzetet )az üres kapu helyett a felső lécre bombázott), utóbbi pedig a hosszabbításban a vendégek kapujába stukkolta a labdát. A meccs után a várdaiak ismét a VAR-t szidták, tegyük hozzá, ezúttal jogosan: ugyanis a 33. percben – már a sípszó elhangzása után - Nagy Patrik csúnyán Ötvös Bence térdébe talpalt, érthetetlen, hogy a videószobában ülők miért nem tartották elemzésre méltónak a jelenetet?

Aki kinn volt az Újpest – Debrecen mérkőzésen, váltig állítja: érthetetlen, hogy a remekül játszó lilák hogy lehetnek az NB I sereghajtói? Tény, Mitrovicsék ezen a mérkőzésen sokat mozogva, felszabadultan játszottak, láthatóan jót tett nekik a válogatott mérkőzések miatti szünet. Beridze gólját egy VAR-os büntetővel még egalizálta a Loki (Dzsudzsák úgy örült az értékesített tizenegyesnek, mint serdülő korában), ám Marko Niklolics 33. percben történt, jogos kiállítása miatt várható volt, hogy nagyon nehéz második félidő vár a hajdúságiakra. Mory Koné meg is szerezte a vezetést a hazaiaknak, de aztán az újpestiek sorra hagyták ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket – vagy éppen a Debrecen legjobbja, Gróf Dávid védett látványosan. A végén csak bekotortak még egyet, így az Újpest elkezdte a hosszú hajrát a kiesés elkerüléséért. Az öregurasan játszó, a szintén a kiesőjelöltek közé visszacsúszó Lokival pedig lesz elég dolga az éppen a Szusza Ferenc Stadionban debütáló Joan Carrillónak…

Myrto Uzuni és Ryan Mmaee mattolták a Vidit... Fotó: MTI/Kovács Tamás

A Ferencváros MOL Fehérvár elleni, erődemonstráló győzelméről korábbi írásunkban már részletesen beszámoltunk, itt és most csupán annyit: az elmúlt mérkőzések alapján nehezen tudjuk elképzelni, hogy a zöld-fehérek ne szerezzék meg sorozatban a negyedik bajnoki elsőségüket is.

A Budapest Honvéd – MTK mérkőzés előtt kiderült: a közelmúltban kinevezett Márton Gábor koronavírus-fertőzés miatt még nem is találkozhatott új csapatával, így értelemszerűen nem debütálhatott korábbi klubja ellen. Az már a meccs elején világossá vált, a hazaiak hamar dűlőre kívánják vinni a dolgot, de az első félidőben még nem volt annyi átütőerő a hazaiak játékában, hogy gólt lőjenek. Ebben az időszakban az jelentette a fő attrakciót, hogy

a hazai B-közép folyamatosan távozásra szólította fel (közel sem ennyire kifinomult stílusban) Horváth Ferencet.

A játékrész végén viszont mindenki felkapta a fejét, hiszen a Haraszti – Baráth párharc végén az MTK játékosa meggondolatlanul megragadta a válogatott védő nyakát – kiállítás lett a dolog vége. Az emberelőnyt a második félidőben rögtön ki is használta a Honvéd, nem lehet nem észrevenni, hogy a rendkívül eredményes Nenad Lukiccsal milyen jó vásárt csináltak a kispestiek. Nagy Dominik magánszáma után (11-es kiharcolása, értékesítése) lenyugodtak a kedélyek, főleg, hogy a szerb gólzsák újra betalált. A mérkőzés végére két kérdés maradt: megbékélnek-e a hazai szurkolók Horváth Ferenccel, és persze: mi lesz veled, MTK?...      

Nyitókép: Nenad Lukics (elöl) - főnyeremény! Fotó: Budapest Honvéd/Facebook

 

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hajrá Scornicesti!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés