Lewandowskiék csoportelsők, a címvédő és Ronaldoék továbbjutottak a Bajnokok Ligájában

2021. november 23. 21:34

Írta: Edvi László
A BL csoportkörének ötödik fordulójának kedd délutáni mérkőzései során a Bayern München Kijevben, a Manchester United Villarrealban nyert. Este a címvédő, Chelsea kiütötte a már korábban továbbjutó Juventust. A Barcelona sorsa viszont csak az utolsó fordulóban dől el, és még örülhet, hogy nem került reménytelen helyzetbe hazai pályán.

A Bajnokok Ligája ötödik fordulójának mindkét kedd délutáni mérkőzése zűrösen kezdődött. Pedig egymástól elég távol vívták a két találkozót. Villarreal szép zöld gyepén a Manchester United vendégeskedett, míg Kijev jeges pályájára a Bayern München érkezett. Spanyolországban nyolc perc késéssel kezdődött a találkozó, mert a játékvezetők XXI. században megkövetelt kommunikációja nem volt rendben.

Régi, szép idők, mikor egy síppal és két zászlóval le lehetett vezényelni egy focimeccset!

– sóhajthattak az idősebb drukkerek. Aztán az első 45 percben tovább sopánkodtak a régi idők focijának hívei, mert elég gyenge produkciót láthattak. Gól nélkül. A másodikban aztán lettek gólok. A hazai kapus, Rulli bután eladott labdáját Ronaldo szép mozdulattal juttatta a kapujába. Majd a hajrában még Sancho is betalált. 2-0-ra nyert a Manchester United, és továbbjutott. A másik találkozón a Young Boys és az Atalanta fordulatos találkozón 3-3-at játszott, így a képlet az utolsó fordulóban nagyon egyszerű: az Atalanta-Villarreal győztese lesz a csoportban a második, döntetlen esetén a spanyol gárda.

Cristiano Ronaldo, a Manchester United játékosa (j) és Juan Foyth, a Villarreal argentin hátvédje a Villarreal - Manchester United mérkőzésen. Fotó:MTI/AP/Alberto SaizKijevben időben elkezdődött a játék. Viszont rossz időben, szakadó hóban, és a fagyott talajon a labda gyakran nem gurult, hanem csúszott. Négy perc után egy helyi (nyilván nem absztinens) szurkoló úgy döntött, hogy ő is megnézi közelről a talajt, de a biztonságiak nem támogatták az ötletét. Így is kellett két perc, amíg helyreállt a rend. Ezt követően a rendfenntartók olyan falat húztak a pálya köré, hogy egy csótány sem tudott volna bemenni oda.

A kijevi mérkőzés szakadó hóban kezdődött. Fotó: MTI/EPA/Oleg Petraszjuk

A színes labda viszont bejutott a kapuba.

Miután negyedóráig ismerkedtek a játékosok egymással és a körülményekkel, olyan gólt rúgott az Aranylabda várományosa, Robert Lewandowski, hogy azzal akár a Puskás-díjra is be lehet nevezni. A 11-es pontról, a kapunak háttal, ollózó mozdulattal talált be. Fünf Koma Neun, ahogy azt egy jeges sportnál mondták anno németül, de lehet, hogy járt volna érte a hat pont.

Félóra után Neuer kapus elrúgott a labda felett, az csúszott, mint a korong a kapuja felé, de szerencséjére a jobb oldali alumíniumon landolt.

A félidő hajrájában a tartalékos Bayern eldöntötte a mérkőzést

Coman jobbról a hosszú felsőbe varrta a labdát, amellyel kb. három kiló havat rúgott le a hálóról. A második játékrészt már csak túlélni akarta a német csapat a keleti fagyban, és Neuer néhány bravúrjának köszönhetően csak egy gólt kapott, így továbbra is 100 %-os, és megnyerte a csoportját.

A Bayern München az ukrán télben szerezte meg csoportja első helyét. Fotó: MTI/EPA/Oleg PetraszjukA kvartett másik mérkőzése viszont óriási izgalmakat hozott. A Barcelonának továbbjutást, a Benficanak kényelmes helyzetet eredményezett volna egy győzelem. Ám döntetlen lett. Ennek 92 perc játék után a Benfica örülhetett, ám a 93-ban a Barcelona, ugyanis a portugál csapat elvihette volna a három pontot. A záróforduló előtt a katalán gárdának van több pontja, ám nehezebb dolga, mert Münchenbe kell utaznia.

Vajon a Barcelona vagy a Benfica ugrik a második helyre az E csoportban? Fotó: MTI/EPA-EFE/Alberto Estevez

A  legkiegyensúlyozottabb (és talán leggyengébb) kvartettben, a G-ben ismét óriási átrendeződés történt. Mind a négy csapat érzi, hogy talán soha vissza nem térő lehetőséget kapott a sorsolásnál a legjobb 16 közé jutásra.

Itt teljesen nyílt minden a zárónap előtt

, még az első Lille is kipottyanhat, és az utolsó Wolfsburg is továbbjuthat. A párosítás:

Salzburg-Sevilla

Wolfsburg-Lille.

A H csoportban viszont eldőlt a továbbjutás, csak egy kérdés maradt: ki lesz az első, és ki a második? Ez nem mindegy, de mint láttuk kedden a Juventust ez a kérdés nagyon nem izgatja. 

2020 legjobb labdarúgójának választott Robert Lewandowski meseszép gólt lőtt, és 9 találattal vezeti a BL idei góllövőlistáját. Fotó: MTI/EPA/UEFA/Harold Cunningham

 

E csoport

Dinamo Kijev (ukrán) - Bayern München (német)  1-2

Barcelona (spanyol) -Benfica (portugál)  0-0

 

1. Bayern München      15 pont

2. Barcelona                  7 pont

3. Benfica                       5 pont

4. Dinamo Kijev              1 pont

 

F csoport

Villarreal (spanyol) -Manchester United (olasz) 0-2

Young Boys (svájci) -Atalanta (olasz)  3-3

 

1. Manchester United      10 pont

2. Villarreal                        7 pont

3. Atalanta                         6 pont

4. Young Boys                   4 pont

 

G csoport

Lille (francia) – Salzburg (osztrák)  1-0

Sevilla (spanyol) – Wolfsburg (német)  2-0

 

1. Lille                               8 pont

2. Salzburg                       7 pont

3. Sevilla                           6 pont

4. Wolfsburg                      5  pont

 

H csoport

Malmö (svéd) – Zenyit (orosz)  1-1

Chelsea (angol) – Juventus (olasz)  4-0

 

1. Chelsea                      12 pont

2. Juventus                     12 pont

3. Zenyit                            4 pont

4. Malmö                           1 pont

 

 

A nyitóképen: Robert Lewandowski, a Bayern München játékosa (b3) ünnepli gólját csapattársával, Thomas Müllerrel (b2) a labdarúgó Bajnokok Ligája E csoportjának ötödik fordulójában játszott Dinamo Kijev-Bayern München mérkőzésen Kijevben 2021. november 23-án.

MTI/EPA/Oleg Petraszjuk

 

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés