Szerdán újabb öt csapat jutott be a legjobb 16 közé a BL-ben

2021. november 24. 20:59

Írta: Edvi László
Már csak öt hely kiadó a BL első tavaszi fordulójában. A legjobb 16 között jelenleg 4 angol, 2 olasz, továbbá 1-1 német, spanyol, portugál, francia és holland csapat van. A többi továbbjutót két hét múlva ismerjük meg. A Bruges-Leipzig találkozón a német csapat idegenben nyert 5-0-ra, de egyik honfitársunk sem játszhatott: Szoboszlai Dominik bokasérülése nem jött rendbe, Gulácsi Péter elkapta a koronavírust, míg Willi Orban kontaktszemélyként karanténba került.

Azt már a játéknap előtt is tudtuk, hogy a három magyar játékost is foglalkoztató német RB Leipzig nem juthat a legjobb 16 közé. Ám az Európa-ligában való folytatás reményének megtartásához mindenképp’ nyernie kellett Brugesben. Ám reménytelen helyzetben lépett pályára, ugyanis a fél csapat nem állt a szakvezetés rendelkezésére. Sőt, a szakmai munka irányítója, Jesse Marsch sem lehetett a stadionban, ugyanis pozitív lett a koronavírus-tesztje. Akárcsak a magyar kapusnak, Gulácsi Péternek. Willi Orban nem fertőződött meg, ám mivel közvetlen kontakt volt, így ő is karanténba került. Szoboszlai Dominiknak pedig nem jött rendbe a szombaton a sinsheimi bajnoki mérkőzésen szerzett bokasérülése.

Egyik magyar sem játszhatott ezen a fontos találkozón.

Sőt, a harmadikszámú kapuson kívül csak öt, alig ismert játékos ülhetett a kispadra. Az edzőjét, és sok kulcsjátékosát nélkülöző Leipzig mégis már a 17. percben 2-0-ra vezetett idegenben. A szünetben pedig 4-0-ra.

A vége bravúros 5-0 lett a német csapatnak.

Így pontszámban utolérte a belga gárdát, és ha a zárónapon annyi, vagy több pontot szerez a Manchester City ellen, mint a Bruges Párizsban, akkor játszhat az Európa-ligában a legjobb 16 közé jutásért.

A kvartett másik mérkőzésén a csoportelsőség volt a tét. A két végső győzelemre is esélyes gárda közül a Manchester City akarta jobban a sikert, és ez össze is jött neki. 

Franck Kessie (b) és Alessio Romagnoli, az AC Milan (k) és Luis Suarez, az Atlético Madrid játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája B csoportjának ötödik fordulójában játszott Atlético Madrid - AC Milan mérkőzésen. Fotó: MTI/AP/Manu Fernández

A B jelű négyest már a 4. fordulóban megnyerte a Liverpool. Ezúttal is győzött, de mögötte nagyon összekuszálódtak a szálak. Ugyanis az óvatos spanyol és olasz csapat csatájából a hajrában szerzett találattal a vendég Milan jött ki győztesen.

Az angol gárda mögött még bárki elcsípheti a második pozíciót.

A C csoportot 100%-os teljesítménnyel vezető Ajaxra kissé ráijesztett Isztambulban a Besiktas. Ghezzal 22. percben szerzett 11-es góljával a második félidő elejéig vezetett, ám Haller negyedóra alatt szerzett két góljával fordított a holland csapat, és megnyerte a saját kvartettjét. A másik találkozó sorsdöntőnek ígérkezett az azonos pontszámmal álló portugál Sporting és a német Borussia Dortmund között. Mint minden német csapat ebben a fordulóban a Dortmund is tartalékos gárdával játszott. Elég csak azt említeni, hogy elölről sérülés miatt hiányzott a világ egyik legnagyobb csatárígérete, Erling Haaland, míg a védelem irányítója, a világbajnok Mats Hummels annak ellenére eltiltást kapott, hogy egyértelműen tévedésből állították ki az előző játéknapon.

Ami sikerült kedden a Bayernnek Kijevben és szerdán a Leipzignek Brugesben, az nem sikerült a Dortmundnak Lisszabonban.

Igaz, megint nem volt szerencséje sem a bíróval, sem a VAR-ral, mert ezúttal Emre Can kapott jogtalanul piros lapot. Igaz, akkor már kétgólos előnyben volt a Sporting, bár az egygólos hazai sikerrel még megmaradt volna a német csapat esélye a továbbjutásra. Ám 3-1 lett a vége, és az első komoly meglepetés: kevesen gondolták volna, hogy a Dortmundot megelőzve az Ajax és a Sporting jut a legjobb 16 közé. Főleg meglepő, hogy már az 5. játéknapon.

 Olivier Giroud, az AC Milan játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája B csoportjának ötödik fordulójában játszott Atlético Madrid - AC Milan mérkőzésen. Fotó: MTI/AP/Manu FernándezAz Inter és a Sahtar Donyeck szerdai mérkőzés előtti három találkozása gól nélkül végződött. A D csoport kora esti meccsén egy órán keresztül most is úgy tűnt, hogy nem lesz gól, pedig a milánói gárda próbálkozott becsülettel. Az első 45 percben 15 helyzetet dolgozott ki, ám eredménytelenül. Igaz, kétszer is a hálóba juttatta a labdát, ám mindkettőt szabálytalanság előzte meg. Aztán a 61. percben jött a szabályos találat: Edin Dzeko 16 méterről bombagólt zúdított a kapu jobb sarkába.

A bosnyák a negyedik csapatában is egy gólnál többet szerzett Bajnokok Ligája találkozón.

Öt perccel később pedig megszerezte a harmadikat is az Inter mezében: egy bal oldali beadás után három méterről fejelt a többnyire brazilokból álló ukrán csapat kapujába.

Este a Real Madrid a papírformának megfelelően 3-0-ra győzött Tiraszpolban.

Ebben a négyesben az történt, amiben a sorsolás pillanatában biztos volt mindenki: továbbjutott a Real és az Inter.

Igaz a moldovai területen focizó nemzetközi csapat, a Sheriff az első két fordulóban összekavarta a dolgokat a madridi győzelmével, de az 5. fordulóra bebizonyosodott, hogy a tiraszpoli fák sem nőnek az égig.

 

Az ötödik forduló eredményei, és a kvartettek állásai:

 

Szerda:

A csoport

Bruges (belga)- Leipzig (német)  0-5

Manchester City (angol)- Paris St-Germain (francia)  2-1

 

1. Manchester City    12 pont

2. Paris St-Germain    8 pont

3. Leipzig                    4 pont

4. Bruges                    4 pont

 

B csoport

Atletico Madrid (spanyol)- Milan (olasz)  0-1

Liverpool (angol)- Porto (portugál)  2-0

 

1. Liverpool         15 pont

2. Porto                 5 pont

3. Milan                 4 pont

4. Atletico              4 pont

 

C csoport

Besiktas (török)- Ajax (holland)  1-2

Sporting (portugál)- Borussia Dortmund (német)  3-1

 

1. Ajax                    15 pont

2. Sporting               9 pont

3. Dortmund             6 pont

4. Besiktas               0 pont

 

D csoport

Inter (olasz)- Sahtar Donyeck (ukrán)  2-0

Sheriff Tiraszpol (moldovai)- Real Madrid (spanyol) 0-3

 

1. Real Madrid            12 pont

2. Inter                        10 pont

3. Sheriff                       6 pont

4. Sahtar                       1 pont  

 

Kedd:

E csoport

Dinamo Kijev (ukrán) - Bayern München (német)  1-2

Barcelona (spanyol) -Benfica (portugál)  0-0

 

1. Bayern München        15 pont

2. Barcelona                     7 pont

3. Benfica                          5 pont

4. Dinamo Kijev                 1 pont

 

F csoport

Villarreal (spanyol) -Manchester United (olasz) 0-2

Young Boys (svájci) -Atalanta (olasz)  3-3

 

1. Manchester United         10 pont

2. Villarreal                           7 pont

3. Atalanta                            6 pont

4. Young Boys                      4 pont

 

G csoport

Lille (francia) – Salzburg (osztrák)  1-0

Sevilla (spanyol) – Wolfsburg (német)  2-0

 

1. Lille                               8 pont

2. Salzburg                       7 pont

3. Sevilla                           6 pont

4. Wolfsburg                     5  pont

 

H csoport

Malmö (svéd) – Zenyit (orosz)  1-1

Chelsea (angol) – Juventus (olasz)  4-0

 

1. Chelsea                      12 pont

2. Juventus                     12 pont

3. Zenyit                            4 pont

4. Malmö                           1 pont

 

A nyitóképen: Lionel Messi és a PSG vereséggel is a legjobb 16 közé jutott.

MTI/EPA/Ian Langsdon

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés