Két másodperccel a vége előtt egyenlített a Ferencváros a Barceloneta ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában

2021. december 15. 4:55
Az FTC két másodperccel a végső dudaszó előtt szerzett góljával ért el 12-12-es döntetlent Barcelonában a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában, ezzel megőrizte veretlenségi sorozatát.

Mint arról beszámoltunk, az FTC-Telekom férfi vízilabda csapata három döntetlen után – idegenben a Brescia és a Radnicski Kragujevac ellen, otthon a Olyimpiakosz Pireusszal szemben – szerezte meg az első győzelmét a Bajnokok Ligájában a 2021-2022-es kiírásban, méghozzá a jelentősen megerősödött Novi Beograd ellen a Komjádi uszodában a csoportkör negyedik fordulójában november 30-án.

Az ötödik forduló keddi játéknapján pedig a Barceloneta ellen vívott hatalmas csatát a Ferencváros. A barcelonai együttes az előző három Bajnokok Ligája-meccsét idegenben játszotta, ezúttal viszont élvezhette a hazai uszoda előnyét a magyar csapat ellen. Az FTC pedig a december 11-én elért Magyar Kupa-győzelemmel hangolt a katalán gárda elleni összecsapásra, ám a négyes döntő sokat kivett a Fradi játékosaiból, fizikálisan és mentálisan is fáradtak voltak még.

Varga Zsolt, a Ferencváros vezetőedzője magyaráz a játékosoknak a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, a negyedik fordulóban, az FTC-Telekom Waterpolo–Novi Beograd mérkőzésen a fővárosi Császár-Komjádi Béla Sportuszodában 2021. november 30-án. MTI/Kovács Tamás

A zöld-fehéreknél Vogel Soma helyett Szakonyi Dániel kezdett a kapuban, aki pályafutása első Bajnokok Ligája-mérkőzésén játszott, nem is akárhogy, a találkozó elején kivédett egy ötméterest, ezzel meg is alapozta az egész meccsen nyújtott kiváló teljesítményét. Nagyszerűen mutatkozott be a BL-ben a 27 éves hálóőr, aki az előző évadban még a BVSC csapatát erősítette.

Az ötméteres hárításának, valamint Nemanja Ubovics, Varga Dénes, Fekete Gergő és Danyiil Merkulov góljának köszönhetően a Ferencváros 4-3-ra vezetett az első nyolc perc végén.

Ubovics a Novi Beograd elleni győztes mérkőzésen négyszer is megzörgette honfitársai hálóját, s lett a találkozó legeredményesebb játékosa, ezúttal azonban a Fradi szerb légiósa egy fontos gól után megállt a gólgyártásban. De a katalán együttes elleni találkozón az FTC játékosai közül többen is kivették részüket a gólszerzésben.

A második negyedben pedig nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak a hazaiak, és megfordították az állást, így a félidőben 6-5-re vezetett a Barceloneta. Sőt, a barcelonai brigád kétgólosra növelte az előnyét a harmadik negyedben, ám Vigvári Vendel remek gólja révén megint egy volt közte, így 9-8-as állásnál indult a negyedik felvonás.

A ferencvárosi Vigvári Vendel a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, a negyedik fordulóban, az FTC-Telekom Waterpolo és a szerb Novi Beograd mérkőzésen a fővárosi Császár-Komjádi Béla Sportuszodában 2021. november 30-án. MTI/Kovács Tamás

Rendkívüli izgalmakat hozott a végjáték, akárcsak az egész meccs. Varga Zsolt csapata kiegyenlített a 28. perc elején (9-9), ám megint kétgólos hátrányba került 2 perc 26 másodperccel a vége előtt (11-9), majd visszajött 11-11-re, ekkor 59 másodperc volt hátra. De 24 másodperccel a végső dudaszó előtt Martin Famera emberelőnyből dobott góljával megint vezetéshez jutott a Barceloneta (12-11).

Viszont volt még egy támadása a Ferencvárosnak, hét a hat ellen játszottak a csapatok, miután Varga Zsolt lehozta a kapusát, és mezőnyjátékost küldött be helyette. Bejött!

Két másodperccel a vége előtt Merkulov megszerezte harmadik gólját a meccsen. Ezzel a bravúros akciógóllal harcolta ki a 12-12-es döntetlent a Fradi, s őrizte meg veretlenségi sorozatát a szezonban.

A Ferencváros már különleges rekordot állított fel a Bajnokok Ligájában, soha egyetlen együttes sem kezdte a sorozatot három döntetlennel – és Barcelonában még egyet hozzáadott. Utóbbi azonban máshogy alakult, hiszen az első három meccsen a Fradinak nagy esélye volt nyerni, és a végén elbukta a győzelmet. A Barceloneta ellen viszont az FTC a mérkőzés nagy részében gólhátrányban játszott, és ezúttal megmentett egy pontot az utolsó pillanatban.

Varga Zsolt, a Ferencváros vezetőedzője. Európai Úszószövetség (LEN)

Az A-csoportban lejátszották a többi mérkőzést is a keddi játéknapon. Az Olympiakosz Pireusz 12-10-re nyert odahaza a Jadran Split ellen, a Novi Beograd az AN Brescia csapatát fogadta, s ért el 11-11-es döntetlent, a Radnicski Kragujevác pedig otthon simán verte a Dinamo Tbiliszit.

Öt forduló után az Olympiakosz vezeti a csoportot, a Brescia a második a tabellán, míg

a Ferencváros a harmadik helyen áll hét ponttal, ám ugyanennyit gyűjtött eddig a negyedik Barceloneta és az ötödik Novi Beograd is.

Az FTC továbbra is versenyben van még a továbbjutást jelentő helyekért. A két nyolccsapatos csoportból az első négy helyezett jut a Bajnokok Ligája belgrádi nyolcas döntőjébe, ahol a Novi Beograd házigazdaként már biztos résztvevő.

A Bajnokok Ligájában a B-csoport magyar érdekeltje, a Genesys OSC Újbuda a címvédő olasz Pro Recco ellen játszik szerdán 19 órától a Nyéki uszodában.

 

VÍZILABDA, FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, A-CSOPORT, 5. FORDULÓ

CNA BARCELONETA (spanyol)–FTC-TELEKOM 12–12 (3–4, 3–1, 3–3, 3–4)

BARCELONETA: Aguirre – Fernández, Perrone 1, Granados 1, De Toro, Larumbe 4, Famera 3, Pavillard 2, Biel 1, Bustos, Ponferrada, Asensio. Edző: Elvis Fatovic

FTC: Szakonyi – Vigvári Vendel 1, Varga Dénes 3, Molnár E., Ubovics 1, Damonte 1, Vámos 1., Fekete G. 2, Merkulov 3, Jansik Sz., Nyíri B., Gábor L. Edző: Varga Zsolt

További eredmények

Olympiakosz Pireusz (görög)–Jadran Split (horvát) 12-10 (4-1, 4-3, 4-3, 0-3)

Novi Beograd (szerb)–AN Brescia (olasz) 11-11 (3-2, 0-2, 4-3, 4-4)

Radnicski Kragujevac (szerb)–Dinamo Tbiliszi (georgiai) 14-7 (4-2, 3-1, 2-1, 5-3)

Az állás: 1. Olympiakosz Pireusz 13 pont, 2. AN Brescia 11 pont, 3. FTC-TELEKOM 7 pont, 4. CNA Barceloneta 7 pont, 5. Novi Beograd 7 pont, 6. Jadran Split 6 pont, 7. Radnicski Kragujevac 4 pont, 8. Dinamo Tbiliszi 0 pont

 

Nyitókép: A ferencvárosi Varga Dénes nagyszerű játékkal és három góllal járult hozzá a Barceloneta elleni bravúros döntetlenhez. MTI/Kovács Tamás, Archív

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés