Szász Emese visszavonult, Szilágyi Áron bajnok, de nem veretlenül – vívó OB 2021

2021. december 19. 21:53
Világklasszisaink egyikének sem volt döccenőmentes a hétvégén lezajlott Vívó Országos Bajnokság. Körképünk.

Szilágyi Áron ott hibázott, ahol szabad

Ritka hibával nyitott a pénteki selejtezőnapon Szilágyi Áron, akinek előkelő világranglista helyezése miatt Világkupákon, Világbajnokságokon nem kell vívnia a csoportkörben. A lehetőség, hogy valaki öt adott tussal olimpiai bajnokot verjen, egy évben kétszer nyílik csupán: a magyar Országos és az Európa-bajnokságon. Ezzel tudott élni a junior magyar ranglista nyolcadik helyezettje, Ondrik Konrád, s így jelentősen felborította a kiemeléseket az egyenes kieséses táblára.

Aminek következtében szombaton már a negyeddöntőben összejött a háromszoros olimpiai bajnok találkozója a 2017-es egyéni világbajnok Szatmári Andrással, a Tokióban olimpiai bronzérmes magyar kardcsapat másik vezéralakjával. A kettejüktől megszokotthoz képest is magas színvonalú asszót Szilágyi nyerte – 13:14 után kétszer is egy végtelen finom és követhetetlenül gyors kézrekoppintással kimentve magát Szatmári hosszú rohama elől.

Az elődöntőben Szilágyi 3:9-ről fordított Péch Miklós ellen, majd a döntőt kevesebb problémával hozta le Iliász Nikolásszal szemben. 

Szatmáriék nyerték a férfi kard csapatot

Vasárnap, a csapatversenyek napján már rendben voltak az ágak, a két legerősebb csapat, a Szilágyi-féle Vasas és a Szatmári-féle MTK a döntőben találkoztak. Azonban mire a két világklasszis az utolsó párosításban egymás ellen kötött be, már nem maradtak kérdések: az MTK második és harmadik embere, az előző nap Szilágyira ráijesztő Péch és a korábbi korosztályos világbajnok Puy Sebestyén messze túlteljesítték a Vasas második és harmadik embereit.

Bár megjegyzendő, hogy amikor Szilágyi a meccs derekén még visszafordíthatta volna a szinte örökös bajnok, most is címvédő Vasas vereségét, akkor két erősen megkérdőjelezhető bírói döntés zárta rövidre az esélyt.

Siklósi Gergely kiesik a selejtezőnapon, de nem sikertelen a hétvégéje

Miként Szilágyi, a másik olimpiai döntősünk, a párbajtőröző Siklósi Gergely is botlott a selejtezőnapon. Csakhogy az ő első botlását – a csoportkörben a rendezvény legidősebb indulójától, a 68 éves Imreh Lászlótól kapott ki – követően, Szilágyival ellentétben, ott is hibázott, ahol már nem lehet: az egyenes kieséses szakaszban kapott ki klubtársától, így a 32-es főtáblára sem jutott el az olimpiai ezüstérmes uralkodó világbajnok. 

Ahol persze ilyen szintű klubtársak vannak, ott kinéz egy jó csapateredmény. A vasárnapi csapatdöntőben a Siklósi vezette Honvéd az egyéni dobogót letaroló Vasassal nézett szembe. Itt Siklósi döntő tényezőnek bizonyult: az előző napi bajnok Kochot három tusos, az egész meccsen legnagyobb különbséggel verte, és a fejezőasszóban sem remegett be, amikor hátrányból egy tus híján utolérték, le tudta hozni a meccset és csapatbajnoki címet.

Siklósi az olimpia után pedzegette, hogy elsősorban csapatember szeretne lenni a párizsi olimpiáig, és pár világversenyen az egyénit talán ki is hagyná, hogy teret kapjanak többen a magyar férfi párbajtőr hihetetlen erős hátországából. Úgy tűnik, ez a gondolat mélyen bevette magát az elméjébe, és nincs rajta kapcsoló.

Szász-Kovács Emese búcsúzik

Elbúcsúzott a vívástól Rió olimpiai bajnoka, Szász-Kovács Emese. A szombati minigálán egy háromszoros és egy kétszeres olimpiai bajnok búcsúztatta, majd a vasárnapi csapatnapon még fegyvert fogott, a Vasassal a negyedik helyet szerezték meg.

Szász Emese pályafutására röviden ebben a cikkünkben tekintettünk vissza.

További eredmények: itt.

Nyitókép: Szilágyi Áron és Iliász Nikolász az országos vívó bajnokság férfi kard egyéni versenyének döntőjében a budapesti Ludovika Arénában 2021. december 18-án. A bajnoki címet Szilágyi Áron nyerte meg. MTI/Illyés Tibor

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés