Apja halála után szerezgeti vissza trónjait a síkirálynő
Mikaela Shiffrinnek pályafutása legelejétől fogva úgy tűnt, elkerülhetetlen sorsa, hogy minden idők legeredményesebb alpesi sízője legyen. Tizenhét éves korától fogva – kezdetben csodagyerekként, majd a kötelező átmeneti időszakot egy szemrebbenéssel letudva: meginghatatlan uralkodóként – olyan ütemben gyűjtötte a Világkupa-győzelmeket, hogy pályafutása derekán vehette volna át a sportágában számon tartott szinte összes rekordot.
Köztük a legdelejesebbet is: a 80-as évek technikai zsenijétől, a svéd Ingemar Stenmarktól az összesen 86 Világkupa-győzelmet – aminek megdöntésébe Shiffrin karnyújtásnyira kerülő elődje, Lindsay Vonn a pályafutása végén már belegebedni is hajlandó lett volna. (Hogy a szintén amerikai Vonn utolsó próbálkozásait a minden ilyen formátumú sportolóba szükségképpen beléojtott soha-meg-nem-elégedés mellett mennyire gerjesztették kívülről, azért, hogy egy nő vezesse a koedukált örökrangsort, ne firtassuk most.)
Ezt a rekordot körülbelül mostanában érné utol Mikaela Shiffrin, ha 2020. február 2-án nem halálozik el váratlanul édesapja, első edzője és a körötte folyó ügyek mindenese. A Jeff Shiffrin halálát okozó baleset körülményei nem nyilvánosak; a közmegegyezés szerint valami rendkívül valószínűtlen háztáji szerencsétlenség történhetett. A gyászoló család hazautazik Amerikába, Mikaela többet nem is versenyez a szezonban, szóba kerül az is, hogy abbahagyja a síelést, mert minden kanyar az apjára emlékezteti – akitől kanyarodni tanult.
szlalom: kanyarodás két méterenként
óriás-műlesiklás: kanyarodás tizenöt méterenként
szuperóriás-műlesiklás (vagy SuperG): hosszú ívek a lejtőn
lesiklás: kanyarodás akkor, ha a hegy is kanyarodik
További részletek.
Mikaela Shiffrin ekkortájt már annyira uralta a női síelést, hogy nem az volt a kérdés, ki nyeri a négy szakágat egybevető összetett Világkupát, hanem hogy a négy – jelentősen más képességeket kívánó – szakág bármelyikében megelőzi-e őt egy specialista. Általában: még ott sem. A tavalyelőtti szezont mikor féltávnál abbahagyta, akkora pontelőnye volt, hogy alig tudta egy valaki megelőzni az év végére az összetettben.
Shiffrin a tavalyi télen sokáig halogatta a visszatérését. Mikor majdnem egy év után ismét rajthoz állt, bevallottan harmadannyi havas edzésen volt túl, mint a mezőny átlaga. Ehhez képest egy dobogós hellyel kezdett. Dobogóközelben maradt a következő két versenyen is, majd mindössze a negyedik versenyén, az Alpok legrongyrázóbb síterepén, a francia Courchevelben újra győzni tudott.
Ennek pontosan egy éve. Az idei, karácsony előtti utolsó versenyre már majdhogynem a régi Shiffrin érkezett Courchevelbe. A tavalyi szezon végén rendezett világbajnokságon négy érmet gyűjtött, köztük egy aranyat. Az idei szezon első versenyét megnyerte; technikai számban idén nem végzett másodiknál rosszabb helyen.
Ilyen teljesítmény mellett a gyors számokban szerzett dobogók is bőven elegendőek az elmúlt két évben kiadott összetett Világkupa visszahódításához. Akkor sem volt izgulnivalója, mikor a szezon elején túlsúlyban lévő gyors versenyeket szinte teljesen letaroló olasz, Sofia Goggia egy pillanatra átvette az összetett vezetést.
A Courchevelben rendezett két óriás-műlesikló napon Goggia mindkétszer kiesett; míg Shiffrin tegnap tönkreverte a mezőnyt, ma pedig csak egy meglepetésembertől, a svéd Sara Hectortól kapott ki.
Ezzel Shiffrin élete második karácsonyát az édesapja nélkül már ismét a helyén, a sportága csúcsán: az összetett Világkupa élén tölti.
Tizennégy Világkupa-győzelem választja el Stenmarktól, aminél kevesebb verseny van már hátra összesen a februári téli olimpiáig Pekingben. Tehát vélhetőleg előbb lesz minden idők legsikeresebb sízője olimpiákon (két arany és két ezüst kéne hozzá – legalább öt számban aranyesélyes), mint a Világkupában.
De mindkettő csak idő kérdése. Ez a sorsa.
Nyitókép: Mikaela Shiffrin a szezonnyitó győzelme után a dobogón, az ausztriai Sölden gleccseren. Fotó: Johann Groder / APA / AFP
Összesen 1 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Bejelentkezés