Bárki nyerheti a női sífutószámokat a pekingi olimpián

2022. január 12. 19:52
15 sportág 109 versenyszámában osztanak érmeket az idei téli olimpián. Ezek között vannak világszerte népszerűek, kevésbé ismertek, és olyanok, melyekre a sportrajongók is rácsodálkoznak: jé, ilyen is létezik? A pekingi olimpia kezdetéig minden műsoron szereplő sportággal foglalkozunk majd itt, a Mandineren. Persze tudjuk, hogy ezen kis dolgozatok alapján valószínűleg senki nem lesz egy sportág elkötelezett híve, ezért nem elsősorban a szabálykönyvet próbáljuk értelmezni, hanem kicsit közelebb hozni az adott eseményt egy olyan ország olvasóihoz, melynek sportolói a nyári játékokról szállítják az érmeket. 24 nappal a megnyitóünnepség előtt a női sífutókkal foglalkozunk.

A pekingi téli olimpia férfi sífutószámainak mindegyikének a győztesét ha nem is, a főszereplőjét nagy bizonyossággal lehet előre tudni. A nőknél egészen másképpen áll a helyzet.

Mert bár Therese Johaug pillanatnyilag a világ legjobb sífutónője, 10 egyéni világbajnoki címe mellé olimpián aranyat még sosem hozott, valamint az egyik legnagyobb vesztese lehet az utolsó pillanatban felborított nemzetközi versenynaptárnak.

Ugyanis Johaug, több norvég és svéd klasszissal együtt, kihagyta az év legkeményebb megterhelését, a Tour de France mintájára megrendezett Tour de Skit. Legfőbbképp annak utolsó szakasza miatt, ahol egy közönséges lesikló pályán sífut a mezőny – felfelé. Ez az olimpia előtt egy hónappal ésszerűtlenül nagy igénybevételnek tűnt sokaknak, azonban a Nemzetközi Síszövetség egy friss döntésében az olimpia előtti utolsó két Világkupát törölte. Így azok, akik az elmúlt heteket edzéssel és nem versenyzéssel töltötték az olimpiáig már nem kapnak élesben visszajelzést az állapotukról,

vakon utaznak Pekingbe.

De vakon utazik a mezőny többi része is, hiszen a legjobbak egy részéhez nem mérhették magukat az olimpia naptári évében.

Ilyen helyzetben, kiváltképpen női sportban: bármi lehet. A nemzetek, akik az érmekért harcban lesznek, azért még számbavehetők. Oroszok, norvégok, svédek, amerikaiak, esetleg a finnek. Tovább őrültség gondolkozni.

Sőt, lehet, hogy egy teljesen váratlan nemzet, Kína is belép a játékba. Kínai sífutósport természetesen nincs. Téli sportkultúra sem nagyon. Téli olimpia mégis, így szokásos elvárások is felébredtek a Pártban. Biatlonban a rekord nyolcszoros olimpia bajnok, Ole Einar Bjørndalen irányítja az olimpia házigazdák felkészülését, míg sífutásban a világ jelenlegi legjobb távolsági versenyzőjének, Alekszander Bolsunovnak az edzőjét csábították Kínába. Céljuk valami kimondhatatlan meglepetés okozása, amire pont a zavarosban halászás, jelen esetben a teljesen megbolondított női mezőny adja a legjobb terepet.

Sífutó edzőtábor a kínai válogatottnál. A világnak fogalma sincs, mire készülnek. Fotó: Hu Huhu / Xinhua via AFP

Kína szenvtelen számítással választja ki a számukra legkönnyebben – legtöbb sanyargató munkával, legkevesebb szakértelemmel – leakasztható olimpiai érmeket, ahogy arra a New York Times elemzése még a tokiói nyári olimpia során felhívta a figyelmet. Női súlyemelés, női lövészet: ezek a legszembeszökőbb példák. A téli olimpia igazi állóképességi sportágához az önfeláldozás bizonyára adott (vagy legalábbis kizsarolt) az edzőtáborokban, és a sífutáshoz elengedhetetlen szakértelem megvásárlásra került. Tényezők lehetnek.

Sprintben svéd arany ígérkezik. Az idén veretlen Maja Dahlqvist és a tavalyi világbajnok Jonna Sundling között dőlhet el a verseny. A 22 éves Frida Karlsson még Északon is ritkán termő sífutó-tehetség. Egyelőre helyezkedni nem nagyon tud a mezőnyben, kicsit izgulékony is, de bármelyik távolsági aranyra jó lehet.

Távolsági számokban és váltóban az oroszok a friss Tour de Ski-győztes Natalija Nyeprejevában (az első győzelmük valaha, volt, aki Gagarinhoz hasonlította őt), a tavaly nagy formában futó Julia Sztupakban, vagy a 14 év után ismét váltógyőzelmet hozó fejezőemberükben, a 20 éves kamcsatkai Veronika Sztyepanovában bízhatnak.

Az esélyesek közé számít minden távon az amerikai Jessie Diggins, aki tavaly Sztupak előtt megnyerte az összetett Világkupát. Igaz, a skandináv válogatottak az idény nagyját kihagyták a koronavírus miatt. A veterán Rosie Brennan több mint egy éve volt jó formában, de akkor pár hétig ő volt a világ legjobbja.

Nyitókép: A norvég Therese Johaug melegítő arctapasz mögé bújva. Ő a világ legjobbja, de december közepe óta nem látta a világ, és legközelebb Pekingben fogja. Fotó: Heikki Saukkomaa / Lehtikuva / AFP

 

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés