Magyarország – Hollandia: zavarodott játékkal fájdalmas vereség a részben hazai kézi-EB nyitómeccsén

2022. január 13. 21:01
Magyarország a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság első meccsét Budapesten, az MVM Domeban játszotta Hollandia ellen. A saját elvárásai alatt gyengén játszó csapatunk három gólos vereséget szenvedett.

Hollandia 24 csapatnál kisebb Európa-bajnoki mezőnybe sosem jutott ki, két éve mutatkoztak be a sportág vezető kontinensének viadalán. Egyelőre a hatalmas hangulatban zavarodottnak ható magyar válogatottnál jobban játszva 5 gól körül ingázó előnnyel vezetnek. A magyar válogattban egyelőre csak a cserekapus, Székely Márton és az -irányító Hanusz Egon játszik közepesnél jobban.

A félidő legvégén támadhattunk a mínusz kettőért. Sikertelenül, 10-13 oda, de már vannak biztató jelek.

10 perc eltelt a második félidőből, négyre mentek el. Most a kezdőirányító Lékai a legjobbunk. A klasszis beállónk, Bánhidi egy bő öt percig bokaápolás miatt lent volt, majd végül nem folytatja a meccset, de kettős emberelőnyben mehetünk a zárkozásért.

Utolsó 10 percre fordulunk. Nagyjából az az ábra, hogy vagy az egyik óriásunk – elsősorban Bodó – lő egy bődületes ágyúgolyót átlövésből, vagy Lékai furfanggal szerez gólt, majd a hollandok gyors középkezdésből 3 másodperc alatt újra ellépnek. Mínusz kettő-hárommal indulunk neki a végére.

Az egyenlítésért támadtunk öt perccel a vége előtt. Még nincs meg.

MEGVAN! 28-28. Lékai betörésből. 3 van hátra.

Cunderrel újra elmentek eggyel. Az utolsó két percben emberelőnyben vagyunk.

Kikaptunk.

Egy jól játszó, ötletes és a csarnoktól meg nem ijedő ellenféltől, végül hárommal. Világosan látszott, tudunk sokkal jobban is játszani.

Izlandot és Portugáliát kell megverni a továbbjutásért. 

Nyitókép: Magyar szurkolók az MVM Domeban. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Összesen 96 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez ultra gyenge kezdés volt. Hiba hibára halmozva, beszarva elöl-hátul.

Sajnos túl volt kissé tolva ez az elvárás és a hype. További jó folytatást.

Válaszok:
Box Hill | 2022. január 14. 19:16

Már az érthetetlen volt miért nem itt az új helyen edzettek erre a meccsre.

Na mindegy.



Szerintem szétizgulták. Semmi nincs veszve, a csoportból az első kettő megy tovább.
A következő meccs jobb lesz.
Hajrá magyarok!

Nem kell szégyellniük magukat!
A szívük ott volt. Fejben nem voltak ott.
Inkább azt lehet mondani, hogy nagy akarásnak nyögés a vége.
Én inkább támogatom, mint hogy támadjam őket.

Amihez a debil-idióta magyar sportsajtó hozzányúl, az válik szarrá.
Hülyére hülyítésben a magyar világelső.
Nemzeti Sport, két nappal a meccs előtt:
"20 ezer néző adhat szárnyakat a válogatottnak"
Ebben a szakmaiság NULLA, pontosabban mínusz 20 ezer.
Ha ezt írja:
"20 ezer néző adhat szárnyakat a válogatottnak - de ez a nyomás össze is roppanthatja a csapatot" akkor ez egy korrekt begarangozó lett volna.
De helyette az 1. oldalon öklömnyi betűkkel az emberek arcába, amit idéztem...

Mert nem azt kiabálta a közönség, hogy: Több pénzt bele! Több pénzt bele!

Ez se. Motiváció elmélet első óra: a kielégített motivátor (a pénz, amit előre adnak) többé nem motivál.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés