A születésnapos Nyilasi Tibor: A Barcelona fél évre 1 millió dollárt kínált értem, mégsem mehettem!

2022. január 19. 12:48

Írta: Vámos Tamás
Január 18-án ünnepelte 67 . születésnapját a magyar futball legendája. A Mandiner egy nagyinterjúval tiszteleg Nyilasi Tibor nem mindennapi pályafutása előtt.

- Egy nyilatkozatában elárulta: kifejezetten Albert Flórián miatt lett futballista…

- Igen. Mint minden gyerek a 70-es évek elején, én is a grundon nőttem fel, a labda volt a mindenem. Ekkoriban édesapámmal már rendszeresen jártunk meccsre, és 12-13 évesen egy sztárt, egy példaképet néztem ki magamnak, amit Albert személyében meg is találtam. Nagyon sok emlékem fűz ahhoz a Fradihoz; Flórival akkor kerültem először testközelbe, amikor a népstadionbeli kettős rangadók előtt, közvetlen közelről nézhettem a bemelegítését. A toronyépület mögötti gödörben volt két, 20X40-es salakpálya és mi a gödör fölötti peremen álltuk és néztük, miként melegítenek a bálványok. Számunkra ez akkor maga a csoda volt…

 

Nyilasi, a tudósító…

- Várpalotán született, hogyan kerültek Budapestre?

- Édesapám állást kapott a fővárosban és egy Medve utcai szoba-konyhás lakásba költöztünk, négyen, apám, anyám, a nővérem és én. Csak hideg víz volt, a fürdőkádat pedig egy lavór jelentette, amit elég hamar ki is nőttem…

- Miért pont az Úttörőstadion lett az első egyesülete?

- Mert közel volt… Gyakran sétáltunk a Margitszigeten és édesapám felfedezte az Úttörőstadion pályáját. Nem sokkal később karon fogott és levitt a felvételire. Sepsi Attila és Bujtor Sándor voltak az első edzőim és emlékszem, a felvételi vizsga a dekázás volt. Körülbelül 14-16 sikerült, ennyi elég volt, hogy ott ragadjak. Innentől kezdve a szüleim is megnyugodtak: látták, hogy nem kerültem rossz helyre, másrészt tudták, hogy csak át kell sétálnom a Margit hídon és már otthon is vagyok. Ettől fogva két „pályám” volt: a Medve utcai földes grund és a füves Úttörőstadion.

- Igaz, hogy már 14 évesen 46-os cipője volt? S a korabeli statisztika szerint kettesével rugdosta a gólokat: 68 mérkőzésen 124-szer volt eredményes…

- Tény, hogy már 14 évesen nagylábon éltem, de a 45-ös cipőméretnél megrekedtem. Ami pedig az eredményességet illeti: azt nem sokan tudják, hogy az Úttörőstadion-mérkőzésekről – csak úgy, a saját szórakozásomra – tudósításokat készítettem. Vannak korabeli feljegyzéseim, így például pontosan tudom, hogy a Szállítók elleni mérkőzésről valami ilyesmit írtam: „magabiztos győzelem született, amely jogos reményeket táplál a jövőre nézve”. Azon a meccsen négy gólt szereztem, így feljogosítva éreztem magam, hogy berakjam magam a „jók” közé…

„Albert Flórián az első kézfogás után felajánlotta, hogy tegezhetem”

- Miként került a Ferencvárosba?

- Ebben az időszakban már bőszen jártam a Fradi-meccsekre, eleinte a papával majd a haverokkal. Közben a Medve utcából Kelenföldre költöztünk, és

nem messze lakott tőlünk az Aranycsapat szövetségi kapitánya, Sebes Guszti bácsi, aki gyakran lejött közénk a grundra.

Megtetszett neki a játékom, és elintézte, hogy lemenjek az akkor NB I-ben szereplő Egyetértéshez. Ezt nem sokan tudják, de tény: 15 évesen egyetlen edzésükön részt vettem. Én azonban mindenképpen a Ferencvárosba akartam menni, és amikor bekerültem a Budapest-válogatott szűk keretébe, Kertész János a Fradi-ifi I edzője elém tolta az átigazolási lapot. Én pedig nem haboztam...    

- A Fradiban 13 évet töltött, először az ifiben járta végig a szamárlétrát…,

- Életem legszebb időszaka kezdődött azzal, hogy bekerültem a Fradi-családba. Akkor még a régi lelátó mögötti öltözőket használtuk, és hatalmas élmény volt, hogy egy folyosót használhattunk a nagycsapattal. Inasként éltük közöttük az életünket.

Akkoriban fantasztikus klubélet volt az Üllői úton: Flóriék billiárdoztak, mi nekünk pedig földöntúli boldogságot jelentett, hogy vihettük nekik a szendvicseket és a hosszúlépést.

Balra volt a sakkterem, lent pedig a vidékiek, Kű Lajos és többiek laktak a kollégiumban. A korábbi Csanádi-terem helyén pedig diszkó működött, Harót János elnök fia, Attila nyomta a zenét, mi pedig az atléta és a kézilabdás lányokkal remekül éreztük magunkat… Tehát: amíg az öregek fenn billiárdoztak, mi lenn szédelegtünk. Nagyon gyakran előfordult, hogy reggel bementünk a klubba és csak este mentünk haza…

- Felnőttként két bajnoki címet, valamint Ezüstcipőt szerzett. Miként emlékszik vissza erre az időszakra?

- Mint minden inas, mi is alulról kezdtük. Többek között Ebedli Zolival, Rab Tibivel, Magyar Pistával kerültünk a felnőttek közé; ebben az időszakban az Üllői úti stadion építése miatt a Népstadionba költöztünk át, és egy Komló elleni bajnokin mutatkoztam be a nagycsapatban. Sosem felejtem el: az első edzés előtt Csanádi Feri bácsi mindenkinek bemutatott; az ifiből már sokan ismertek, de ez akkor így illett…  Volt olyan játékos, aki magázott, de az nagyon nagy élmény volt, hogy Albert Flórián az első kézfogás után felajánlotta, hogy tegezhetem… Nagyon szép 13 év volt, tele sikerekkel és kudarcokkal, a csúcs természetesen az 1975-ös KEK-döntő volt a Dinamo Kijev ellen, de felejthetetlen a három Magyar Kupa-győzelem és a gólkirályi cím is…  

A legendás játékostárssal és baráttal, Törőcsik Andrással - egy Fradi - Újpest derbi előtt Fotó: MTI/Tóth Gyula

„1978-ban azt hittük,  miénk a világ"

- Azért volt egy máig emlékezetes mélypont is: 1979-ben a visszavonulás mellett döntött…

- Egy játékos életében vannak szép és kevésbé vidám pillanatok is. 1979-ben – az argentínai vb kudarca után – nagyon magam alatt voltam és a klubban sem ment igazán. Ha jól emlékszem, 1980 januárjában eljött hozzánk, Kelenföldre Szepesi György MLSZ-elnök és Sándor Károly, akik addig győzködték a szüleimet és engem, hogy a visszatérés mellett döntöttem. Hozzáteszem: ekkor már nagyon hiányzott a foci, de ezért a nemes gesztusért Gyuri bácsinak és Sándor Csikarnak örök életemben hálás vagyok… Összeszorítottam a fogam és jöttek is a sikerek: a válogatottal csoportelsőként jutottunk ki a spanyolországi világbajnokságra, a Fradival pedig bajnokságot nyertünk és Ezüstcipős lettem… Ebből is látszik: a borúra mindig jön a derű!   

- Ha már az Ezüstcipőt említette: az 1980-81 bajnokság végén az aranyérem mellett mindenki önt ünnepelte, hiszen három góllal előzte meg Georgi Szlavkovot; végül mégis a bolgár lett a befutó…

- Amíg élek, nem felejtem el: mi szombaton, a CSZKA Szófia vasárnap játszott bajnokit, és Szlavkov pont akkor került csúcsformába, amikor kellett: az utolsó bajnokijukon mesternégyest ért el…

- A válogatottba 20 évesen került be, ahonnan egészen 31 éves koráig kirobbanthatatlan volt. Részt vett két világbajnokságon; a ’78-as valamint a ’82-es csapat is többre hivatott volt a csoportmeccseknél. Argentínában pont nélkül zártunk, Spanyolországban – hiába volt a sporttörténelmi 10-1 El Salvador ellen – nem sikerült a továbbjutás. Tényleg csak a balszerencsére fogható, hogy nem sikerült a nagy bravúr?

- 1978-ban azt hittük, miénk a világ, nem vettük tudomásul, hogy a házigazda argentinok ellen nem lehet sanszunk, ráadásul azon a meccsen engem és Törőcsik Andrist is kiállította a bíró két buta szabálytalanság miatt. Sajnálom, hogy Argentínában pont nélkül végeztünk, pedig azt a válogatottat zseniális futballisták alkották… Spanyolországban szintén balszerencsénk volt, hiszen Belgium ellen már csak 11 perc kellett volna a győzelemhez. De hát

tetszik, nem tetszik, az egész magyar futballtörténelmet végigkíséri a balszerencse, az, hogy mindig egy banánhéjon csúszunk el; elég csak Puskásék vagy Alberték generációjára gondolni…

- Mezey György csapatában is végig szerepelt, ám a mexikói világbajnokságról az utolsó pillanatban lemaradt. Tényleg csak a gerincműtét miatt?

- Senki sem tudta eldönteni, hogy mi a jó megoldás, Bécsben nem akartak megoperálni, erre vezetői tanácsra hazahoztak. Végül – balszerencsémre – csigolyaív-szakadással operáltak meg, két csavart is tettek belém. Persze, hogy nem sikerülhetett jól a beavatkozás, hiszen ha az embernek a foga fáj, nem a manduláját kell kihúzni…

- ???

- Nem sokkal később ugyanis kiderült, hogy gerincsérvem volt; egy éven belül kiszedték a csavarokat, kitisztították a gerincemet és villámgyorsan meg is gyógyultam…

- Mi igaz abból, hogy a szövetségi kapitány szinte az ausztriai edzőtáborba utazó csapat buszáról szállította le?

- Nincs mendemonda, vannak tények, a szakmai vezetés egyszerűen nem tudta eldönteni, hogy meggyógyulok-e vagy sem. Ma már nem foglalkozom ezzel, ettől függetlenül az bánt, hogy nem tudtam három világbajnokságon részt venni, hiszen ez nem sok futballistának adatott meg a világon. Nekem ez összejöhetett volna, ezért van hiányérzetem. De hát az élet nem egy kívánságműsor…

- Azért, ha úgy vesszük, mégiscsak kimaradt a magyar labdarúgás egyik legnagyobb kudarcából…

- Eredménytől függetlenül hiányérzetem van, hogy nem lehetettem ott Mexikóban…

Az utánpótlás-nevelés a mai napig a szívügye... Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Nyilasi, a „hátizsákos”, „gumicsizmás” turista…

 

- A légióspályafutása viszont maga volt a diadalmenet. 28 évesen szerződhetett külföldre, amely a nyolcvanas évek elején óriási kedvezménynek számított…

- Bálint László volt az úttörő, Fazekas László a második, akik a hetvenes évek legvégén hivatalosan is külföldre szerződhettek. Ma, amikor már egy 5 éves gyerek is minden gond nélkül határainkon túlra igazolhat, tényleg hihetetlennek tűnhet, de igaz: tényleg kiváltságos voltam akkoriban, hogy ilyen „fiatalon” belekóstolhattam a profi világba…

- S miért pont az Austria Wienre esett a választás?

- Nagyon egyszerű a válasz, mert ők akartak nagyon. Akkoriban jól ismertek, nem csak a magyar-osztrák válogatott meccsekről, hanem az Ezüstcipő révén is, no, meg az Európa-válogatottból. Akkor még létezett a szöges drót, és valóságos kuriózumnak számított, sokan fel sem tudták fogni, mi az a korlátlan határátlépés… Előfordult, hogy reggel volt edzésem az Austriával és délután kettőkor már Budapesten kávéztam. Csodálatos öt évet töltöttem a sógoroknál, az első három esztendőben zsinórban lettünk bajnokok – ráadásul az első szezonban gólkirály is lettem – míg az utolsó évben ezüstérem jutott nekünk. Az Austria elnöke az első időkben, tréfásan mindig azt mondogatta:

„amikor megérkezett hozzánk Tibor, olyan volt, mint egy keleti turista. Mindent tátott szájjal nézett, közben pedig hátizsákot és gumicsizmát hordott.” 

- Az egyik legjobb magyar labdarúgóként szerződött Ausztriába, mégis: miben különbözött az osztrák pontvadászat az NB I-től?

- Bárki bármit mond, mindig is gyorsabb volt, az infrastrukturális különbségeket pedig jobb, ha nem is ecsetelem. Számomra a legfontosabb az volt, hogy egy hihetetlen jó, baráti társaságba kerültem, hamar befogadtak, és olyan világklasszisokkal együtt szerepelhettem, mint Herbert Prohaska, Hans Krankl vagy éppen Bruno Pezzey. A szeretet a világ minden táján ugyanolyan pozitív dolog. De persze a profi világban van egy örök törvény: idegenként mindig többet kell nyújtanod, mint az otthoniak. Kár, hogy ez Magyarországon, sok helyen még mindig fordítva van. Szóval, ha én nem lőttem volna sok gólt, pöccintőset, látványosat, kevésbé látványosat, ha nem jöttek volna az eredmények, akkor hiába vagyok jó srác, nem biztos, hogy befogadtak volna…

„Bernd Schuster helyére hívtak a  Barcelonába”

- Mennyit fejlődött szakmailag és – csak a viszonyítás kedvéért - anyagilag mennyivel járt jobban?

- 28 évesen sok új tudás már nem ragadt rám, elsősorban a gondolkodásmódom változott. Egy kitűnő csapatban léphettem hétről-hétre, amellyel könnyű volt jó eredményt elérni. S kedvezett az Austria játékstílusa is, hiszen a többi játékos egyértelműen Prohaska és alám dolgozott, így könnyebb volt eredményesnek lenni…

- S anyagilag mennyire volt kedvező az Ausztriában eltöltött öt év?

- Legyen elég annyi:

amit a későbbiekben fel tudtam mutatni – családi, ház, autó, balatoni nyaraló – azt kizárólag az Ausztriában eltöltött időszaknak köszönhetem…  

- Mindig mondjuk, hogy a profi világban az orvosi háttér is mennyivel fejlettebb. Ez a nyolcvanas években is igaz volt?

- Érdekes, ezen a téren akkora különbséget nem tapasztaltam. Akkoriban, Magyarországon, a jól működő Sportkórházban a lábujjamtól a fejem búbjáig mindent megkaptam. S nem csak én – a családtagjaim is…

- Pályafutása csúcsán a hírek szerint több sztárklub is megkereste, a Barcelona konkrét ajánlattal állt elő. Mi igaz ebből?

- Az egy teljesen más világ volt, mint már említettem, már az is kiváltság volt, hogy én 28 évesen külföldre szerződhettem. Tulajdonképpen mindent az akkori, központi sportvezetés intézett. Akkoriban még nem voltak a magyar labdarúgóknak menedzserei, ha „fent” rábólintottak, mehettél, ha nem, maradnod kellett. Persze, hogy hallottam sok mendemondát, a belga Standard Liége is konkrét ajánlattal állt elő; ami pedig a Barcelonát illeti: még az Ausztriába szerződésem előtt, 1981-ben a csapat játékmestere, Bernd Schuster megsérült, a spanyolok pedig egy irányító középpályást kerestek a helyére. Engem a válogatottból és az Ezüstcipő révén ismertek, és azt is tudom, hogy fél évre, 1 millió dollárért szerződtettek volna. Az már akkoriban is óriási pénz volt…

- S miért nem jött össze a megállapodás?

- A pénz, az utalásról szóló elismervény állítólag megérkezett az MLSZ-be, de az akkori sportvezetés végül nem engedett. Az indokot a mai napig nem tudom…

Edzőként remek bemutatkozás: 5-0 az Újpest ellen, a Megyeri úton Fotó: MTI/Németh Ferenc

„Valószínű, hogy a szövetségikapitány-kérdésben rosszul döntöttem”

- Ez az eset is igazolja, hogy ha pár évvel később születik, sokkal fényesebb légiós karriert futhatott volna be – elég, ha csak a Détári-, Kiprich-, Kovács Kálmán-féle generációra gondolunk. Nem bosszankodik emiatt?

- Nincs értelme ezen rágódni, egész egyszerűen tudomásul veszem, hogy az én pályám a hetvenes-nyolcvanas években volt a csúcson. Csupán azért szomorkodom, hogy nem vagyok már 20 éves - a fiatalságomat sírom vissza…

- Mindent összegezve: elégedett a pályafutásával?

- Az életem maga a csoda, hiszen 18 éves koromtól – amikor megkaptam életem első, profi szerződését – az a munkám - a futball – amit rajongásig szeretek. Ráadásul abban a klubban játszhattam, amibe – amióta az eszemet tudom- mindig is vágytam. A Fradi volt a mindenem, legendák között játszhattam az Üllői úton, majd a válogatottban, kijutottam két világbajnokságra. Edzőként pedig valósággal berobbantam és a játékosoknak köszönhetően, öt év alatt olyan sikereket értem el a Ferencvárossal – bajnoki cím, három ezüst-, egy bronzérem, három MK-siker, egy Szuper Kupa-győzelem – amelyet sokan 40 éves edzői pályafutás alatt nem érnek el.

- Önnel kapcsolatban csak egy hiányérzete van az embernek: sosem mert belevágni a szövetségi kapitányi munkába…

- Erre mindig azt szoktam mondani: még 35 éves sem voltam, amikor elvállaltam a Ferencváros irányítását. A Fradi kispadja mindig is egy időzített bomba, tehát ehhez is nagy merészség kellett, nem? Ezzel együtt vannak az ember életében jó és kevésbé jó döntések. Valószínű, hogy ebben a kérdésben rosszul döntöttem…

Nyitókép: "Az életem maga egy csoda" Fotó: MTI/Marjai János

Összesen 23 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Adok egy pacsit. Bólints, Tibi!

"a felvételi vizsga a dekázás volt. Körülbelül 14-16 sikerült, ennyi elég volt, hogy ott ragadjak."
Ha ma ez döntene a felvételkor, sokkal előrébb tartana a magyar futball.
És a Sepsi Attila és Bujtor Sándor, Kertész János, Szepesi György, Sándor Károly kaliberű sportvezetők.
De az egy Sallói Istvánon kívül mást nagyítóval sem lehet találni.
Újpesti lévén, Nyilasit vegyes érzésekkel szemléltem, de: tudott, méghozzá intelligens esztétikával, ami nem semmi.
Isten éltesse, sajnálom, hogy nem vállal szerepet, és mivel ő sem lesz fiatalabnb, már nem is fog.
A csányi-féle MLSZ, sajnos: egy rémálom.
Marco Rossival takaróznak, ám a valóságban a magyar futball fennállásának több mint száz esztendeje alatt ennyire kétségbeejtő helyzetben, még ennek a közelében sem,- nem volt, mint ma.
És a kibontakozáshoz is legalább egy emberöltő kellene, ami előrevetíti, a következő évtizedben csak rosszabbra számíthatunk.
Mi kellene?
Odaadni az egészet Nyilasinak és akiket ők beválasztanak maguk közé, kiegészítve Tusupokkal, akik a fizikai részt magas szinten értik, mentális és táplálkozástudományi szakemberekkel.
És marketinges, szintén a legmagasabb szintű szakértőkkel.
Csak ennyi.
Helyettük vannak a Berzik, Sipos Jenők, nem akarom őket bántani.
MLSZ-elnökség:
DR. CSÁNYI SÁNDOR
BALOGH GABRIELLA
BÁNKI ERIK
BERZI SÁNDOR
DANKÓ BÉLA
DR. ANTHONY RADEV
TÖRÖK GÁBOR
GARANCSI ISTVÁN
és utolsó helyen, egyedül sebtapaszként:
NYILASI TIBOR
Központi hivatal
dr. Vági Márton - Főtitkár
Roskó Zoltán - Operatív igazgató
Berzi Sándor - Nemzetközi igazgató
dr. Zelei János Tamás - Főtitkári Iroda vezető
Dinnyés Márton - Kommunikációs osztályvezető
Sipos Jenő - MLSZ szóvivő
Fórián Zsolt - Edzőképzési Központ vezető
Tóth Andrea - Gazdasági vezető
Hegedűs Richárd - Üzemeltetési osztályvezető
Reményi Gergely - Pénzügyi és Kontrolling osztályvezető
Varga József Lajos - Támogatáskezelési osztályvezető
Dürr Balázs - TAO Ellenőrzési osztályvezető
Kovács Szilveszter - Grassroots osztályvezető
dr. Barczi Róbert - Sportigazgató
Szabó Vilmos - Eseményszervezési igazgató
Samu István - Biztonsági igazgató
Csabai András - Marketing osztályvezető
Vámos Tibor - Versenyigazgató
Sontra Tamás - Felnőttképzési Intézet vezető
No B+, ezekkel értesd meg, hogy miért elengedhetetlen, hogy a gyerek tudjon dekázni.
Ezektől lenne a magyar megújulás a futballban?
Van ezek között, az egy, Nyíl kivételével, aki a futball szakmához értene?
- fizikai felkészítés, mentális és táplálkozástudomány,
marketing, no és maga a gömb, a labda, mint központi eszköz?
Az MLSZ azzal nem foglalkozik, amiért létre hozták, ami a feladata, a munkája lenne.

Azután az argentín meccs után évekig nem néztem focit, pedig addig még a bajnokikra is kijártam.
Az a csapat akkor jobb volt Argentínánál.
Az a bíró legyen halhatatlan, lássa minden szerette halálát.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés