Újpest FC – Ferencváros 0-1 - ÉLŐ KÖZVETÍTÉS - edzői nyilatkozatokkal

2022. január 30. 19:39

Írta: Vámos Tamás
Az első tavaszi fordulóban rögtön szembekerül a két ősi rivális, és bár a két csapatot nyolc helyezés és 18 pont választja el egymástól, mégis pikáns rangadóra van kilátás.

A Szusza Ferenc Stadionban rendezett találkozó előtt a lilákat a hazai környezeten kívül több dolog is motiválhatja: Michael Oenning helyett a szerb Milos Kruscsics lett a vezetőedző; a Kúria döntése értelmében a klub visszakapta a régi címerét; megtörtént az Újpest FC tulajdonosváltásának első lépése: Roderick Duchatelet és az új befektető képviseletében a korábbi újpesti közönségkedvenc, Kovács „Kokó” Zoltán írta alá a papírokat; és cseppet sem utolsósorban a lila B-közép nem kevesebb, mint 995 nap után visszatér önkéntes száműzetéséből!

A Ferencvárosnál viszont nem sok a jó hír: Sztanyiszlav Csercseszov vereséggel debütált, hiszen a 4. fordulóból elhalasztott mérkőzést 1-0-ra elveszették a Puskás Akadémia otthonában; továbbra sem állhat a szakmai stáb rendelkezésére az Afrika Kupán szereplő marokkói Samy Mmaee és Ryan Mmaee valamint a tunéziai Aissa Laidouni.

A két csapat összeállítása a következő.

Újpest: Banai – Kastrati, Kutrumpisz, Diaby, Antonov – Pauljevics, Csongvai, Mitrovics, Yahaya – Croizet, Kone.
Ferencváros: Dibusz – Botka, Blazic, Kovacevic, Civic – Vécsei, Marin – Mak, Tokmac, Zubkov – Bassey

A mérkőzést a FIFA-bíró, Berke Balázs vezeti – 20.00-tól ÉLŐ KÖZVETÍTÉS!

Egyperces gyászszünettel kezdődik a mérkőzés: a közelmúltban elhunyt olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, Csollány Szilveszter egykoron az Újpest igazolt sportolója is volt.

1. perc 

Az Újpest még nem a régi címeres mezben lép a pályára, hiszen a klub a Kúriától még semmilyen hivatalos értesítést nem kapott. Másrészt: a klubnak 30 napot kapott a "visszarendeződésre".

6. perc 

Eddig nem sok minden történt. Antonov erőtlen lövését könnyedén nézi ki jobb sarok mellől Dibusz.

8. perc

Egymás után két szögletet is rúg a Ferencváros: az elsőt kiöklözi Banai, a másodikat kifejeli Diaby. 

9. perc

Na! Tokmac egy labdaszerzés után tüzel, a labda felső kapufán csattan!

12. perc

Az első újpesti szöglet: Mitrovics és Antonov addig tököl, míg bedobás lesz belőle.  

14. perc

A szertelen Yahaya egy teljesen felesleges szabálytalanság után megkapja a meccs első lapját. Rögtön utána Botka gyűjt be egyet, miután hátulról rácsúszik Pauljevicsre. A sárga lapok állása: 1-1 - ha így haladunk, tuti lesz piros is! 

17. perc 

Botka veszélyes beadása után Diaby szögletre ment, Zubkov beadásából nem lesz semmi.

21. perc

Beszorul az Újpest, az etap végén Bassey-Tokmac összjáték után a norvég 8 méterről lő, Banai bravúrral véd. Az ellentámadás végén Croizet addig keverget, amíg tiszta helyzetből nem lőhet, a bomba alig sistereg el Dibusz kapuja mellett.  

25. perc 

Egy szöglet után Marin beadását követően addig ügyetlenkednek az újpesti védők, amíg Blazic elé kerül a labda, de ő tiszta helyzetből túl nagy gólt akar lőni. Csak nem jön össze a Csercseszov-éra első Fradi-találata!

30. perc

Ugyan csak másodpercekig van a labda az Újpestnél, egy biztató Bassey-lövésnél több veszély nem fenyegeti az Újpest kapuját.

32. perc

Yahaya játéka nem nyerte el az újpesti mester, Milos Kruscsics tetszését, helyére Katona Mátyás áll. 

33. perc

Egy újpesti szöglet után egy újabb Croizet-kísérlet - az állás marad 0-0...

36. perc

Na, ez szép volt! Egy kifejelt labdát a hidrogénszőke belga kapásból kapura bombázza, a próbálkozást magabiztosan védi Dibusz.

37. perc

Bassey a leshatárról ugrik ki, átemeli a labdát Banain, amely a felső kapufán csattan, a kipattanót Marin lövi rá, Banai nagyot véd. Óriási helyzet volt!

40. perc

Tokmacot lerántani sem tudja Csongvai, a labda Zubkov elé kerül, az ukrán kellemetlen lövését csak másodszorra kaparintja meg Banai.

42. perc

Vécsei labdájával Mak ugrik ki, a szlovák lövésénél Banai remekül zárja a sarkot. 

45+1. perc

Egyelőre nincsen gól a mérkőzésen: a Fradinak több helyzete volt, három kapufát is lőttek a vendégek, az Újpest elsősorban távoli lövésekkel próbálkozott.

Nem került padlóra a Fradi! Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd 

SZÜNET UTÁN

47. perc

Újpesti helyzettel folytatódik a mérkőzés! Pauljevics éles beadását Koné kis híján elviszi Dibusz mellett, de elügyetlenkedi a helyzetet. A VAR-szobának nincs dolga.

52. perc

Agilis az Újpest! Ezúttal Katona lő fölé!

53. perc

Cserél a Fradi: Botka helyett Wingo, Marin helyett Loncar próbálja meggyőzni Csercseszovot. 

56. perc

Húúú, Croizet! Az Újpet legjobb mezőnyjátékosa adddig, addig cipeli a labdát, amíg kapuközelbe nem ér, mintegy 25 méterről lő, DSibusz üggyel-bajjal öklöz, Koné ismétel, de az ő próbálkozását a gólvonal előtt könnyedén lekezeli Civic.

61. perc 

Egyre bátrabb az Újpest! Croizet Konét ugratja ki, Dibusz bátor kivetődéssel szerzi meg a labdát. 

62. perc

Ezúttal Csongvai szúrja rá 20 méterről, de ő sem tud túljárni a Fradi kapusa eszén. 

63. perc

Vécseri kap sárga lapot Pauljevics felrúgásáért.

64. perc

Jön az Újpest réme: Róbert Mak helyére Franck Boli áll be! A 2019/20-as idényben az elefántcsontparti támadó mindhárom derbin győztes gólt szerzett!

68. perc

Ezúttal Zubkov ugrik ki a leshatárról, de ő is Banaiba lövi a labdát. Ki lövi az első Fradi-gólt 2022-ben?!

69. perc

Vécsei lő fölé.

70. perc

Kone helyett az Újpest egyetlen téli szerzeménye, az észt válogatott védő, Marten Kuusk a pályán.

78. perc

Bár az utóbbi percekben az Újpest szorongatott, kikerül a présből a Fradi. Tokmac legurítását a csereként beálló Loncar tűzi rá, lövése felpattan egy újpesti védő, Kuusk lábán, és a labda a hosszú sarokba hullik. Újpest - Ferencváros 0-1. 

83. perc

Csongvai helyett Fernando Viana a liláknál. Érdekesség: a brazilnak (korábban Kisvárdán játszott) a Fradi ellen nem sok élménye van, lévén mindig vesztes csapatban szerepelt.  

84. perc

Úgy látszik még benne van még az ideg: Kuusk kap sárgát Tokmac felvágásáért.

87. perc

Pauljevics éles beadásáról éppen hogy lemarad a bevetődő Viana. 

88. perc

Croizet is ideges: fölöslegesen lép oda Civicnek ez is sárga.

89. perc

Zubkov helyett Szánthó Regő a Fradiban.

90. perc  

5 perc a hosszabbítás!

90+3. perc

Talán az utolsó újpesti esély: Mitrovics szabadrúgása nem jó, a kifejelt labdával megiramodik a frissen beállt Boli, de beadása rossz Szánthónak.

90+5. perc

Még egy esély az Újpest szerb középpályása előtt: lövésszerű beadását azonban lehúzza Dibusz. És természetesen ráfekszik a labdára.

VÉGE! - megvan a Ferencváros első győzelme, de az Újpest sem szégyenkezhet, jól játszottak a lilák, felnőttek a derbihez.

"A játékosaim a szívüket, lelküket vitték ki a pályára"

Milos Kruscsics így látta a mérkőzést:

"Az első félidőben a Ferencváros nagyon jól játszott, mi kicsit zavarodottak voltunk, nem tudtuk felvenni a játék ritmusát, elsősorban a középpályán robogtak át rajtunk. A második félidőre sokkal energikusabban jöttünk ki, nagyon sok lehetőségünk volt, de a kapu előtt nem voltunk elég határozottak. Sajnálom, hogy végül egy nagyon balszerencsés, megpattanó lövéssel kaptunk ki.

A Fradi azért is jó csapat, mert egy fél esélyt is érvényesíteni tud.

De az én együttesemet is dicséret illeti, hiszen a játékosaim a szívüket, lelküket vitték ki a pályára, és azért is nagy szó, hogy a második félidőben játszottunk jobban, mert alig pár edzésen vagyunk túl" 

"Megkaptam a csapattól azt a pozitív reakciót, amelyet vártam"

Sztanyiszlav Csercseszov csupán a győzelemnek tudott maradéktalanul örülni:

"Ha egy mérkőzésen egy csapat nem használja ki a helyzeteit, a saját dolgát nehezíti meg. El kell ismerni, a második félidőben az Újpest feljavult, és azért is különösen örülök a győzelemnek, mert összességében megkaptam a csapattól azt a pozitív reakciót, amelyet vártam".

Nyitókép A végén csak megadta magát az Újpest az esélyesebb Ferencváros ellen... Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Összesen 14 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés