Fenyegetések hatására mégsem versenyezhetnek az orosz és fehérorosz sportolók a téli paralimpián

2022. március 3. 23:16
Veszélybe került a pénteken kezdődő téli paralimpia életképes megrendezése, ezért a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) úgy döntött, mégsem indulhatnak az orosz és fehérorosz sportolók a pekingi játékokon.

A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) szerdán még úgy határozott az orosz-ukrán háború kapcsán, hogy Oroszország és Fehéroroszország sportolói versenyezhetnek a pénteken kezdődő téli paralimpián, viszont kizárólag semleges színekben indulhatnak, a paralimpiai zászló alatt, illetve e két ország versenyzőinek az eredményei nem számítanak bele az összesített éremtáblázatba.

Az IPC azonban némi nyomásra átgondolta a szerdai döntését, és csütörtökön újabb bejelentést tett a hivatalos honlapján az orosz-ukrán konfliktus kapcsán. A közlemény szerint

a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság igazgatótanácsa rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy megtagadja az orosz és fehérorosz sportolók nevezését a 2022-es pekingi téli paralimpiára.

Ez azt jelenti, hogy ezen országok parasportolói a továbbiakban nem vehetnek részt a játékokon.

Az IPC elnöke, Andrew Parsons kifejtette, hogy a szervezet miért változtatott az előző napi állásfoglalásán. „Az IPC-nél nagyon szilárdan hiszünk abban, hogy a sport és a politika nem keveredhet össze – közölte Andrew Parsons az IPC hivatalos honlapján. – Ám a háború önhibáján kívül eljött erre a paralimpiára, és a színfalak mögött sok kormány befolyással bír dédelgetett eseményünkre. Az IPC egy tagsági alapú szervezet, és mi fogékonyak vagyunk a tagszervezeteink álláspontjára.

Amikor a tagjaink megválasztották az igazgatótanácsot 2021 decemberében, az volt a cél, hogy fenntartsuk és betartsuk a paralimpiai mozgalom alapelveit, értékeit és szabályait. Igazgatósági tagokként felelősségünk és kötelességünk, hogy ezeket rendkívül komolyan vegyük.

A szerdai döntéshozatalunk során megvizsgáltuk a paralimpiai mozgalom hosszú távú egészségét és fennmaradását. Nagyon büszkék vagyunk azokra az elvekre és értékekre, amelyek kialakították a mozgalom mai arculatát. Azonban világossá vált, hogy a gyorsan eszkalálódó helyzet egyedülálló és lehetetlen helyzetbe hozott minket ily közel a játékok kezdetéhez.”

Andrew Parsons, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) elnöke sajtótájékoztatót tart Pekingben 2022. március 3-án, egy nappal a paralimpiai játékok hivatalos megnyitója előtt. Az IPC ezen a napon jelentette be igazgatótanácsa döntését, amely szerint az orosz és fehérorosz sportolók függetlenként sem indulhatnak a téli paralimpián. MTI/AP/Dita Alangkara

Az IPC elnöke hozzátette, hogy szerdán jelezte a szervezet, hogy továbbra is nyomon követi a történéseket és meghallgatja a véleményeket, és ezúttal is így tett.

„Az elmúlt órákban a tagok túlnyomó része felvette velünk a kapcsolatot, és nagyon nyitott volt, ezért hálás vagyok – folytatta Andrew Parsons. – Azt mondták nekünk, hogy ha nem gondoljuk át a döntésünket, annak valószínűleg súlyos következményei lesznek a 2022-es pekingi paralimpiai téli játékokra nézve.

Több nemzeti paralimpiai bizottság – amely közül néhányat megkerestek kormányaik, csapataik és sportolóik – azzal fenyegetőzött, hogy nem vesz részt a játékokon.

Számunkra kiemelten fontos, hogy biztosítani tudjuk a sportolók biztonságát, és a sportoló falvakban a helyzet fokozódott és mára tarthatatlanná vált. Mindenekelőtt az alapszabályban rögzített paralimpiai küldetés részeként kötelességünk, hogy garantáljuk és felügyeljük a sikeres paralimpiai játékok lebonyolítását, valamint biztosítsuk a paralimpiai mozgalom égisze alatt űzhető sportban a fair play szellemének érvényesülését, az erőszak betiltását, a sportolók egészségügyi kockázatának kezelését, és az alapvető etikai elvek betartását.

Mindezt szem előtt tartva, illetve a játékok integritásának és az összes résztvevő biztonságának megőrzése érdekében úgy döntöttünk, hogy megtagadjuk az orosz és fehérorosz sportolók nevezését. Nagyon sajnáljuk, hogy az érintett országok parasportolóira kihatottak a kormányaik múlt héten hozott döntései, amelyek megszegték az olimpiai fegyverszünetet.

A kormányotok cselekedeteinek áldozatai vagytok.

A sportolók jóléte kulcsfontosságú számunkra, és mindig is az lesz. A csütörtöki döntés 83 parasportolót érint közvetlenül. Ha azonban az orosz és a fehérorosz küldöttség maradna Pekingben, akkor több ország valószínűleg visszalépne a részvételtől. Akkor valószínűleg nem lenne életképes a paralimpia. Ha ez megtörténne, annak hatása sokkal szélesebb körű lenne.

Remélem és imádkozom, hogy visszatérhetünk egy olyan helyzetbe, amikor a beszéd és a fókusz teljes mértékben a sport azon erejére irányul, amely megváltoztatja a fogyatékkal élők életét, és a legjobban szolgálja az emberiséget” – árulta el Andrew Parsons, az IPC első embere.

A XIII. téli paralimpiát március 4. és 13. között rendezik. Magyarországot egy versenyző képviseli Pekingben: a monosíző Dumity Richárd, aki háromévesen egy baleset következtében deréktól lefelé lebénult, azóta kerekesszékben éli mindennapjait. A 25 éves sportoló szabadkártyával vehet részt a játékokon, március 10-én óriás-műlesiklásban, két nappal később szlalomban versenyez. Hazánk így ötödik alkalommal képviselteti magát a téli paralimpián.

 

Nyitókép: Valerij Suskevics, az Ukrán Paralimpiai Bizottság elnöke (balra) kezet fog Andrew Parsons-szal, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) elnökével Pekingben 2022. március 3-án, egy nappal a játékok hivatalos megnyitója előtt. Az IPC ezen a napon jelentette be igazgatótanácsa döntését, amely szerint az orosz és fehérorosz sportolók függetlenként sem indulhatnak a téli paralimpián. MTI/AP/Nemzetközi Olimpiai Bizottság olimpiai információs szolgálata/Joe Toth

Összesen 13 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés