A Fehérvár kapusa kiborult a Fradi elleni vereség után: Volt már itt minden, beszélgetés, sírás, majdnem verekedés, babusgatás, de semmi nem használ!

2022. március 13. 22:41
Most már egyértelműen ki lehet jelenteni: a MOL Fehérvár soha nem látott mélységekbe süllyedt, hiszen a Ferencváros ellen sorozatban hetedik vereségét szenvedte el és ezzel negatív klubrekordot döntött.

Pedig a héten arról is lehetett hallani: Michael Boris vezetőedző munkáját Dárdai Pál szakmai észrevételekkel és jó tanácsokkal segíti. A hírek szerint a korábbi szövetségi kapitány több Vidi-edzésre is kilátogatott, akinek a csapathoz való kötődése közismert: Palkó fia a Fehérvár stabil kezdőjátékosa, a bajnokság 23 fordulójából egyszer sem hiányzott.

Lehet, hogy Dárdai Pál tanácsára – akiről köztudott, hogy a biztonságos védekezést tartja szem előtt, hiszen úgy tartja, minden meccsen az egy pontból kell kiindulni, a győzelem pedig a bónusz – de a Vidi öt védővel kezdett a Ferencváros ellen, a korábbi meccsekhez képest sokkal stabilabb volt a védekezés, és persze, a szerencse sem kerülte el Negóékat – mint például Anderson Esiti kapufájánál.   

A második játékrészben, kisebb meglepetésre a Vidi kezdett – korábbi önmagához képest - aktívabban, előbb Kodro fejesét védte nagy bravúrral Dibusz, majd Loic Nego lőtt egy lesgólt, pontosabban a beadást előtt Bese Barnabás tartózkodott túlságosan elöl.

Ismét Ryan Mmaee volt a Ferencváros nyerőembere Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A rangadó (?) döntő fordulata akkor következett be, amikor a már sokadszor gyengélkedő Kristoffer Zachariassen helyére Ryan Mmaee állt be. A sérülés miatt három hetet kihagyó belga-marokkói támadó tudniillik 11 perccel később sikeresen forgatta meg saját tengelye körül Rus Adriánt, majd bődületesen nagy gólt ragasztott Kovács Dániel kapujának bal felső sarkába.

A Fradi pedig van olyan rutinos és a Vidinél jelenleg jobb csapat, hogy magabiztosan őrizte előnyét, majd a végén még egy kegyelemdöfést is bevitt ellenfelének: egy kontra után ismét a fiatalabbik Mmaee villant, akinek lövését Fiola Attila csak a gólvonal mögül tudta kirúgni.

A lefújást követően pedig elszabadultak az indulatok: a Ferencváros oldalán természetesen a csapat és a vendégszektort dugig megtöltő szurkolók önfeledten ünnepeltek, míg a fehérvári drukkerek, a magyar futball Eb-hősével, Fiola Attilával vesztek össze éppen.

A válogatott játékos pucájában legalább volt annyi, hogy nem iszkolt az öltözőbe, hanem kiállt az elkeseredett szurkolók elé, akit a még pályán lévő játékostársai fogtak le, mielőtt még nekirontott volna a drukkereknek.

A történtek után az sem meglepő, hogy a MOL Fehérvár kapusa, Kovács Dániel igencsak elkeseredetten nyilatkozott a televízió kamerái előtt:

„Az, hogy jelen pillanatban mi jár a fejemben, nem biztos, hogy tűrné a nyomdafestéket. Mindenesetre a jelenlegi helyzetünkben egy 0-0 is nagy siker lett volna a Ferencváros ellen, de mostanában mindig én kapom a forduló gólját, lehet, hogy rossz a karmám vagy valami rosszat tett a csapat. Nehéz minden héten arról beszélni, hogy nem tudunk semmi újat kitalálni. De amíg hozzáállásbeli problémák vannak, felesleges taktikáról vagy bármiről beszélni. Lehet kirúgni az ötödik, hatodik edzőt, de az a legnagyobb probléma, hogy jó néhány játékos még mindig nem érzi át, milyen nehéz helyzetbe került a klub. Pedig mindent kipróbáltunk már: volt sírás az öltözőben, volt veszekedés, majdnem verekedés, büntetést és babusgatást is kaptunk, külön elbeszélgetésekre is sor került.

Akik pedig Isten igazából akarják a sikert, nos, mentálisan már ők is elfáradtak.

Nehéz a jövőről bármit mondani.

A kapus Michael Boris vezetőedzőről is őszintén kifejtette a véleményét:

„A játékosok részéről megvan a bizalom felé, az más kérdés, hogy a klub részéről meddig él ez. De az tény: ő a legszerencsétlenebb az egész történetben, hiszen belecsöppent egy olyan morális helyzetbe, hogy vele csak még lejjebb csúszunk. Pedig ő tehet a legkevésbé a kialakult helyzetről, remek edzőnek tartom…”   

Nyitókép: Az elkeseredett fehérvári szurkolók Fiola Attilát locsolják éppen... Fotó: MTI/Vasvári Tamás     

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés