RAPID - online mellékletünk

Forma-1: a szezonnyitós nullázás után, Verstappen ismét a dobogó legfelső fokára állt a drámai hajrá után

2022. március 28. 0:31
Végsőkig tartó izgalmas csatában a a Red Bull világbajnoki címvédője, a holland Max Verstappen győzött a Szaúdi Nagydíjon a monacói Charles Leclerc előtt, utóbbi a futam nagy részében az első helyen haladt a Ferrarival. Pedig feszült napok vezettek a vasárnapi dzsiddai versenyig.

Tajthi Andrea – a Racingline.hu szerzőjének írása a Mandiner Sporton

Nyugtalan napok előzték meg a Szaúdi Nagydíj vasárnapi versenyét.

Pénteken a pályától nem messze rakétatámadás érte az Aramco olajipari vállalat – a Forma-1 egyik legjelentősebb szponzora – létesítményét.

Aznap éjjel a versenyzők, csapatfőnökök és az F1 illetékesei másnap hajnalig tanácskoztak arról, hogy folytassák-e a versenyhétvégét. Végül arra jutottak, hogy a show-nak folytatódnia kell, és folytatódott is, miután a helyi hatóságok biztosították a résztvevőket arról, hogy biztonságban lesznek. Ez persze nem aratott osztatlan sikert, a nemzetközi sajtó jobbára felelőtlennek ítélte a döntést. Ralf Schumacher, aki tévésként jelen volt Dzsiddában, haza is utazott, és a szombati harmadik szabadedzést már otthonról figyelte.

Szombaton aztán az időmérő okozott izgalmakat, mindenki megijedt, amikor a Q2-ben Mick Schumacher nagy tempóval a közeli falba csapódott a Haasszal. Egy ideig nem lehetett tudni a versenyző hogylétéről, majd kivizsgálásra kórházba szállították, de végül szerencsére mindenki fellélegezhetett. Schumacher sérülés nélkül megúszta, vasárnap már újra a pályán volt, autója azonban annyira összetört, hogy a versenyen nem tudott rajthoz állni.

Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője halad a mezőny élén a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Szaúdi Nagydíján a dzsiddai utcai versenypályán 2022. március 27-én. MTI/AP/Haszan Ammar

20-ból 18-an vettek részt a versenyen

A futamon végül 18 versenyző indult el, miután Schumacheren kívül Yuki Tsunoda sem tudott rajthoz állni, mert a rajtrácsra kivezető körön probléma akadt az autójával.

A pole-t némileg meglepetésre Sergio Pérez szerezte meg, ő indulhatott az első rajtkockából, mellőle pedig a szezonnyitó győztese, Charles Leclerc.

Mögöttük Carlos Sainz és Max Verstappen sorakozott fel, majd Esteban Ocon és George Russell következett. Mindeközben Lewis Hamilton csak a 15. rajthelyet foglalhatta el.

Hamilton, Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg kemény gumikeverékekkel várta a rajtot, míg mindenki más közepessel kezdett.

Péreznek sikerült elsőként fordulnia az első kanyarban, míg Verstappen megelőzte Sainzot. A kínai Csou Kuan-jü a mezőny legvégére esett vissza, míg a kilencedik helyről induló Gaslyt előbb Magnussen, majd Lando Norris is megelőzte. Néhány kör múlva pedig Russell lépett előre az ötödik helyre, Oconnal szemben.

A hatodik és hetedik helyen a két rózsaszín Alpine ütközött össze hajszál híján,

amikor Fernando Alonso lassan előzni készült, Ocon azonban az utolsó pillanatban elé mozdult. Nem sokkal később újra próbálkozott a csapattárs megelőzésével, ám nem járt sikerrel, így viszont fokozatosan elszakadtak az előttük haladó Russelltől, és lassan Valtteri Bottas kezdett közeledni mögöttük. A hetedik körben végül sikerült Alonso manővere, bár Ocon nem könnyítette meg a helyzetét.

Fernando Alonso, az Alpine spanyol versenyzője megelőzi csapattársát, a francia Esteban Ocont a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Szaúdi Nagydíján a dzsiddai utcai versenypályán 2022. március 27-én. MTI/AP/Haszan Ammar

A következő körben Ocon visszavette a pozíciót, azonban ezt a pályán kívül sikerült neki, ezért hamarosan visszaengedte maga elé a spanyolt. Így pedig lesipuskásként tényleg megérkezett Bottas, sőt lassan Magnussen is Ocon mögé.

A tizenegyedik körben Magnussen kísérelt meg egy Bottas előzést, de nem járt sikerrel.

Ocon továbbra is Alonso támadásával volt elfoglalva, ám ismét kívül csúszott a pálya határain. Ennek az lett a vége, hogy a 14. körben Bottas előzte meg Ocont.

Lance Stroll és Alexander Albon kezdte meg a kerékcserék sorát a 14. kör végén, eközben

Gasly megelőzésével Hamilton feljött a tizedik helyre.

Csou pályaelhagyással szerzett előny miatt öt másodperces büntetést kapott.

A Ferrari elhintette a 15 kör végén, hogy kerékcsere következik, amire a Red Bull is reagált, és Pérez érkezett kerékcserére, Charles Leclerc azonban kint maradt a pályán.

Nicholas Latifi falnak csapódott

A 16. körben virtuális biztonsági autó (VSC) lépett életbe, mert Latifi összetörte a Williamsét.

Ez a Ferrarinak kedvezett, mert kevesebb időveszteséget jelentett a VSC alatti kerékcsere. Főleg, hogy közben ezt valós biztonsági autós fázisra váltották. Szépen sorban érkeztek is a versenyzők kerékcserére.

Sainz arra panaszkodott rádión, hogy amikor jött ki a boxutcából, Pérez felpréselte őt a falra.

Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője a Szaúdi Nagydíjon. Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Így az élen Leclerc, Verstappen, Pérez, Sainz sorrend alakult ki.

A 20. kör végén távozott a safety car. Leclerc jól indított, megtartotta az első helyet, Sainz azonban elment Pérez mellett, miután szóltak a mexikóinak, hogy az imént a boxkijáratnál jogtalanul vágódott be a spanyol elé.

Aztán

a 24. körben Magnussen megelőzte Hamiltont, a következő körben viszont a hétszeres világbajnok visszavette tőle a hatodik helyet.

Csou eközben boxutca áthajtásos büntetést kapott, mert a korábbi öt másodperces büntetését nem töltötte le időben.

Megadta magát egy Alpine, egy McLaren és egy Alfa Romeo

A 34. körben Alonso megelőzte Magnussent a hetedik helyért vívott csatában, ám két körrel később Magnussen visszaszerezte a pozícót. Hamar kiderült, hogy valójában megadta magát a spanyol autója.

Szinte rögtön utána

Daniel Ricciardo alatt állt meg a McLaren, majd Bottas autóját tolták be a boxba, és a finn pilóta feladni kényszerült a versenyt.

Megint VSC lépett életbe. Alonso azonban idegesen nyugtázta, hogy nem tud kimenni kerékcserére, mert addigra bezárt a boxutca, de Magnussennek és Hülkenbergnek még sikerült időben a boxkiállás.

A 41. körben folytatódott a verseny, Hamilton gyorsan ki is ment a boxba, lecserélni a Pirelliket. Magnussen mögé tért vissza a 12. helyre.

Max Verstappen (elöl) és Charles Leclerc (hátul) csatája a Szaúdi Nagydíjon. Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool

Ismét Verstappen-Leclerc adok-kapok

Verstappen Leclerc-t üldözte, és ahogy a szezonnyitón, ismét adok-kapokba kezdtek. A 42. körben a DRS segítségével sikerült az előzés, ám a célegyenesben Leclerc visszavette a vezetést.

Egy körrel később Verstappen az utolsó kanyarhoz közeledve ismét Leclerc nyakában volt, mellé ért, de fékezett, és a monacói maradt az élen.

A 46. körben a holland megint megérkezett a Ferrari mögé, úgy intézte, hogy nyithassa a DRS-t, és megelőzte Leclerc-t.

Mindeközben Albon és Stroll akadt össze, viszont "csak" sárga zászlóra volt szükség.

A végsőkig tartott Verstappen és Leclerc csatája, de már nem történt változás. A versenyt végül Verstappen nyerte Leclerc és Sainz előtt.

A második helyezett Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője, a győztes Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője és a harmadik helyezett Carlos Sainz Jr., a Ferrari versenyzője (balról jobbra) a Szaúdi Nagydíj eredményhirdetésén. Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool. Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

A pontverseny állása (Top 5):

  1. Charles Leclerc           45 pont
  2. Carlos Sainz               33 pont
  3. Max Verstappen          25 pont
  4. George Russell           22 pont
  5. Lewis Hamilton           16 pont

A verseny végeredménye:

#

Versenyző

Csapat

Lemaradás

1

Max Verstappen

Red Bull

 

2

Charles Leclerc

Ferrari

0.549

3

Carlos Sainz Jr.

Ferrari

8.097

4

Sergio Perez

Red Bull

10.800

5

George Russell

Mercedes

32.732

6

Esteban Ocon

Alpine

56.017

7

Lando Norris

McLaren

56.124

8

Pierre Gasly

AlphaTauri

1:02.946

9

Kevin Magnussen

Haas

1:04.308

10

Lewis Hamilton

Mercedes

1:13.948

11

Zhou Guanyu

Alfa Romeo

1:22.215

12

Nico Hulkenberg

Aston Martin

1:31.742

13

Lance Stroll

Aston Martin

1 kör

14

Alex Albon

Williams

kiesett

 

Valtteri Bottas

Alfa Romeo

kiesett

 

Fernando Alonso

Alpine

kiesett

 

Daniel Ricciardo

McLaren

kiesett

 

Nicholas Latifi

Williams

kiesett

 

Yuki Tsunoda

AlphaTauri

nem indult

 

Nyitókép: Charles Leclerc (balra) és Max Verstappen (jobbra) a Szaúdi Nagydíjon. Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

 

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés