Még 12 hely kiadó a téli katari foci világbajnokságon
A meglehetősen rejtélyesen hangzó CONCACAF térség Észak-, és Közép-Amerikát takarja. Előbbin ugyebár csak két nagy ország van, őket „csapják hozzá” a selejtezők során a közép-amerikai szigetvilághoz. Az utolsó fázisban nyolc válogatott harcol itt körmérkőzéses rendszerben, és
Jelen esetben az óceániai térség győztesével. Eddig ebből a bizonyos CONCACAF-ból csak egy csapat biztosította a részvételét, nem kis meglepetésre Kanada. Ráadásul legjobbja, a hónapok óta sérült Alphonso Davies nélkül. Ám a Bayern München sztárja így is „ellopta a show-t” a részvételt kiharcoló társai elől. Aki nem látta mit művelt müncheni otthonában a mérkőzés alatt, az feltétlenül keresse meg valamelyik videomegosztón. Mert látni kell!
A Kanadán kívül a térséget képviselő másik két válogatott kilétére majd csak magyar idő szerint csütörtök hajnalban derül fény, szinte biztos, hogy az Egyesült Államok és Maxikó lesz az, és Costa Rica pedig majd interkontinentális selejtezőt vívhat az óceániai térség legjobbjával.
Ugyanis sokszori halasztás után most ott rendezik azt a tornájukat, mely arról hivatott dönteni, hogy ki „pótselejtezhet” közülük.
Az ebben a térségben zajló események egyébként a tragikomédia műfajába sorolandók. Természetesen senki nem is várja, hogy valamelyik ottani válogatott hirtelen berobbanva a világ élvonalába utat mutat a következő évtizedekre az ámuló-bámuló nagyoknak, de a selejtező eseményei azért kicsit alulmúlták a nem túl magasan lévő várakozásokat is.
Először is másfél évet csúszott a sorozat kezdete, mert eredetileg 2020 szeptemberében indult volna. Az első kezdőrúgásra viszont csak 2022. márciusában került sor. A 11 nevező közül kettő, Szamoa és Amerikai Szamoa visszalépett, így a tervek szerint két négyes csoportot alakítottak volna ki. A két leggyengébb, Tonga és a Cook-szigetek selejtezőt játszott volna a „legjobb nyolcért”, de az előbbi az őt sújtó természeti katasztrófa miatt nem állt ki a múlt decemberre tervezett párharcra. Így a Cook-szigetek automatikusan jutott a „csoportkörbe”.
Ezt egy országban (jó távol a térségtől, Katarban) rendezik, az esélyegyenlőség jegyében. Továbbá azért, mert ott vannak minőségi pályák.
, ám az „A” csoportból Vanuatu azonnal kénytelen volt visszalépni a túl sok koronavírusos játékosa miatt, majd az első mérkőzését a Salamon-szigetek ellen lejátszó Cook-szigetek is erre a sorsra kényszerült. Eredményét törölték, így a maradék két gárda, Tahiti és a Salamon-szigetek bejutott a „rájátszásba”. Ezért a „B” jelű (valóban) kvartettben csapatonként három-három meccset kellett játszani, végül Új-Zéland és Pápua Új-Guinea csatlakozott az óceániai elődöntőhöz.
,így szerda este ők vívnak azért, hogy interkontinentális selejtezőt játszhassanak.
Esetleg Mexikóval. Ez persze viccesen hangzik, de nyilván meg kell adni minden válogatottnak az esélyt, hogy szerepelhessen egy világeseményen. Egyébként pedig az interkontinentális selejtezők idén egymérkőzésesek lesznek, vagyis 120 perc alatt történhet olyan csoda, amely két találkozó 180 (esetleg 210) perce alatt aligha.
Azt pénteken láttuk (bár eddig is tudtuk), hogy 90 perc alatt történhetnek csodák a fociban. Így győzhetett Észak-Macedónia Olaszországban, és így
Mi meg lemaradtunk egy nem mindennapinak ígérkező „harmincketted-döntőről”, ahol Olaszország és Portugália csapott volna össze. Ehelyett Portugália- Észak-Macedónia lesz, és kiderül, lehet-e „kétszer kutyavásár” arrafelé, avagy Ronaldoék belelépnek-e abba a folyóba, amelybe Donnarummáék?
A másik európai ágon a Csehországot hosszabbításban legyőző Svédország Lengyelországban harcolhatja ki a katari szereplést. A „szerencsés győztes” otthonában, ugyanis Lewandowskiéknak ezért a lehetőségért nem kellett pályára lépniük, ugyanis ellenfelüket, Oroszországot kizárták, és helyette nem kaptak másik vetélytársat.
A skót-ukrán párharcot akkorra halasztották, de a jelenlegi politikai helyzetben kérdéses, hogy megrendezik-e? Mindenesetre ezen az ágon Wales legyőzte Ausztriát, és várja, hogy kivel mérkőzhet a vb-részvételért.
Arról a kontinensről eddig még senki nem kvalifikálhatta magát, ugyanis a 10 kvartett győztese az oda-visszavágós pótselejtezők első mérkőzéseit pénteken vívta. Az öt magasabban rangsorolt válogatotthoz húzták az alacsonyabb besorolásúakat. Vagyis nem a szervezőket kell szidni, mert összekerült Egyiptom és Szenegál. Az viszont tény, hogy az egyik nem lesz ott a vb-n, míg Elefántcsontpart és Dél-Afrika még ezt a fázist sem érte el.
A „gyengébbek” kezdtek otthon, de még mind az öt párharc nyitott. Ugyanis ezek az eredmények születtek az első találkozókon:
Egyiptom-Szenegál 1-0
Kamerun- Algéria 0-1
Ghána-Nigéria 1-0
Kongói DK- Marokkó 1-1
Mali-Tunézia 0-1
Nem akármilyen este elé néznek a foci rajongói, olyan csatákban dől el ma hét vb-hely sorsa, melyek közül néhány a legjobb 16 között is kialakulhatott volna.
Ám most még csak a 32 közé jutás a tét.
Világbajnoki résztvevők:
Európa:
Németország
Dánia
Franciaország
Belgium
Horvátország
Szerbia
Spanyolország
Anglia
Svájc
Hollandia
Dél-Amerika:
Brazília
Argentína
Uruguay
Ecuador
Észak-, és Közép-Amerika:
Kanada
Ázsia (és Ausztrália) :
Katar
Irán
Dél-Korea
Japán
Szaúd-Arábia
A nyitóképen: Az al-Bajt Stadion, a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság nyolc arénájának egyike a fővárostól, Dohától mintegy 50 kilométerre északra fekvő al-Korban. Az elhúzható tetejű stadionban 60 000 ülőhely várja a szurkolókat.
MTI/EPA/Ali Haider
Bejelentkezés