Erre aztán senki nem számított! Ő lett a ZTE vezetőedzője!

2022. március 30. 6:08

Írta: Vámos Tamás
Az elmúlt napokban földrengésszerű változások történtek Zalaegerszegen. Az eddigi sikeredző, Waltner Róbert váratlanul felmondott, amelyet a klub vezetői gondolkodás nélkül elfogadtak.

A történésekről és a kulisszatitkokról a Mandiner Sport is részletesen beszámolt, ám a hírek először arról szóltak – és erre utalt egy nyilatkozatában Végh Gábor tulajdonos is – hogy a vezetőedző távozása után a csonka szakmai stáb (ifjabb Bozsik József másodedző, Ferenczi István erőnléti edző és ifjabb Vlaszák Géza kapusedző) irányítja majd az együttest.

Éppen ezért ért mindenkit váratlanul, hogy nem sokkal ezután a tabella negyedik helyén álló Zalaegerszeg a honlapján jelentette be: a klub korábbi válogatott játékosa, Molnár Balázs lett Waltner Róbert utódja.

A helyi akadémiát immár négy éve irányító szakember (aki az utánpótlás-szakágvezetői tisztséget is betöltötte) játékosként 220-szor lépett pályára az NB I-ben zalai színekben, tagja volt a klub egyetlen élvonalbeli bajnokságot nyerő (2001-02-es idény) legendás együttesének, 14-szer lépett pályára a magyar válogatottban, és azon kevés magyar futballista közé tartozik, amely sikeres légiós pályafutást is magáénak tudhat. Pályára lépett a spanyol élvonalban (Espanyol), a második ligában (Elche), valamint a török első osztályban (Ankaraspor) is.

Molnár Balázsnak a jövőben a fiatalok mellett az első csapat eredményességére is figyelni kell! Fotó: ZTE FC/Facebook

A szakember (aki már korábban is dolgozott az első csapat mellett) többek között a következőket mondta el a kinevezése után a ZTE honlapján:

„Szerencsére a csapat kitűnő eredményeket ért el az utóbbi időben, jó a csapategység is, így

a klubvezetés törekvése az volt, hogy minél kevesebb változás történjen a szakmai stábban, amelybe én úgymond csak beléptem,

mint megbízott vezetőedző. Mivel a csapat jól ismer mindannyiunkat, megvan az esély arra, hogy minden zökkenőmentesen menjen tovább. Már csak azért is, mert profi futballistákról van szó, így bármi is történt a közelmúltban maximálisan a következő hetek feladataira tudnak koncentrálni majd”

A közeljövőről Molnár Balázs így vélekedett:

„Ugyanazt az eredményes játékot szeretnénk produkálni, mint az elmúlt mérkőzéseken.

Stabil csapatvédekezés mellett próbálunk valamivel gólra törőbb támadójátékot játszani. Mivel eddig erőn felül teljesített a csapat, a hátralévő nyolc fordulóban nem lehet más a célunk, minthogy megtartsuk ezt a pozíciót és a bajnokság végén a negyedik – hatodik hely környékén végezzünk”

Nyitókép Amikor még Molnár Balázs és Waltner Róbert egymás mellett lettek bajnokok zalai színekben... Fotó: MTI/Illyés Tibor

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés