Benzema mesterhármasa a BL-győztes otthonában, és a bágyadt Bayern veresége az El-győztes stadionjában

2022. április 6. 23:56

Írta: Edvi László
A sorsolás szeszélye folytán szerdán a BL negyeddöntőjében a Bajnokok Ligája, és az Európa-liga címvédője is hazai pályán szerepelt. Nagyon különböző teljesítményt nyújtva. A BL-győztes Chelsea hazai pályán vereséget szenvedett, és minimálisra csökkent az esélye a legjobb négy közé kerülésre. Viszont az Európa-liga tavalyi legjobbja, a Villarreal 1-0-ra győzött, és mind az eredmény, mind a mutatott játék alapján a Juventus után a Bayern Münchent is kiütheti a sorozatból.

A nagy edzők minden húzását nem mindig érti egyszerű földi halandó. Ám egy olyan trénerét, aki még csak ígéret, és nem biztos, hogy valaha is nagy lesz, annak nem biztos, hogy érdemes olyan megoldásokat alkalmazni, mely meglepi a csapatát ismerőket. Pedig a Bayernt irányító Julian Nagelsmann így tett szerdán a Villarreal otthonában. És a döntés jogosságán minimum elgondolkoztak a müncheni sztárcsapat drukkerei.

Ugyanis a hosszú sérülés után a múlt szombaton remekül visszatérő Goretzkat maga mellé ültette a kispadra, helyén a még mindig tinédzser, Musiala kezdett Kimmich mellet szűrő szerepkörben. Pedig az ő igazi helye egy sorral előrébb van. A támadószekcióban Gnabry a bal oldalon kapott helyet, Coman meg a jobbon. Mindketten a másik oldalon érzik jól magukat, ráadásul Sané azért nem játszik jól hetek óta, mert Coman miatt visszakerült jobbra. Pedig pont Nagelsmann jött rá arra az ősszel, amire egyetlen elődje sem, hogy Sané igazi helye a bal oldalon van.

Most viszont Goretzkahoz hasonlóan a padon helyezkedett el a kezdésnél, és míg a támadók szokták a helyüket, és a Bayernt ismerők is azt próbálták értelmezni, hogy mi értelme ennek, már vezetett is a Villarreal.

Unai Emery túljárt kollégája, Julian Nagelsmann eszén. Fotó: MTI/AP/Alberto Saiz

A 8. percben egy jobb oldali hazai támadás után  Parejo  gyors, lövésszerű passzára Danjuma berobbant, és az ötösről ballal a bal alsóba továbbította a labdát. 1-0

Pont a félidő felénél lőtt először a kapu irányába a Bayern, a napokban háromgyerekes apukává váló Kimmich tüzelt– kicsit mellé. A 29. percben Gerard az ötös bal oldali sarkáról próbálkozott, de nem tudta csapata előnyét növelni.

Aztán a 41. percben másodszor is bekerült a labda Neuer kapujába.

Ügy tűnt, hogy Coquelin balról ballal be akart adni, de az lecsúszott (vagy így is tervezte?) és a labda Neuer fölött a hosszú sarokba hullott. A világ legjobb kapusa döbbenten nézett, majd a nézők szembesültek dübbenten azzal, hogy kedvencük lesen kapta a labdát. Így egygólos előnnyel mehetett az Európa-liga címvédője az öltözőbe.

Ha a Bayern felállásával Nagelsmann meg akart lepni valakit, az sikerült. A csapat szurkolói meglepődtek, a Villarreal, és annak edzője kicsit sem.

Robert Lewandowski, a Bayern München játékosa hetek óta visszafogott teljesítményt nyújt. Fotó: MTI/EPA-EFE/Biel Alino

A második félidőben kicsit aktívabban kezdett a hátrányban lévő csapat, előbb a hosszú sérülésből visszatérő Davies veszélyeztetett (aki balhátvédet játszott, mert a Bayernben azt szokott, és balszélsőt is, mert Gnabry semmit nem csinált ott), majd Müller az ötösön lemaradt egy „euros labdáról”.

Annak ellenére, hogy a hatszoros BEK/BL-győztes kicsit összekapta magát

közelebb volt az eredmény a 2-0-hoz, mint az 1-1-hez.

Az 53. percben pl. Moreno a jobboldali alumíniumot találta el. Majd öt perccel később egy villámgyors Danjuma-Moreno kooperáció után Davies mentett. Remekül tért vissza a kanadai, aki nélkül is kiharcolták a vb-részvételt honfi-, és csapattársai a válogatottnál.

A 62. percben Nagelsmann végre rájött, hogy a két szélsője nem találja a helyét, és a hangulatember Gnabry helyére beküldött egy másik hangulatembert, Sanét. De legalább oda, ahol ő jobb (tehát balra!) Így már csak Coman volt rossz helyen. És Lewandowski rossz formában.

A vak is látja, hogy a lengyel túl van terhelve, hetek óta hullafáradtan lézeng a pályán.

Ám a keretben egyetlen ember tudna a helyén játszani, az a Choupo-Moting, aki viszont betegen tért vissza a (sikeresen megvívott) vb-selejtezőkről a válogatottjától.

Szenvedett a Bayern, és ha már Neuer is orbitális hibát követ el, akkor az már a vég kezdete.

A kapus majdnem a félpályán eladta a labdát

, Moreno pedig a félpályán túlról megcélozhatta az üres kaput, de egy picit tévedett. A kapusfenomén utoljára 2011-ben a BL ugyanezen fázisában csinált ilyen butaságot, még a Schalke kapusaként, akkor az Inter góllal büntetett ezért. A Villarreal nem, és a további védelmi megingásaiért sem kellett fizetnie a német csapatnak, ám gólt sem tudott szerezni.

Ugyan maradt esélye a visszavágóra, de több szép szériája is megszakadt.

2017. szeptembere után kapott ki idegenben BL-meccsen, és 2019 februárja után először maradt gólképtelen egy találkozón ugyanitt. Ez utóbbi széria 30 meccsesre sikeredett…

Karim Benzema, a Real Madrid (j) és Cesar Azpilicueta, a Chelsea játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén a londoni Stamford Bridge stadionban 2022. április 6-án. Fotó: MTI/EPA/Neil Hall

A másik negyeddöntö ha lehet még a spanyolországinál is jobb volt. Egy remek Real győzött a címvédő, Chelsea otthonában. Már a 10. percben vezethetett volna a spanyol alakulat, de Vinicius nagyszerű csel után a felső alumíniumra lőtt. A 21.percben már nem befejezni akart, hanem előkészíteni, és ez eredményesebben alakult. A bal oldalon ment el, beadott, és

Benzema 11 méterről bombafejessel talált a kapu jobb oldalába. 0-1.

Majd újabb három perc elteltével újra érkezett Benzema. Ezúttal  jobbról jött a beadás, méghozzá Modrictól, és a francia hat méterről visszafejelte a labdát a kapu bal oldalába. 0-2!

Dupla hidegzuhany a hazaiaknak! Ugyanis még angol mércével mérve is hatalmas intenzitással ömlött az égi áldás.

Esőisten siratta a Chelseat

– már a találkozó negyedénél, a párharc nyolcadánál.

De ekkor még nem dőlt el semmi!

A 40. percben Jorginho belöbbölt labdája után a német Havertz 7 méterről szépített. Három fejesgól egy félidő alatt. Csak semmi meglepődés, mégiscsak Angliában játszották a meccset! A szünetben 2-1-re vezetett a Real.

Kai Havertz, a Chelsea játékosa (k) 0-2-nél szépített. Fotó: MTI/EPA/Neil Hall

A második játékrész sem fulladt unalomba a focira alig alkalmas időjárási körülmények közepette. Lehet eső, lehet szél (sár már arrafelé nincs a pályákon!), aki tud focizni, az ilyen körítés mellett is tud!

És gólt is lehet szerezni. Mendy a saját térfelének közepén oda akarta rúgni a labdát Rüdigernek, de rosszul célzott, a német meg pipogya volt, és Benzema elvette tőlük azt. És ami nem sikerült Villarrealban Morenonak, az sikerült Londonban Benzemanak—betalálni az üres kapuba. Igaz ő sokkal közelebb volt. 3-1, a Realnak.

Benzema mesterhármasával!

Karim Benzema, a Real Madrid játékosa mesterhármast szerzett a Chelsea otthonában. Fotó: MTI/EPA/Neil Hall

Egy kétgólos idegenbeli győzelem gyakorlatilag továbbjutást ér, és ezt pontosan tudták a hazaiak is. Úgyhogy próbálták csökkenteni a hátrányt, a Real meg nagyon élvezte a játékot. Ennél jobban már csak mi, semleges nézők élveztük.

Nagyszerű két mérkőzés volt szerdán a Bajnokok Ligájában, mindkettő remek reklámja ennek a csodás játéknak. Beh jó, hogy csak néhányat kell aludni, és újra láthatjuk ezt a négy fantasztikus csapatot!

 

 

A nyitóképen: Arnaut Danjuma, a Villarreal játékosa (k) ünnepli a Bayern München elleni gólját a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén a kelet-spanyolországi Villarrealban 2022. április 6-án.

MTI/EPA/EFE/BIEL ALINO

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés