Egy győzelemre a címvédéstől a Csíkszereda az Erste Ligában

2022. április 6. 20:38

Írta: Edvi László
Április 1-én kezdődött a magyar-román közös jégkorong-bajnokság, az Erste Liga döntősorozata. Az alapszakasz két legjobb csapata szerdán késő délután a Tüskecsarnokban csapott össze negyedszer, és a Csíkszereda győzelme azt jelenti, hogy a párharc állása 3-1 az erdélyi gárdának. Vagyis ha szombaton hazai környezetben is nyer, akkor megvédi a címét az Erste Ligában.

Majdnem tragikus eseménnyel kezdődött az idei Erste Liga, a magyar-román jégkorong-bajnokság döntője. Az első Csíkszereda- FTC-Telekom mérkőzés első harmadában egy olyan ütközés történt, mely után az erdélyi csapat szerencsétlenül járt játékosát, Salló Alpárt olyan súlyos sérüléssel kellett kórházba szállítani, hogy

az orvosok csak másnap reggel merték kijelenteni, hogy a közvetlen életveszély elmúlt.

Ez a sajnálatos esemény rányomta a bélyegét az első, április 1-jei találkozóra. A hazai csapatot érthetően sokkolta az eset, a Ferencváros 5-1-re nyert. A mérkőzésen a játékvezetők összesen 24 perc büntetést osztottak ki, ami nem mondható soknak. A Salló Alpár elleni szabálytalanságot elkövető Nagy Gergő azért az ütközésért akkor, és ott nem kapott büntetést.

A párharc első négy mérkőzésén gyakran kellett fegyelmezni a játékvezetőknek.

Ám az esetnek, ahogy az várható volt, lett utóélete. A fegyelmi bizottság így vélekedett róla:

„A mérkőzés 15. percében az FTC-Telekom játékosa, Nagy Gergő két kézzel palánknak lökte ellenfelét. A megmozdulás nem a korong megszerzésére irányult. A Sport Club Csíkszereda játékosa a lökés mozdulatának megkezdésekor korongot már nem birtokolt. A lökés a Sport Club Csíkszereda játékosát olyan veszélyeztetett testhelyzetben érte, amikor magát védeni már nem tudta, hátával, fejével nagy erővel a palánknak csapódott.

Nagy Gergő veszélyeztetett helyzetben lévő ellenfelét szükségtelenül nagy erővel lökte meg

egy olyan szituációban, amikor a megmozdulással korongot már nem szerezhetett volna. Szabálytalan megmozdulása ellenfele súlyos sérüléséhez vezetett. A Fegyelmi Bizottság a sérülést okozó palánkra lökés miatt Nagy Gergőt, az FTC-Telekom játékosát 3 Erste Liga-mérkőzésről eltiltja. A játékos a büntetését csapata soron következő Erste Liga-mérkőzésein tölti le."

A Ferencváros jégkorong szakosztályának vezetősége vitatta a büntetés jogosságát, mondván (idézet!), „közösségi nyomásra túlzó elmarasztaló ítélet született”.

Az ügyben a klub 20 korábbi játékosa egy közös közleményben tiltakozásának adott hangot. Egyebek mellett ez olvasható ebben a kommünikében:

„ …Aki közelről megnézi a Nagy Gergő és Salló Alpár ütközéséről rendelkezésre álló videófelvételeket, tisztán láthatja, hogy

a Fradi csapatkapitányának részéről sportszerűtlen szándéknak, sérülésokozásra törekvésnek nyoma sincs.

Egy olyan ütközésről van szó, amelyből több száz előfordul egy szezon során, nem véletlen, hogy a játékvezetők a helyszínen nem is ítéltek szabálytalanságot az esetet követően. Szerencsétlen és véletlen sportbalesetről van szó, amely elkerülhető lett volna, ha a csíkszeredai játékos fejvédője nem csúszik le a fejéről esés közben – ez szerencsétlen véletlen, vagy nem megfelelően viselt felszerelés következtében is bekövetkezhetett.Természetesen egy emberként szorítunk Salló Alpárnak a teljes felépülésért, és mihamarabbi visszatérést kívánunk neki! Azonban azt a tarthatatlan és vállalhatatlan támadássorozatot, amit a ferencvárosi játékosok és stábtagok

a vétlen, szerencsétlen eset nyomán az online közösségi térben és adott esetben a jégcsarnokban, fizikailag is elszenvednek, visszautasítjuk!

Ahogy azt is, hogy a jégen szabályosnak ítélt, és szándékosságnak nyomát sem mutató sportbalesetet követően, tisztán az online térben tapasztalható közösségi nyomásra, az Erste Liga Fegyelmi Bizottsága súlyában és tartalmában egyaránt jogtalan elmarasztaló ítéletet hozott csapatkapitányunkkal szemben, amivel rendkívül nehéz helyzetbe hozta csapatunkat a folytatásra nézve.”

Adorján Attila feszülten nézi, hogy sikerül-e tisztázni a védőknek.

A fegyelmi döntés értelmében a második csíkszeredai mérkőzésen sem játszhatott már Nagy Gergő. Hiába aludtak egyet a dologra a játékosok, nem tudták függetleníteni magukat az előző napon történtektől. Az első harmadban 9 kisbüntetést kellett kiosztani a játékvezetőknek,

az egész mérkőzés során összesen 32 perc jött össze a kétpercekből.

A Ferencváros a mérkőzés után öt esetben is kérte egy-egy szabálytalanság utólagos szankcionálását, ahogy ezt tette az illetékes bizottság egy nappal korábban. Becze Tihamér esetében „szerencsével” járt a Fradi, mert ő egy meccses eltiltást kapott, a további négy esetben nem találtak kirívó szabálytalanságot az ítészek.

A pesti csapat 5x100 euró eljárási díj befizetésével ennyit tudott elérni.

Meg azt, hogy a párharc folytatása is „jó hangulatú” legyen.

Egyébként a meccset (mert a szabálytalanságok közepette az is volt) a Csíkszereda 3-2-re nyerte, így nem jött hátránnyal Budapestre, de a pályaelőnyét elvesztette.

Ezt viszont három nappal később vissza is vette. Kedden az első magyarországi találkozón pontosan olyan arányú vendéggyőzelem született, mint az első erdélyin, vagyis 5-1-es. A kiállítások száma pedig felment 20-ra, vagyis a 60 percből 40-t nem úgy teljesítettek a felek, ahogy azt a játék kitalálói megálmodták, vagyis 5 az 5 ellen.

Csúcsforgalom Arany Gergely kapuja előtt.

A szerdai második budapesti találkozóra Becze Tihamérnak lejárt az eltiltása, Nagy Gergőnek még nem. Ez a találkozó annyiban kezdődött másképp’, mint a megelőző három, hogy korábban mindig a Ferencváros szerezte az első gólt, most viszont a Csíkszereda.

Gyenyisz Kuljas a 9. percben mattolta Arany Gergelyt

, és 1-0-ás vendégelőnnyel mentek az első szünetre a csapatok. A rendes játékidő felénél emberelőnyből Rasmus Kulmala egyenlített, majd három perccel később szintén előnyből szerezte vissza gólelőnyét a Csík. Andrej Taratuhin talált be, és a harmad hajrájában Somogyi kiállítása alatt növelhette volna az előnyét a vendéggárda, ám nemhogy nem lőtt gólt, de kapott. Hajós Roland emberhátrányban talált be, így a második pihenőre 2-2-vel mentek a harcosok.

A cseh David Stach riadtan nézi, mi lesz a korong sorsa.

A harmadik harmadra úgy érkeztek a csapatok, hogy még minden lehetséges. Az 50. percben harmadszor is előnybe került az erdélyi gárda. Az Omszkban 39 évvel ezelőtt született orosz játékos Andrej Taratuhin másodszor is betalált. Ő egyébként hosszú  pályafutása során nyert Gagarin-kupát, és korosztályos világbajnoki címeket is az orosz válogatottal. Vagyis ő kora ellenére is meghatározó játékos az Erste Ligában. Gyakorlatilag ő döntötte el a szerdai találkozót, mert ugyan a pontos, 4-2-es végeredményt Részegh Tamás állította be, de neki "csak" az üres kapuba kellett betalálnia, ugyanis a hazai csapat a kapusa helyett is csatárt küldött be a végén.

A párharc állása 3-1, a Csíkszeredának, ha szombaton hazai csarnokban is győz, akkor megvédi a tavaly szerzett címét.

 

A nyitóképen: Az éppen a palánkon kívül lévők sem bírják ülve nézni ezt a párharcot.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés