Hosszú Katinka kikapott, Milák Kristóf győzött az úszó országos bajnokságon

2022. április 21. 11:51
Sebestyén Dalma nyert, miután legyőzte Hosszú Katinkát 200 vegyesen a debreceni úszó ob első napján. Milák Kristóf 100 gyorson védte meg magyar bajnoki címét, nagy csatában Németh Nándort és Szabó Szebasztiánt verte meg.

A Debrecenben zajló úszó országos bajnokság első napja már rendkívül izgalmas versenyeket hozott.

Óriási érdeklődés várta a férfi 100 gyorsot, ahol Milák Kristóf, Szabó Szebasztián és Németh Nándor küzdött meg egymással. Féltávnál a rövidpályás Európa-bajnok Szabó úszott elöl, majd a versenyszámban olimpiai nyolcadik, világbajnoki hatodik helyezett, országos csúcstartó Németh robbantott, ám végül

az olimpiai bajnok Milák az utolsó harminc méteren verte meg a mezőnyt, és megvédte magyar bajnoki címét. Németh a második, Szabó a harmadik helyen ért célba.

„Az állapotomhoz és a lehetőségeimhez képest ez egy jó úszás volt, még ha az idő nem is hasonlít ahhoz, amit korábban sikerült mennem. Tavaly óta javult a fordulóm, a rajtom is, remélem, ez látszott valamelyest. Egyébként pedig jó tanácsot kaptam a verseny előtt, hogy kizárólag saját magamra figyeljek, és ezt még meg is fogadtam” – értékelt Milák Kristóf a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) hivatalos honlapján.

Milák Kristóf a 100 méteres férfi gyorsúszás döntőjében az úszók országos bajnokságán a Debreceni Sportuszodában 2022. április 20-án. MTI/Kovács Anikó

A nőknél 100 gyorson Pádár Nikolett nyert. A 16 éves szegedi sportoló megint bizonyította tehetségét, tavaly 200 gyorson a rövidpályás ob-n aratott diadalt, illetve a rövidpályás Európa-bajnokságon ötödik helyezést ért el első felnőtt világversenyén.

„Mivel a kétszáz gyors a fő számom, nem gondoltam volna, hogy ilyen időt jövök, de nagyon jól összeraktuk az edzőmmel ezt a százat. Ez az első verseny az edzőtábor után, remek formában érzem magam, ezért a kétszázat különösen várom” – nyilatkozta Pádár Nikolett, a Szegedi Úszó Egylet versenyzője.

Férfi 400 gyorson mindössze öt századmásodperccel győzött Rasovszky Kristóf.

Az olimpiai ezüstérmes, világbajnok, kétszeres Európa-bajnok nyílt vízi úszó óriási egyéni csúcsot úszott ebben a versenyszámban.

„Nagyon elégedett vagyok, jól sikerült az edzőtábor és a felkészülés, ez sok jót ígér az idényre, pláne így, hogy sikerült a legjobb időmből két másodpercet faragnom. 3:50 alatt akartam jönni, ez sikerült, sőt, kissé bosszant, hogy akkor már nem lett 3:48-as idő, azonban ezen körülbelül nettó húsz percig fogok még bánkódni. Jó lenne a medencében is jobb időket úszni, viszont ez azért még messze van. Bár az sem kizárt, hogy olyan leszek, mint a jó bor, minél idősebb leszek, annál gyorsabban fogok úszni” – elemzett Rasovszky Kristóf, a Balaton Úszó Klub sportolója.

Rasovszky Kristóf a férfi 400 méteres gyorsúszás döntőjében az úszók országos bajnokságán a Debreceni Sportuszodában 2022. április 20-án. MTI/Kovács Anikó

Kiélezett csatát hozott a hölgyek versenye is 400 gyorson. Késely Ajna hét századdal hamarabb csapott a célba Fábián Bettinánál, így a táv világbajnoki negyedik helyezettje aranyérmet nyert, míg a szegedi születésű Fábián pedig ezüstöt szerzett klubja, az FTC színeiben.

„Kétszáz után kissé megijedtem, mert tartottam attól, hogy (Fábián) Betti robbant, és hogy ezt miként bírom majd. De aztán jött az igazi Ajnás hajrá, ami nagyszerű visszaigazolása annak a munkának, amit Bernek Petivel végzünk” – árulta el Késely Ajna.

A női 200 vegyes még ennél is szorosabb küzdelmet hozott.

Sebestyén Dalma egyetlen századdal előzte meg a szám világcsúcstartóját, Hosszú Katinkát, s így lett magyar bajnok a 25 éves győri úszó.

A háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok Hosszú pedig ezúttal ezüstérmet szerzett.

Sebestyén Dalma (Győri Úszó Sportegyesület) legyőzte a világcsúcstartó Hosszú Katinkát a női 200 méteres vegyesúszás döntőjében az úszók országos bajnokságán a Debreceni Sportuszodában 2022. április 20-án. MTI/Kovács Anikó

„Nagyon boldog vagyok, az idő miatt is, meg hogy sikerült legyőznöm Katinkát, még ha ennyivel is. Eleinte nem igazán figyeltem, merre van, csak az utolsó hosszon kezdtem látni, hogy fel tudok rá jönni, és óriási öröm, hogy végül sikerült megelőznöm, ha némi szerencsével is” – fogalmazott Sebestyén Dalma.

„2:12-t akartam, ez megvan, akár boldog is lehetnék, ám veszíteni sosem jó, pláne nem egy századdal. Igazából ez a második ötvenes medencés versenyem Tokió után, továbbra is látszik, hogy nekem mi hiányzik a legjobban, de azon dolgozom, hogy a világbajnokságra rendben legyek. Az biztos, hogy ki akartam úszni magam, és ahogy most érzem magam, az alapján mondhatom, sikerült, úgyhogy megyek is levezetni” – mondta Hosszú Katinka a futam után.

Hosszú Katinka (Iron Swim SE) a női 200 méteres vegyesúszás döntőjében az úszók országos bajnokságán a Debreceni Sportuszodában 2022. április 20-án. MTI/Kovács Anikó

A férfiaknál Kós Hubert viszonylag simán nyerte meg a 200 vegyest. Emellett az UTE kiválósága a 4x100 méteres vegyes váltóval is bezsebelt egy aranyérmet.

„Kicsit lassúnak éreztem az egészet, ehhez képest hét tizedre voltam az egyéni csúcsomtól, ez kifejezetten biztató. Sajnos a mell még mindig nem úgy megy, ahogy szeretném, ezen kell javítani, mert alapvetően ezen múlik az eredményesség” – fejtette ki Kós Hubert a 200 vegyes után.

Bohus Richárd elindult 100 gyorson, de ott a táv három világklasszisa ellen nem volt esélye, ezek után 50 háton diadalmaskodott. Aztán a BVSC úszója a 4x100 méteres gyorsváltóval is országos bajnok lett.

„Éreztem, hogy a száz gyors azért kivett belőlem, szépen besavasodtam, viszont élveztem azt a döntőt, egyre többen jönnek 49 alatt, még több ilyen verseny kell, mert ettől egyre jobb a magyar mezőny. Az ötven hát is egyre gyorsabb, ami nekem nagyon nagy segítség. Örülök a győzelemnek, azonban még messze a csúcsforma” – közölte Bohus Richárd az 50 hát után.

Férfi 100 mellen három külföldi induló zárt az első három helyen, így a negyedikként célba ért Horváth Dávid szerezte meg a magyar bajnoki címet.

„A helyezésnek örülök, az időnek nem. Egyszerűen nem értem, hogy miért nem jön ki az, ami edzésen jól megy” – mondta Horváth Dávid, a Kőbánya SC úszója.

Kós Hubert (UTE) a férfi 200 méteres vegyesúszás döntőjében az úszók országos bajnokságán a Debreceni Sportuszodában 2022. április 20-án. MTI/Kovács Anikó

A hölgyeknél 100 mellen a szombathelyi Kalmár Aliz győzött, 50 háton az Iron Swim SE versenyzője, Komoróczy Lora Fanni nyert.

Mindkét fiatal hölgy élete első magyar bajnoki címének örülhetett.

„Amikor felálltam a rajtkőre, nem is gondoltam, hogy aztán a dobogóra is felállhatok, hiszen a 200-ra készültünk. Kőkemény munkán vagyunk túl, szerintem az edzőm érdemelte meg a legjobban ezt az aranyérmet. 1:10 alatt akartam jönni, ez sikerült, így teljesen másként fogok odaállni a kétszázra is” – nyilatkozta Kalmár Aliz.

„Nagyon nagy csatára készültünk, mert elég sűrű a mezőny, ám próbáltam nem erre gondolni. A reggel úszás nem sikerült túl jól, próbáltam helyrehozni, és ez sikerült is, nagyon örülök az időnek és az aranyéremnek” – árulta el Komoróczy Lora Fanni.

Csütörtökön folytatódnak az úszó országos bajnokság küzdelmei a Debreceni Sportuszodában, hasonlóan izgalmas versenyszámokkal.

 

Nyitókép: Milák Kristóf a 100 méteres férfi gyorsúszás döntőjében az úszók országos bajnokságán a Debreceni Sportuszodában 2022. április 20-án. MTI/Kovács Anikó

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés