Kick-boxban a világ tetején a magyar versenyzők

2022. május 17. 15:08
Tizenhét arany-, tíz ezüst- és kilenc bronzérmet szerzett a főként fiatalokból álló magyar csapat a törökországi kick-box világkupán. Ezzel hazánk a házigazdák és Kazahsztán mögött a harmadik helyen végzett a 44 ország versenyzőit felvonultató világverseny éremtáblázatán. Sporttörténelmi szerephez jut továbbá Boros Petra, aki kick-boxban első ízben képviselheti Magyarországot a júliusi Birminghamben sorra kerülő nem olimpiai sportágak globális multisportversenyén, a Világjátékokon.

A világ legjobb kick-box versenyzői Budapestre jönnek

A törökországi világkupa viadal a magyar versenyzők számára egyúttal kiváló felkészülés volt az év egyik legrangosabb versenyére, a június 3. és 5. között Budapesten sorra kerülő 27. Magyar Kick-box Világkupára. A felnőttek mezőnyében formagyakorlatosaink kiválóan teljesítettek.

A férfiaknál Brebovszky Zoltán valamennyi számban besöpörte a győzelmet, ezáltal négy aranyéremmel jöhetett haza Isztambulból.
A képen Brebovszky Zoltán, aki tarolt Törökországban. Fotó: Ezüstszegi Kristóf

A nőknél Halustyik Cintia alig maradt el tőle, ő három elsőséget szerzett. A küzdelmi kategóriákban - ahol némely szabályrendszerben a saját kategóriájuknál magasabb súlycsoportban is kipróbálhatták magukat az ezt bevállalók - több utánpótláskorú magyar tehetségnek sikerült dupláznia. A pointfighting szakágban Kozma Kornél és Debreczeni Frida állhatott fel kétszer a dobogó legfelső fokára, Matuska Máté pedig a pointfighting mellett a light-contactban is diadalmaskodni tudott. 

Boros petra, a Halker-Király Team sportolója a K1 szabályrendszerben a nők 70 kg-os súlycsoportjában kiharcolta a Világjátékokon való indulás jogát, és a szakemberek véleménye szerint

képes lehet az éremszerzésre is a nem olimpiai sportágak legrangosabb sporteseményén.

Kick-box Világkupa, Törökország, a magyar érmesek:

Pointfighting:
Kadet 1:
Fiúk:
32 kg: 2. Szikora Bence, 3. Opperman Zsombor
37 kg: 3. Szikora Bence
47 kg: 1. Kozma Kornél
+47 kg: 1. Kozma Kornél
Lányok:
32 kg: 1. Debreczeni Frida, 3. Szekeres Flóra és Petró Laura
37 kg: 1. Debreczeni Frida, 2. Szekeres Flóra
+47 kg: 1. Jancsó Lili
Kadet 2:
Fiúk:
42 kg: 1. Halmágyi Levente, 2. Bondár Dániel, 3. Matuska Máté
47 kg: 1. Matuska Máté, 2. Bondár Dániel
Junior:
Fiúk:
57 kg: 1. Hammer Máté
63 kg: 1. Viczián Dániel
69 kg: 2. Viczián Dániel
Lányok:
50 kg. 3. Petró Lili és Bárdos Inez
55 kg: 2. Petró Lili

Light-contact:
Kadet 2:
Fiúk:
42 kg: 1. Matuska Máté
47 kg: 3. Gyeraj Ákos

Formagyakorlat:
Kreatív:
Felnőtt:
Férfiak: 1. Brebovszky Zoltán, 2. Zahorecz Noel
Nők: 1. Halustyik Cintia
Kreatív fegyveres:

Felnőtt:
Férfiak: 1. Brebovszky Zoltán
Nők: 1. Halustyik Cintia
Zenés:

Felnőtt:
Férfiak: 1. Brebovszky Zoltán, 2. Zahorecz Noel
Nők: 1. Halustyik Cintia
Zenés fegyveres:

Felnőtt:
Férfiak: 1. Brebovszky Zoltán
Nők: 2. Halustyik Cintia

Full-contact:
Junior 1:
Lányok:
48 kg: 2. Konkoly Zsófia

K1:
Fiúk:
Junior 2:
71 kg: 3. Kozma Levente

 

A nyitóképen: Boros Petra megrendítő ütése. Fotó: Ezüstszegi Kristóf

 

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Gratulálok és további sok sikert!
Szép volt:-))))

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés