Jónyer István: Napokig nem tértem magamhoz!

2022. május 20. 21:46

Írta: Vámos Tamás
Három új tagot iktatott be a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete.

A HMSE közgyűlése után nagyszabású ünnepség keretén belül került sor három sportlegenda hivatalos beválasztására.

Kőbán Rita:

Barátként és családtagként is otthon érzem magam

Nagy Tímea, a szervezet elnöke nyitóbeszédében emlékeztetett arra: a három világklasszist a korábbi elnök, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, dr. Kárpáti György, az olimpiai bajnok úszó, Székely Éva, valamint a kilencszeres világbajnok kenus, Wichmann Tamás halálát követően, már 2020 szeptemberében beválasztotta a tagság, csak ahogy a kétszeres olimpiai bajnok vívó fogalmazott: „a pandémia minket is megcibált, de nagyon jól átvészeltük, hiszen a fő célkitűzésünket, a sport népszerűsítését online formában is megoldottuk, de a járvány enyhülésével továbbra is a személyes jelenlétben hiszünk”       

A laudációk sorát a kajak-kenu válogatott korábbi legendás szövetségi kapitánya, Vajda Vilmos nyitotta meg, aki korábbi tanítványával, Kőbán Ritával kapcsolatban a legfontosabb dolognak azt tartotta, hogy a kétszeres olimpiai bajnok, kilencszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok, 21-szeres magyar bajnok legenda 20 éven át a világ közvetlen élvonalában tudott maradni.

Kőbán Rita nem titkolta örömét és meghatottságát:

„A mélységes tisztelet mellett hatalmas megtiszteltetés, hogy bekerülhettem ebbe a társaságba, fantasztikus, hogy ilyen társaim vannak. Olyan klasszisok, akik között barátként és családtagként is otthon érzem magam”

Kőbán Rita meghatódva fogadta az újabb elismerést Fotó: Róth Tamás

Legyen a Jónyer-kifli is hungarikum!

Ezt követően Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke Jónyer István négyszeres világbajnok, négyszeres Európa-bajnok, kétszeres Európa TOP 12-győztes, tizenegyszeres magyar bajnok klasszist méltatta.

„Pista a mai napig eljár a gyerekek közé népszerűsíteni a sportágát, és személyesen tapasztaltam, milyen remek hangulatot tud teremteni. Számos világversenyen, évtizedeken át méltón képviselte Magyarországot, egy vita szokott köztünk lenni: saját magát 328-szoros válogatottnak tartja, de szerintem ez a szám eléri a 400-at is! S még egy fontos dolog: nagyon sokat tett azért, hogy a kifli is hungarikum legyen!”

Jónyer István egy őszinte vallomással kezdte:

„Amikor Nagy Tímea elnök asszony felhívott a hírrel, hogy beválasztottak a magyar sport halhatatlanjai közé, őszintén bevallom: napokig nem tértem magamhoz! Örülök, hogy e társaság tagja lehetek, hiszen

bár nem lehettem olimpiai bajnok (talán azért világbajnoknak sem voltam rossz…), e legendák között nincs is olyan, akit nem vallhatok a barátomnak.

Ha pedig már szóba került a Jónyer-kifli, én örülnék a legjobban, ha ez ugyanúgy bennmaradna fogalomként a köztudatban, mint az itt jelenlévő Magyar Zoltán révén elhíresült Magyar-vándor…”

Schmitt Pál egész életét a magyar és a nemzetközi sportmozgalomnak szentelte Fotó: Róth Tamás

Schmitt Pál:

Ti, sportolók jelentettétek az életem értelmét!

A laudációk sorát Molnár Zoltán, a MOB korábbi főtitkára zárta, aki Schmitt Pált, a Nemzet Sportolóját, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi elnökét, hazánk korábbi köztársasági elnökét méltatta.

„Harminc évet dolgoztam az elnök úrral, tehát testközelből figyelhettem, mennyire tudatosan építette föl a sportvezetői pályafutását. Emlékezetes, döntő találkozó volt 1983-ban, amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét, Juan Antonio Samaranchot magyarországi tartózkodása alatt a spanyolul már akkor is kiválóan beszélő Schmitt Pál (még a MOB főtitkáraként) kísérte, és a NOB első embere ekkor figyelt fel a kétszeres olimpiai bajnok, kétszeres világbajnok, több nyelven kitűnően beszélő sportvezetőre, akinek innentől kezdve indult el szédületes nemzetközi sportdiplomáciai, sportvezetői karrierje. Bármibe belevágott, minden pályát befutott, mindenhol a csúcsra ért. Éppen ezért

mindenfajta elfogultság nélkül kijelenthetem: Schmitt Pál a XX.-XXI. század magyar sporttörténelmének legnagyobb sportvezetője”

Schmitt Pál érzelmesen csupán a következőket fűzte hozzá:

„Ebben a díszes társaságban vannak nálam sikeresebb és idősebb bajnokok is, de 21 év MOB-elnökség azért nem múlik el nyomtalanul. A jelenlévők közül mindenkit ismerek nem csak a nevéről, a becenevéről is; mindig titeket képviseltelek, nem tudtatok hozzám fordulni olyan kéréssel, amelyet a legjobb tudásom szerint ne teljesítettem volna. Sosem játszottam a főnököt, csupán az első voltam az egyenlők között. A célkitűzés pedig egyértelmű volt: adjuk át az alázatot, a sport iránti elkötelezettséget az ép testben ép lélek elv alapján. Sosem tagadtam: ti, sportolók jelentettétek az életem értelmét!”

A korábban Halhatatlanok Klubjának, később Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének kiemelt célja, hogy példaképeket állítson a fiatalok elé. A tagok nem kapnak díjazást, jelentős feladatuk, hogy járják az országot, a határon túli településeket, és pódiumbeszélgetések alkalmával iskolákban, művelődési házakban beszélgessenek sportpályafutásukról, terjesztve a sport értékeit, az olimpiai eszmét.

A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének jelenlegi tagjai:

Darnyi Tamás, Dunai Antal, Egerszegi Krisztina, Fa Nándor, Faragó Tamás, Gyulay Zsolt, Hegedüs Csaba, Jónyer István, Kamuti Jenő, Kásás Tamás, Keleti Ágnes, Kovács Katalin, Kőbán Rita, Magyar Zoltán, Nagy Tímea (elnök), Polgár Judit, Rejtő Ildikó, Schmitt Pál, Török Ferenc, Vaskuti István  

Nyitókép A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete új tagjai: Schmitt Pál, Kőbán Rita és Jónyer István Fotó: Róth Tamás    

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés