Jónyer István: Balczó András a nagy példaképem!

2022. május 24. 22:45

Írta: Vámos Tamás
Négyszeres világbajnok asztaliteniszezőnket kezdjük „újra” fölfedezni. Egy esztendeje választották a Nemzet Sportolói közé, a napokban a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete tagja is lett. Nem tagadja, hogy a miskolci szegénysorból küzdötte fel magát a világ tetejére, azt is elárulja, miként született meg a Jónyer-kifli, és hogy milyen tanácsokkal látta el Valter Attilát a nyári kerékpáros szezon előtt. Nagyinterjú.

Mint ezeken a hasábokon is megírtuk, a HMSE csütörtöki ünnepségén elárulta: napokig nem tért magához, amikor Nagy Tímea elnök felhívta, és közölte önnel, a tagság beválasztotta a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete tagjai közé. Miért volt ez akkora meglepetés?

Valójában azért, mert az egyesület tagjai közül majdnem mindenki olimpiai bajnok, sokan többszörösek is, én pedig csak világbajnoki címeket nyertem.

A megmaradt pohár whisky története

„Csak”… Rögtön abból négyet is!

Erre szoktam azt mondani, ha nem csak 1988-tól lenne olimpiai szám az asztalitenisz, a csapattársaimmal talán nekünk is összejött volna egy-két ötkarikás elsőség…  

Jól érzem, hogy örök szívfájdalma, hogy nem indulhatott olimpián?

Abszolút! A szöuli játékok volt az első, amelynek a programján szerepelt az asztalitenisz, de a térdem már nem bírta a felkészülést. Klampár Tibor egyéni negyedik helye azonban egészen szenzációs teljesítmény! No, meg az is szívfájdalmam, hogy csupán kétévente rendeznek vébét, ám így is négyszeres világbajnok vagyok. Azért ez sem olyan kevés…

De nem ám! Ennek értékét mi sem bizonyítja jobban, hogy éppen egy éve – Monspart Sarolta halálát követően – a Nemzet Sportolói önt szavazták be a jeles társaságba.

Egy-egy jelölés kapcsán a sportnapilap mindig megszavaztatja az olvasóit: ők kit jelölnének a Nemzet Sportolói közé? Ezt megelőzően négy voksolást is én nyertem; az ötödik alkalommal semmi mást nem csináltam, csak leültem az asztalhoz, és vártam, hátha felhívnak. A beiktatás reggelén meg is csörrent a telefonom, a vonal túlsó végén dr. Szabó Tünde államtitkár asszony jelentkezett, és közölte: beválasztottak a Nemzet Sportolói közé! A remek hír után a lányom kitöltött nekem egy pohár whiskyt, de este hatig bele sem tudtam kortyolni, annyian hívtak és gratuláltak. A nap végére teljesen kiszáradtam, - de fantasztikus érzés volt!

A kutyatápért és a gyorshajtásért sem kellett fizetni!

Egy remek pályafutás kapcsán mindig érdekes: hogyan is kezdődött? Egy korábbi interjúban elmesélte: a miskolci szegénysorból küzdötte fel magát…

Ez így is volt. Az iskolában mindegyik testnevelésórán kosaraztunk, ám a szünetekben pingpongoztunk, pontosabban „forgóztunk”. S hogy hogy nem, ezeket a meneteket mindig én nyertem meg; közben kézilabdáztam is, tehát lehet mondani, hogy jó labdaérzékem volt, ráadásul mindemellett még kijártam a Diósgyőr labdarúgó-mérkőzéseire is, Solymosi Pixiéknek labdát szedni, esténként pedig vérre menő gombfocicsatákat vívtunk a srácokkal, persze, hogy én mindig az Aranycsapattal voltam! Valóban nem álltunk jól anyagilag, a pingpongütőket is rendre kölcsönbe kaptam; ám apám asztalos volt, így megkértem, hogy - lehetőleg mahagóni fából - csináljon nekem egy ütőt. Nem sok köze volt a sporthoz, azt se tudta, hogyan álljon neki, de a barátaival csak összeeszkábáltak egy ütőt nekem, az pedig már az én ötletem volt, hogy hungarocellt is tegyenek rá. Egy iskolák közötti versenyt ezzel az ütővel megnyertem, és ezzel el is dőlt a sorsom; ezen a versenyen jelen volt első edzőm, Dankovics József, aki le is igazolt a DVTK-ba. A menők persze, először hülyére vertek, majd jött a nyári szünet és a vasgyárból szereztem egy pingpongasztalt. Egy haverommal éjjel-nappal játszottunk reggel 8-tól este 8-ig. Mikor visszamentem ősszel a klubba, mindegyik helyi menőt megvertem, rá két hónapra már én voltam a Diósgyőr első számú versenyzője. Innentől kezdve pedig már nem volt megállás…

Bár a nagojai vb-n párosban (Klampár Tiborral) már korábban összejött egy világbajnoki cím, a nagy áttörést a kalkuttai világbajnokság jelentette, amelyen egyéniben és párosban (Gergely Gáborral) is aranyérmes lett. Mennyiben változtatta meg az életét ez a nagy siker? Mit jelentett a hetvenes évek közepén Magyarország egyik legnépszerűbb sportolójának lenni?    

A kalkuttai vb valóban pályafutásom egyik csúcspontja, amelyen azért is jöhetett össze ez a nagy siker, mert úgy mentem ki, hogy ezt a világbajnokságot csak én nyerhetem meg! De nem csak fejben készültem rá, hanem amíg mások már aludtak, én akkor is edzettem. S ezt szó szerint kell érteni: gyakran éjszakába nyúlóan sanyargattam magam, kétszer annyit edzettem, mint a riválisaim, és ennek meg is lett az eredménye. A két világbajnoki címért összesen 30.500 forintot kaptam, annyiban azonban talán megváltozott az életem, hogy megismertek az utcán, ha az állatkereskedésbe mentem kutyatápért, akkor nem kellett fizetnem, mint ahogy az éttermekben sem, sőt, ha a rendőrök néha, néha gyorshajtásért elkaptak, nem büntettek meg, hanem mosolyogva elengedtek, de azért autogramot mindig kellett adjak nekik. Sosem felejtem el azt sem, hogy nem sokkal a kalkuttai világbajnokság után, a Nemzeti Sportcsarnokban - telt ház előtt, még a lépcsőn is ültek a nézők – 7:0-ra vertük a Szovjetuniót. A meccset követő napokban az utcán, a piacon az emberek örömmámorban úszva szorongatták a kezemet, és büszkék voltak arra, hogy nem feküdtünk le az orosz elvtársaknak! Mondtam is nekik: „miért is tettük volna? Eszünk ágában sem volt!”

A magyar asztalitenisz Aranycsapata: Klampár Tbor, Jónyer István és Gergely Gábor Fotó: MTI/ Szigetváry Zsolt

Balczó, Hargitay - "mindketten nagyszerű sportolók és hitvalló emberek, ezért állnak közel hozzám"

Egy korábbi nyilatkozatában azt is elárulta: az öttusázó legenda, Balczó András volt a példaképe.

Számomra egy életre szóló élmény volt Balczó olimpiai győzelme, teljesen a hatása alá kerültem. Emlékszem, a müncheni diadal idején éppen a Tatai Edzőtáborban készültünk, és miután András megnyerte az olimpiát, másnap reggel már rohantam a postára, szerintem én voltam a legelső, aki dísztáviratot küldött neki, Münchenbe. Nagy megtiszteltetés, hogy később a nagy példaképemmel gyakran lehettem egy társaságban, és hogy ma már mindketten a Nemzet Sportolói vagyunk, ráadásul minden év januárjában egy közös disznóvágáson is részt veszünk. De ugyanúgy példaképemnek tekintem a szintén olimpiai bajnok Hargitay András úszót, akihez szintén évek óta tartó barátság fűz, nagyon sokáig hozzá vittem a kutyáimat is. Mindketten nagyszerű sportolók és hitvalló emberek, ezért is állnak olyan közel hozzám.

Önnel kapcsolatban kihagyhatatlan a „találmánya”, a Jónyer-kifli. Ez hogyan is született meg?     

A Tatai Edzőtáborban minden este kilenc és tíz között edzettünk. Berczik Zoli bácsi megengedte, hogy a tréning végeztével vérre menő páros mérkőzéseket játsszunk egymással, 100 forintos alapon. Egyik alkalommal úgy ütöttem vissza a labdát, hogy én ugyan a bordásfalnak ütköztem, de esés közben még belepörgettem a labdába, amely így az hálót megkerülve érte az asztalt a másik térfélen. Ez jószerivel védhetetlen volt, meg is tetszett, később fonák oldalról is tökélyre fejlesztettem, nem csoda, hogy Gergely Gabi és Klampár Tibi is átvette. Mint ahogy a kínaiak is, akik az Egyesült Államokban már banánpörgetésnek elnevezve adták el ezt az ütésfajtát.

Jónyer István tökéletes boldogsága: a Nemzet Sportolói után a "Halhatatlanok" is beválasztották maguk közé Fotó: Róth Tamás

Edzés ötkilós ütőkkel - nem maradt el a siker szkanderben sem!

Élmény hallgatni, milyen lelkesedéssel mesél! Nem csoda, hogy a mai napig pingpongozik, és népszerűsíti a sportágat.

Korábban is ezt tettem, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete tagjaként ez ma már a kötelességem is. A mai napig élvezem a sportág játékosságát, azt, hogy nincs két egyforma labdamenet, állandóan gondolkodni kell. Az élménybeszámolókon, a csillogó szemű gyerekeknek azonban azt is elmondom: ahhoz, hogy a világ élvonalába kerülj, rengeteg munkára van szükség, és az élsport nagyon sok lemondással jár. Mi is napi tíz órát edzettünk, kőkemény fizikai edzéseket is végeztünk, hiszen az egy rossz tévhit, hogy egy asztaliteniszezőnek nincs szüksége komoly állóképességre. Nem tévedés, gyakran edzettünk ötkilós ütőkkel, és az sem véletlen, hogy a házi szkanderversenyeket is rendre mi nyertük meg.

Marad idő bármiféle hobbira is?

Budapesten bérelek egy telket, ahová a napokban ültettem 60 fát, nagyon szeretek kijárni a természetbe. A kerékpározás is fantasztikusan kikapcsol, a közelmúltban Valter Attilával is elbeszélgettem a sportág szépségeiről, és nem felejtettem el tanácsot is adni neki, miként nyerheti meg a Giro d’Italiát, a Tour de Hongrie-t és a többi nagy versenyt…  

Nyitókép Jónyer István minden alkalmat megragad, hogy népszerűsítse kedvenc sportágát! Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt       

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés