De megy. Anglia ellen is!

2022. június 4. 21:28

Csisztu Zsuzsa
Mandiner
Véget ért a 60 szűk esztendő – ennyit vártunk, hogy győzzünk újra Anglia ellen.

Aki azt mondja, hogy nem látja a változást, nem látja az előrelépést, az szándékosan elfordítja a fejét, becsukja a szemét, az jobban érzi magát, ha azt kántálhatja: neeeeem, ez nekünk nem megy.

DE MEGY. Még Anglia ellen is, még akkor is, kivárhatatlannak tűnt ez a hatvan év.

Amikor Marco Rossival többször és hosszasan beszélgettem még a tavalyi Európa-bajnokság előtt, azt éreztem, hogy a realitásérzék, a győzniakarás, a szakmai és taktikai tudás, a hideg fej, és a lüktető szív rendkívül szerencsés elegye lakozik benne, amit ráadásul körbeölel egy hatalmas Magyarország iránti szeretet is. Olyasmi, aminek – szabályszerűen – nem kéne ott csörgedeznie egy hideg profiban. De Marco Rossi nem(csak) hideg profi, egy forróvérű olasz, aki mégis, mint egy lefojtott kukta, képes a gőzt benntartani, amikor kell, de nem fukarkodik a kritikával és az önkritikával sem (hoppá!), amikor épp arra van szükség. 

​Mert annak a pozitív változásnak, amin a magyar labdarúgó válogatott keresztülmegy lassan, olykor akadozva, olykor kissé hátrafelé játszva – sajnos láttunk ilyet is az elmúlt évek válogatott meccsei alatt –, annak

az előrelépésnek az origója bizony Marco Rossi, aki építi, alakítja, formálja, szabja-varrja ezt a csapatot évek óta.

Akinek a lelkesedése ragadós, aki képes úgy megölelni a síró Schäfert, mint egy apa (lenti kép), és aki képes olyan tárgyilagosan kritizálni a „fiait” a taktikája negligálása miatt, mint egy kimért angol.

Fotó: Federico Gambarini / DPA / AFP

Rossi az a szakember is, aki minden egyes bajnoki fordulót és a külföldi bajnokságokban játszó magyar játékost percről-percre követ és csapatával monitoroz, megfigyel, keresi a helyüket és meg is találja a válogatottban. Ő úgy magyar szövetségi kapitány olaszként, hogy egészen más polcra helyezte a válogatottság presztízsét, mint ahova lealibizték azt oly sokan, nagyon hosszú évtizedeken át.

Olyan mélységből húzta vissza a meggypiros jelentőségét, ahol a válogatott egyik szíve, a csapatkapitány Szalay Ádám sem akart többé egyetlen napot sem állomásozni és nyolc éve még a válogatottságot is lemondta, csak hogy ne legyen részese egy lelketlen és akarat nélküli nemzeti tizenegynek.

Ugyanez az ember, karján a „tisztelet” jelét üzenő kapitányi karszalaggal MA minden tiszteletet kiérdemelt, hiszen karmesterként húzta, vitte, lökte előre a mieinket, akik együtt rezonáltak vele és azzal a taktikával, amit Szoboszlai metszően pontos büntetője koronázott meg végül.

A Nagy Zsolt által kiharcolt tizenegyes és ez az egyetlen lövés hatvan keserves, győzelem nélküli esztendőnek vetett ma véget.

Ahogy néztem szuperközeliben Szoboszlai arcát, mintha egy pillanatra átvettem volna Dominik édesanyjának lelki terheit, felpörgött a pulzusom és belegondoltam, hogy mit érezhet most egy anya, akinek a fiáért ebben a pillanatban ennyien szurkolnak, s akinek a gyermekét – ha hibázna – ennyien kívánnák a pokolba, miközben nem lett semmivel sem jobb vagy rosszabb játékos pár másodperc leforgása alatt.

De a futball már csak ilyen, a pillanat és a helyzetkihasználás művészete és ahhoz a szerephez is fel kell tudni nőni, hogy az ember képes legyen elviselni a rá nehezedő terheket.

A magyar labdarúgó válogatottra ma 95 nehéz perc terhe nehezedett, a papírforma nem papírvékonyságú súllyal sugallta, hogy a zártkapus meccs esélyese bizony az Eb-ezüstérmes Anglia. Válogatottunk ugyanakkor ezt a terhet egyenrangú ellenfélként, fair játékban, minőségi focit idéző pillanatokkal tette könnyűvé.

Szórakoztató és büszke perceket élhettünk át, még a képernyő előtt is,

olyasmit, amit a 35 ezer lelátón szurkoló gyereken túl, valljuk meg, mi, kritikus, olykor vitriolba mártott tollú újságírók is szívesen élünk, élnénk át még ennél is többször is. Mert győzni jó, összekapaszkodva ünnepelni jó, és hatvan év után, Anglia ellen pedig igazán édes. Június 4-én szerintem különösen.

Nyitókép: Trenka Attila

Összesen 48 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Avanti ragazzi di Buda, avanti ragazzi di Pest!

Neked nem kötelező örülni, hozd a megszokott formádat, mi pedig legyintünk és tudomásul vesszük. Bízd ránk, hogy bennünk ez a nap jó érzést keltett. Az pedig majd kiderül, hogy jobb lett-e a magyar foci, vagy nem.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés