Dzsudzsák Balázs: Ez maga a hidegrázás!

2022. június 9. 21:40

Írta: Vámos Tamás
Az immár hagyományos kapustábor megszervezése mellett nagy fába vágta a fejszéjét a Fülöp Márton Alapítvány: a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Magyar Sportújságírók Szövetsége támogatásával futballtörténeti vetélkedőt szervez középiskolásoknak.

A sajtóeseményen Kőbánya polgármestere, Dr. Kovács Róbert Antal kiemelte: nem férhet kétség, hogy a labdarúgás a gyermekek körében még mindig a legnépszerűbb sportág, amelyet jól bizonyít, hogy a legutóbbi Magyarország – Anglia mérkőzésen 35 ezer iskolás szurkolt lelkesen a válogatottunknak. S egy sporttörténeti vetélkedő még szélesebb körben népszerűsíti a sportágat. „Az emlékápolás és a példaképek bemutatása kötelező feladatunk, mint ahogy az örökségek átadása is” – tette hozzá a polgármester.

Immár hét éve, hogy nincs közöttünk a 24-szeres válogatott remek kapus, Fülöp Márton, akinek a szülei a korábbi NB I-es labdarúgó, majd sikeres menedzser, Fülöp Ferenc és a szintén egykoron az élvonalban kosárlabdázó Benjamin Gabriella

példaértékű módon ápolják fiuk emlékét, akinek a nevét viselő alapítványon keresztül nem csak a fiatal kapustehetségek évenkénti táboroztatását, hanem rászoruló labdarúgók támogatását is magukra vállalják.

Fülöp elmondta: az elmúlt időszakban négyszer is nagy sikerű kapustábort szerveztek Balatonarácson, amely az elmúlt két esztendőben csupán a pandémia miatt maradt el.

- Óriási boldogság, hogy idén újra megrendezhetjük a tábort, amelyre 22-24 tehetséget várunk az országból, a fiatalokat a megyei igazgatóságok delegálják. Az edzéseket és élménybeszámolókat szokás szerint neves korábbi futballisták tartják, ám sok gyereknek nem csak az edzésekkel és különböző programokkal szerzünk örök élményt, mivel többen életükben először látják a Balatont. A tábor összes költségét a Fülöp Márton Alapítvány állja, amelynek utolsó napján futballtornát szervezünk Balatonfüreden: az érdeklődők a helyi öregfiúk, a magyar öregfiúk- és az újságíró-válogatott mellett a Marci barátai elnevezésű csapat is láthatják, amelyben számos korábbi válogatott is pályára lép. Többek között Priskin Tamás, aki a Győri ETO-val addig már elkezdi a felkészülést az új szezonra, de erre a tornára kimenőt kért és kapott.

A két jó barát, Fülöp Márton és Dzsudzsák Balázs (balról) számos nagy siker részese volt Fotó: MTI/Illyés Tibor

A Fülöp Márton Alapítvány mindemellett – a kőbányai Szent László Általános Iskolával közösen - idén először egy futballtörténeti vetélkedőt is szervez, amelyet a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Magyar Sportújságírók Szövetsége is támogat. Az esemény szakmai koordinátora, Menyhárt Sándor igazgató úr elmondta, hogy a szeptemberben kezdődő vetélkedőn kétfős csapatok versengenek majd egymással, amelynek döntőjét – tíz csapat részvételével - a Magyar Labdarúgás Napján, november 25-én rendezik meg. A kérdések a 30-as, 50-es és 80-as évekből kerülnek ki, amely kapcsán dr. Dénes Tamás sporttörténész-újságíró elmondta: a honi futball és a magyar történelem számos ponton összekapcsolódik. Az MSÚSZ főtitkára kiemelte:

„meggyőződésem, hogy ha nem veszítjük el az 1954-es vb-döntőt, nem biztos, hogy kitör az 1956-os forradalom”.

A sajtóesemény egyik díszvendége Dzsudzsák Balázs,108-szoros válogatott labdarúgó volt, aki meghatottan emlékezett korábbi csapattársára:

- Amikor bekerültem a válogatottba, értelemszerűen a fiatalabbak társaságát kerestem, és sosem felejtem el, hogy Marci mennyit segített a beilleszkedésben, jó példa, hogy az elsők között volt, aki megengedte, hogy beszálljak közéjük a kártyapartikba. Az pedig maga a hidegrázás, hogy örömmel is tudunk emlékezni azokra a pillanatokra, amelyek egyébként nagyon, nagyon fájóak, hiszen

Fülöp Marci korai elvesztése nem csak a magyar futballnak, hanem nekünk, csapattársaknak is a mai napig rendkívül fájdalmas.

Különösen azért, mert Marcival kapcsolatban mindig emlegetjük: az ő pályafutása a legjobb példa arra, hogy tehetséggel és alázattal mennyire messzire el lehet jutni. Hiszen rajta kívül a mai napig nem ért el magyar futballista arra a szintre, hogy akár a Manchester City, akár a Tottenham labdarúgója legyen…”

Nyitókép Fülöp Márton - sosem feledjük... Fotó: MTI/EPA Amvrosziosz Demu   

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés