Továbbra is átok ül a Telekom Veszprémen!

2022. június 19. 0:41

Írta: Vámos Tamás
Ahogy eddig sohasem, idén is egészen biztos, hogy nem a magyar csapat nyeri meg a kézilabda Bajnokok Ligáját.

Az egykoron Építők névre hallgató klub idén hetedszer szerepel a Final Fourban, 2015-ben, rá egy évre, majd 2019-ben is a döntőig menetelt (2017-ben a harmadik hely jött össze), így egyszer sem sikerült megkoronáznia a teljesítményét.

Az elmúlt két évre rányomta a bélyegét a pandémia: 2020-ban zárt kapuk mögött rendezték a legrangosabb kézilabda-klubtrófeáért zajló tornát (amelyen 2014 után ismét csupán a negyedik helyen végzett a sportág egyik hazai elitcsapata), míg tavaly korlátozott számban (mintegy 1000 néző előtt) léptek parkettre a csapatok.

Ismert, hogy már csak azért sem volt a Kielce elleni rangadó előtt emelkedett hangulat a veszprémiek öltözőjében, hiszen alig egy hete – rendkívül balszerencsés körülmények között - az utolsó másodpercben kapott góllal bukták el a bajnoki döntőt az örök rivális Szegeddel szemben, ráadásul sorozatban másodszorra.

A Veszprém idén éppen csak becsusszant a Final Fourba, ráadásul a Kielce nyerte meg azt a csoportot, amelyben Ligetvári Patrikék csupán a negyedik helyen végeztek. Minden a lengyel bajnok mellett szólt – de ilyenkor szokott borulni a papírforma.

A közelmúltban térdproblémákkal küszködő Lékai Máté a rangadó előtt nem titkolta: bár alapvetően más a szituáció,

rendkívül inspiráló számukra a futballválogatott bravúrsorozata,

hiszen Szalai Ádámék is bebizonyították: hatalmas fegyelemmel, és a taktikai utasításokat maximálisan betartva az esélytelenebb csapat is meglepheti ellenfelét – akár többször is!  

Nos, az első játékrészben remekül tartotta magát a Veszprém, s ahogy a szakzsargon mondja, hatalmas taktikai csata folyt a pályán – szerencsére remek iramban, így remekül szórakozhatott a telt házas – majdnem 20 ezer nézőt befogadó – kölni aréna közönsége. A Kielce nyilván már az első játékrészben le szerette volna zárni a meccset, ám Sipos Adriánék nem hagyták magukat, sőt az első játékrészt kétgólos előnnyel zárt a Telekom Veszprém!

Okkal voltak szomorúak a lefújást követően a Veszprém játékosai Fotó: MTI/Kovács Anikó

A második félidőben – sajnos – hamar egyenlítettek a lengyelek, és az is döntően befolyásolta a mérkőzés alakulását, hogy a dán játékvezetők (talán kissé szigorúan) kiállították a magyar csapat szlovén beállósát, az emiatt könnyeivel küszködő Blaz Blagotinseket.

Innentől kezdve szárnyakat kapott Talant Dujsebajev együttese, nem véletlen, hogy a Veszprém egyre gyakrabban választotta a hét a hat elleni formulát, de három gólnál még így sem sikerült közelebb kerülni a Kielcéhez. Jelzésértékű volt, amikor Alex Dujsebajev hosszú idő után ismét négygólosra növelte együttese előnyét,

valósággal felrobbant a lengyel B-közép hangorkánjától a Lanxess Aréna, és egyben érezni lehetett, a hátralévő hat percben már nem engedi ki a kezéből a győzelmet a lengyel bajnok.

Így is történt, a Telekom Veszprém tehát újra nem tudta átlépni a saját árnyékát, vagy inkább helyesebb úgy fogalmazni, továbbra is átok ül az Építőkön, amely ezúttal 37-35-re bukta el a Bajnokok Ligája-elődöntőt.

Nincs mese, bármennyire nehéz mindezt lélektanilag feldolgozni, újra „csak” a BL-bronzért szállhat csatába Momir Ilics együttese, amelyre – oly sok viszály után – talán jut egy kis napfény a júniusi forróságban… 

Mivel a másik mérkőzésen a spanyol Barcelona 34-30-ra legyőzte a Kiel csapatát, a Bajnokok Ligája vasárnapi döntőjében Barcelona - Kielce összecsapásra kerül sor (18.00), míg a Veszprém a németekkel küzd meg a "vigaszágon" (15.15)... 

   Nyitókép A veszprémiek a Kielce elleni BL-elődöntő vége felé már csak nyomozták a labdát Fotó: MTI/Kovács Anikó     

Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés