Törőcsik András masszőre, Pintér István: Testvérként szerettük egymást, még nem volt időm felfogni, hogy elment…

2022. július 12. 16:21

Írta: Vámos Tamás
A szakember öt és fél évig mindent megtett azért, hogy jó barátja a legideálisabb körülmények között, és a legjobb állapotban tölthesse mindennapjait.

Pintér István érthetően nagy szomorúsággal emlékezik a magyar futball legendájára.

- Azzal kezdeném – meséli a szakember – hogy amíg lehetett, mindent megtettem Törőért. A Covid miatti egyéves elzárás előtt még a budakeszi szanatóriumból is kivettem őt, és a velencei nyaralómban ápoltam, amíg az anyagi lehetőségek megengedték ezt. Hiszen gondoljon csak bele: az otthonápolás, az étkezés, a gyógyszerek és egyéb egészségügyi segédeszközök beszerzése rengeteg pénzt emésztett fel, a 24 órás nővéri felügyeletről és az egyéb kiadásokról nem is beszélve. Rengetegett segített az MLSZ, András nővére, Éva és az Újpest Baráti Kör is, de sokat jelentett az az 1 millió forint is, amelyet a sportnapilap felhívására a szurkolók gyűjtöttek össze. Ám egyszer csak elfogyott a pénz. Így került vissza Törő barátom Budakeszire, majd jött a Covid miatti egyéves zárlat, amely taccsra tette azt a munkát, amelyet az elmúlt évek alatt közösen felépítettünk.

- Bocsánat, mit jelent az, hogy „taccsra ment” a munkájuk?

- Annyi kulisszatitkot talán elárulhatok az elmúlt öt és fél évről, hogy Törő – bár nagyon szépen fejlődött – az utolsó éveiben körülbelül egy nyolc-kilenc éves gyermek szintjén tudott kommunikálni. De így is 

rengeteget fejlődött, volt, amikor sakkoztunk, keresztrejtvényt fejtettünk, vagy éppen a kézügyességet, és a motorikus készséget fejlesztő gyakorlatokat végeztünk,

például egy golyóstoll össze-, majd szétszerelésével. Mindeközben sokat hallgattuk a rádiót, és hogy mozogjanak az agytekervények, vissza is kellett mondania, amit hallott.  S a napja minden percét beosztottuk. Az étkezések és a foglalkozások között kijártunk mozogni a Pasaréti úti Pénzügyőr-pályára, ahol először körömpasszolgatás folyt, aztán már íveltük is egymásnak a labdát. Ma már hihetetlenek tűnik, de a legjobb időszakban medicinlabdás gyakorlatokat is végeztünk.

Az ellenfelek többnyire csak távolról csodálták Törő minden mozdulatát Fotó: MTI/Németh Ferenc

- Ezután következett az egyéves lezárás…

Így van, és nem is tudtam bemenni a barátomhoz. Aki ez idő alatt csak hanyatt fekve feküdt az ágyában, nem csoda, hogy hihetetlenül lefogyott, és sajnos a budakeszi kórházban nem álltak rendelkezésre olyan feltételek, hogy Törő állapotát tovább fejleszthessék, vagy legalább szinten tartsák. Az utóbbi két-három hónapban – amikor csak tehettem – bejártam hozzá, próbáltam mozogni vele, minél több vitaminnal, zsírral, szénhidráttal javítani az állapotán, de ez csupán próbálkozás volt. Ezzel együtt semmi jel nem mutatott arra, hogy el kell búcsúznunk tőle…

- Mi mondható el Törőcsik András utolsó napjairól?

- Éppen egy héttel ezelőtt is benn járt nála egy baráti társaság (a korábbi játékostárs, Csongrádi Feri, Horváth Karcsi, valamint a Dániában élő újságíró, Bendó Zsolt), akik vittek neki rengeteg gyümölcsöt, ételt, és Törőnek kifejezetten jó étvágya volt.

Én úgy készültem, hogy pénteken megyek be hozzá, de aznap hívott az osztályvezető főorvos asszony, hogy ne készüljek

a szokás szerint négy órakor kezdődő látogatásra, mert délelőtt átszállították a Honvéd Kórházba, mert kicsit legyengült, és csupán biztonságképpen elvégeznek rajta egy mellkasröntgent és csinálnak egy vérképvizsgálatot is. Abban maradtunk, hogy jövő hét kedden – azaz éppen ma – nyugodtan bemehetek már hozzá, hiszen addig úgyis visszaszállítják Budakeszire. Most pedig itt állok fejbe kólintva, és még mindig nem hiszem el, hogy a barátom – akivel testvérekként szerettük egymást – nincs többé… Tudja, nem vagyok az a típus, aki minden órában az internetet bújja, ezért azon az átkozott szombaton nem tudtam semmiről… Szegény Nyilasi Tibi délután egy órakor, kétségbeesve hívott, hogy igaz-e a hír? Kérdezem, milyen hír? Hát, hogy meghalt az András… Hirtelen nem is tudtam mit válaszolni, hiszen úgy voltam vele: az elmúlt években már annyi minden megjelent Törővel kapcsolatban, és ha bármi történt volna vele, a nővére, Éva úgyis értesített volna… Egyből hívtam őt, de csak annyit mondott: „visszahívlak, mert éppen intézkednem kell!” Ekkor már elbizonytalanodtam, ezért bekapcsoltam a tévét, ahol már bemondták a szörnyű hírt…

Törőcsik Andrást (balra) mindig nagy szeretettel fogadták a Megyeri úton Fotó: MTI/Földi Imre

- Mit adott önnek az elmúlt öt és fél év, amely alatt felügyelhette a magyar futball legendájának egészségét?

- Mindent! Tudja, a mi ismeretségünk és barátságunk még a középiskolai évekre nyúlik vissza, Törő hárommal fölöttem járt a Teleki Blanka Gimnáziumba, de az utóbbi években olyan szoros viszony alakult ki közöttünk, amely – mint már említettem – testvéri kötődés volt, hiszen többször előfordult, hogy a nap 24 óráját együtt töltöttük. Rengeteget köszönhetek Andrisnak! Hiszen az ő révén juthattam el könyvbemutatóra vagy éppen az Újpest díszpáholyába, ahol olyan legendákkal találkozhattam, mint Göröcs Titi, Dunai Anti, Zámbó Sanyi, akik szintén féltő szeretettel köszöntötték és vigyáztak Törőre. S persze, átélhettem a szurkolók rajongását is, akik még a nagybeteg Törőcsiket is elhalmozták a szeretetükkel. Tudja,

a mai napig úgy vagyok vele, hogy mennem kell hozzá, hiszen vár engem a barátom…

Még nem volt időm felfogni, hogy elment, és állandóan az jár a fejemben: miért nem vigyáztunk rá jobban - hiszen a zsenik mindig különleges bánásmódot érdemelnek…

Nyitókép Az Újpest-szimpatizánsok már hétfőn elbúcsúzhattak egyik legnagyobb kedvencüktől Fotó: Facebook/Törőcsik András Emlékoldal

 

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés