Harc az anyaságért – Illés Fanni paralimpiai bajnok úszó a Mandinernek

2022. július 20. 0:58
Napokon belül életet adhat első gyermekének Illés Fanni paralimpiai bajnok úszónk, aki párjával és egyben edzőjével Szabó Álmossal együtt első közös gyereküket hordja a szíve alatt. Nem is sejtették, hogy döntésükkel micsoda támadásoknak tették ki Fannit, s hogy milyen faragatlan bántások kísérik egy lábak nélkül gyermeket vállaló kismama várandósságát. „A lábait az apjától örökölte" - vágott vissza eddig Fanni, ugyanakkor a Csisztu Sport Castban arról is beszél mekkora türelem kell mindehhez.

Anyának lenni lábak nélkül? 

„Micsoda felelőtlenség gyermeket vállalni egy fogyatékkal élő nőnek?! Talán ez volt a második leggyakrabban hallott mondat a gratuláció mellett, amellyel Illés Fanni paralimpiai bajnok, paraúszó világ- és Európa-bajnok és párja, valamint edzője, Szabó Álmos szembetalálkozott az elmúlt hónapokban. Ennél még válogatottabb bántások is érkeztek Fanniékhoz, amelyet el is mond a velük készült videóban Fanni.

Mindezeket azonban hatalmas életigenléssel és a rá jellemző humorral ütötte el eddig a bajnoknő, úgy mint: „a kisbabánk a lábait az apjától örökölte".

Álmos is óriási edukációs munkát végez ezen a téren, igaz ugyan, hogy néha jóval indulatosabban. Ebben a videóban elképesztő őszinteséggel beszéltek arról, milyen gyakorlatias, de főleg tudatlanságból fakadó „ideológiai" nehézségekkel kell megküzdeniük.

Az is szóba került, hogy az eddig is önellátó Fanni hogy tervezi a kisbabájuk körüli teendőket és milyen praktikus megodásokat eszeltek ki, hogy anyaként minden pillanatban ott lehessen a pici mellett.

A júliusban érkező baba egészen biztos, hogy új fejezetet nyit majd az életükben, amelynek első közös nagyinterjúját korábban épp itt a Mandinernek adták. Abból is érezhető volt, hogy mind a magánéletben, mind az úszással kapcsolatban igazán nagy terveik vannak még.

A velük készült beszélgetés itt nézhető meg:

 

A nyitóképen:  Illés Fanni paralimpiai bajnok úszó. Fotó: Lékó Tamás/CSC

Összesen 15 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

És hány férfi házasodik ész nélküli nővel? Csak annyi forintom lenne!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés