A MOL Fehérvár kivégezte ellenfelét: 4-1-re győzte le a Qabalát!

2022. július 21. 18:40

Írta: Vámos Tamás
A fehérváriak azeri ellenfelüknél mindenképpen esélyesebbek, de az előző szezonban egy életre megtanulhatták: végzetes hiba bármelyik riválist is lebecsülni! Szerencsére ezúttal nem ezt tették.

Emlékezetes: az akkor még Szabics Imre által irányított együttes az örmény Ararat Jereván ellen hazai környezetben 1-1-re végzett, majd a visszavágón 2-0-s vereséget szenvedett.  A nem várt kudarc után fejek hulltak, azon nyomban lemondott Kovács Zoltán sportigazgató, és bizony ez a kiesés az egész idényre rányomta a bélyegét, nem véletlen, hogy nem sokkal később Szabicsnak is távoznia kellett.

Nos, minden bizonnyal nem esik a tavalyi hibába a Fehérvár, de ezért is rendkívül érdekesnek ígérkezik az azeri Quabala elleni találkozó.

A két csapat összeállítása a következő:

MOL Fehérvár: Kovács D. - Rus, Szerafimov, Sabanov - Nego, Joao Pinto, Fiola, Heister - Dárdai, Petrjak - Kodro

Qabala: Agajev – Kvirtimov, Iszajev, Muszajev, Ruan – Mammadov, Alimi, Felipe Silva, Muradov – Abu Akel, Raphael

A mérkőzést a svéd Kaspar Sjöberg vezeti -  – kövessék élő közvetítésünket!

Vége a mérkőzésnek! 

90. perc

A mérkőzés méltó lezárása! A mindössze 26 perce pályán lévő Budu Zivzivadze bizonyítja: a remek újpesti féléve után nem felejtett el gólt lőni: a kaputól 30 méterre három azeri védő gyűrűjében veszi át a labdát, nemes egyszerűséggel gyalogol be a tizenhatoson belülre, és magabiztosan lő - a jobb kapufa érintésével - a jobb alsó sarokba. MOL Fehérvár - Qabala 4-1!

86. perc

A mérkőzésbe remekül beszálló Lednyev mér sokadszor robog lendületesen végig a pályán, Muszajev látványosan feltartja, az azeri teljesen jogosan kapja meg második sárga lapját, megfogyatkozik a vendégcsapat!

82. perc

Két fehérvári cserejátékos okoz zavart a Qabala tizenhatosán belül: Funsho cselezget, Zivzivadze kerül helyzetbe, de szögletre pattan a labda. A sarokrúgást gyorsan felejtsük el... 

74. perc

És már két góllal megy a Vidi! Dárdai remek ívelése után kitűnő ütemben, mellel szelíditi meg a labdát Kenan Kodro, ezzel rögtön lépéselőnybe kerül a védőjével szemben a tizenhatoson belül, majd könnyedén gurít a kapuba. MOL Fehérvár - Qabala 3-1.  

70. perc

Ivószünet

68. perc

A csereként beálló Lednyev lódul meg ígéretesen, Muszajev felrúgja - egy sárgáért.  

66. perc

Megvan a fehérvári előny! Egy Fiola - Dárdai adogatás után Palkó úgy 22-23 méterről rászúrja, Agajev a kapu fölé üti a lab dát. A szögletet ezúttal Dárdai végzi el, remek beadására (amely után a mérkőzsét megtekintő idősebb Dárdai Pál is minden bizonnyal csettintett egyet) az Abu Akelt megelőző Rus Adrián kitűnően fejel a kapuba. Megérdemelte már a gólt a rendkívül agilis romániai fiú! MOL Fehérvár - Qabala 2-1!

61. perc

Marcel Heister újabb remek beadásról ismét alig marad le Kodro. 

60. perc

Petrjak csúszik rá felelőtlenül Muszajev bokájára, jutalma egy sárga lap. 

57. perc

Egy nagyszerű Rus - Nego - Kodro-akció végén (le sem esett a labda...) a magyar-francia beadásáról éppen hogy lemarad a MOL Fehérvár eddigi egyetlen góljának szerzője. 

51. perc

18 méteres szabadrűgáshoz jut a Qabala. Hosszas huzavona után Muradov lövi el a labdát, amely alig kerüli el Kovács Dániel kapuját.  

49. perc

Petrjak - Heister adogatás után a tizenhatoson befelé húzó német kapura lő, Agajev könnyedén hárít.  

47. perc

A második félidő első szögletét Petrjak végzi el, Rus újabbb kísérlete marad eredménytelen. 

Azeri gólszerzés után: korai öröm... Fotó: MTI/Vasvári Tamás

SZÜNET UTÁN 

45+ 7. perc

Fiola passza után Petrjak lövése szögletre pattan, az ukrán beadása után Rus remekül fejel kapura, Agajev nem éri el a labdát, amely a felső kapufán csattan. A kipattanó után újra a Fehérvár szerzi meg a labdát, és egy beadás után Rus ismét fejel, ezt a kísérletet a Qabala válogatott kapusa már üggyel-bajjal hárítja. 

Nem kevesebb, mint  8 perc lesz a hosszabbítás!

45. perc

Villan a mérkőzés első sárgalapja: az ígéretes helyzetben ellépő Heistert felrúgó Iszajev kapja. 

Ivan Petrjak sok veszélyes helyzetet teremtett az azeri kapu előtt Fotó: MTI/Vasvári Tamás

35. perc

Ijesztő percek! Heister és Kvirtimov ütközése után lemarad az azeri jobbhátvéd, aki minden bizonnyal lenyelte a nyelvét, de az orvosi segítség villámgyorsan érkezik. Így is hosszú ideig áll a játék, a lényeg a 31 éves futballistát vastaps kíséretében viszi le hordágyon az orvosi stáb. A hírek szerint a Qabala futballistája agyrázkódást szenvedett, kórházi ápolásra szorul.

Kvirtimov ütközése után nagy volt az ijedtség, az azeri játékos szerencsére már jobban van! Fotó: MTI/Vasvári Tamás

31. perc

Megvan az egyenlítés! Nego kavargat a 16-os jobb opldali sarkánáől, beadása Kenan Kodrót találja meg, a tavalyi házi gólkirály remekül fordul be, és kilövi a hosszú sarkot. MOL Fehérvár - Qabala 1-1 

25. perc

Dárdai szöglete után Agajev üti ki a labdát. 

22. perc

Egy újabb lendületes azeri ellenakció: Felipe Santos remek indítása után Muradov pörgeti át a labdát a kivetődő fehérvári kapus fölött, de szerencsére nem olyan erős a kísérlet, hogy Joao Pinto ne tudná lefülelni. Ébresztő! 

16. perc

Hidegzuhany! Az első azeri támadás góllal végződik: Szerafimov mellett r emekül érkezik a beadás, Rus elcsúszik, így a brazil Raphael nagy magányában veszi át a labdát, majd a vendégek legértékesebb játékosa nyugodtran gurít a kirobbanó Kovács Dániel mellett a kapuba. MOL Fehérvár - Qabala 0-1!  

11. perc

Petrjak beadását fejjel és kis kezezéssel hárítja az egyik védő a 16-oson belül, de a mozdulatsor nem ér büntetőt.

10. perc

A mérkőzés első szöglete a hazaiaké, de newm lesz belőle semmi.

Ahogy azt vártuk, a Fehérvár birtokolja többet a labdát, az azeriek egyelőre csak a keménykedéssel hívják fel magukra a figyelmet.

4. perc

Heister kitűnő beadására remekül érkezik Dárdai Palkó, de a magyar játékos nem találja el jól a labdát.  

 

1. perc

A Fehérvár kezdi a mérkőzést.

 

Nyitókép A két gólt szerző Kenan Kodro ismét kulcsjátékos volt Fotó: MTI/ Vasvári Tamás 

Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés