A Fradi legendái állítják: Megvolt a szenvedély, és minden játékos a maximumot hozta ki magából!

2022. július 28. 12:54

Írta: Vámos Tamás
A Slovan elleni diadal után arról faggattuk a zöld-fehérek korábbi klasszisait, hogy minek volt köszönhető a látványos diadal, és persze, miben kell még fejlődnie a bajnokcsapatnak?

Bálint László

a Ferencváros 76-szoros válogatott hátvédje

Nem szabad ennyire szélsőséges teljesítményt nyújtanunk

Az első mérkőzésen még nem voltak kiemelkedő teljesítmények, a visszavágón azonban a csapat több mint fele átlagon felüli produkciót nyújtott. Gyorsan játszottunk, és egyértelműen bebizonyosodott, hogy van ekkora különbség a két csapat között. Azt nem tudom, hogy a 30 évvel ezelőtti események mennyire befolyásolták a csapat teljesítményét, hiszen a légiósainknak nyilván nem adtak annyi plusz muníciót az 1992-es események, mint a magyar szurkolóknak. Pozitívum, hogy hiába kerültünk hátrányba az első mérkőzésen, idegenben sikerült látványosan kivívnunk a továbbjutást. Amire a jövőben ügyelni kell: nem szabad ennyire szélsőséges teljesítményt nyújtanunk, ám higgyük azt, hogy ennek az volt az oka, hogy Magyarországon még csak a hétvégén rajtol a bajnoki szezon…

Lisztes Krisztián

a Ferencváros 49-szeres válogatott középpályása

Ha nem úgy állunk hozzá egy mérkőzéshez, a futball nagyon gyorsan osztja a pofonokat!

Nagyon örülök, hogy a két meccs alapján beigazolódott a papírforma, és a Fradi jutott tovább. Az első meccsen talán 5 perc kihagyásunk volt, és ismét bebizonyosodott: ha nem úgy állunk hozzá egy mérkőzéshez, a futball nagyon gyorsan osztja a pofonokat.

Abszolút pozitívum, hogy szorult helyzetben is nagyon jó szellemben léptek pályára a játékosok,

céltudatosan és gyorsan járattuk a labdát, megvolt a szenvedély, és minden játékos – a képességei határát súrolva – a maximumot hozta ki magából! A visszavágón nagyon jó összetételű és szellemű csapat lépett pályára, akik a kezdőbe kerültek, éltek a lehetőséggel. A mai Ferencvárosban egyértelműen megvan a győzni tudás és az akarat, arra kell ügyelni, hogy a pontrúgások után is jól reagáljunk a szituációkra, hiszen feltűnő volt, hogy Budapesten és Pozsonyban is ilyen helyzetekből kaptuk a gólokat.

A védekezésen van még javítani való... Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Telek András

a Ferencváros 24-szeres válogatott hátvédje

Karakánul beleálltunk a mérkőzésbe, bátran támadtunk, aminek meg is lett az eredménye

Számomra különösen nagy boldogság, hogy 30 év után éppen egy 4-1-es győzelemmel búcsúztattuk a Slovant, hiszen én is pályára léptem az 1992-es, sosem felejthető mérkőzéseken. Örömmel tapasztaltam, hogy a múlt heti meccshez képest

Pozsonyban jóval gyorsabb lett a játékunk, nyoma sem volt az Üllői úti találkozó egyes részein tapasztalt, kényelmes focinak.

A legfőbb erény, hogy 2-1után sem álltunk be védekezni, karakánul beleálltunk a mérkőzésbe, bátran támadtunk, aminek meg is lett az eredménye, hiszen újabb gólokat sikerült szereznünk.

Vincze Ottó

a Ferencváros 11-szeres válogatott középpályása

Ma már a Fradi Közép-Európában az egyik legerősebb kerettel rendelkezik!

A Ferencváros Pozsonyban egész egyszerűen azt játszotta, amit kellett, egyértelműen látszott, hogy erősebb, jobb csapat, mint a Slovan, az elejétől kezdve irányította a mérkőzést. Az első meccsen elszenvedett vereség szakmailag és érzelmileg is megfogta a fradistákat, de a visszavágón kijött a nagyobb tudás. Egyértelmű, hogy ma már a Fradi Közép-Európában az egyik legerősebb kerettel rendelkezik. Amire a későbbiekben, így a Qarabag ellen is oda kell figyelni: a rögzített helyzetek hatékony hárítása, hiszen ebből volt eredményes a Slovan az Üllői úton és Pozsonyban is, tehát a védelemnek különösen ébernek kell lennie. Amit még meg kell szokni: az elmúlt években a Fradi rendre visszaállt védekezni, és ebből vezetett villámgyors kontrákat, elsősorban Tokmac, Uzuni és Boli révén. A Slovan elleni első találkozó rávilágított arra:

muszáj megtalálni a masszív védekezés ellenszerét, és hogy a Fradi ebben a szituációban miként tudja majd szétkapni és megtörni az ellenfeleit!

"Pozsonyban már csapatként is erősek voltunk" Fotó: MTI/TASR/Martin Baumann

Wukovics László

a Ferencváros 3-szoros válogatott csatára

Még hatékonyabb helyzetkihasználást!

A két mérkőzés alapján nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy a Ferencvárosban sokkal több a minőségi játékos, mint a Slovanban – szerencsére ez a második találkozón ki is jött. Pozsonyban már csapatként is erősek voltunk,

a játékosok nem csak ígérgettek, hanem keményen oda is tették magukat.

A szépítés után talán 5-6 percig volt benne a levegőben, hogy lehet hosszabbítás, ám 85 percen keresztül nem állt fönn ez a veszély. Ha ezt a szintet tudja tartani a Fradi, nem lehet baj a Qarabag ellen sem. Fontos, hogy minél hatékonyabban használjuk ki a helyzeteket, hiszen minél jobban haladunk előre a Bajnokok Ligájában, annál kevesebb lehetőségünk lesz a gólszerzésre. S persze, az is fontos, hogy kerüljenek el bennünket a sérülések…

Nyitókép A Fradi-játékosok nem csak ígérgettek, látványos gólokat is szereztek! Fotó: MTI/TASR/Martin Baumann 

 

Összesen 20 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az, hogy megvolt a szenvedély, az látszott. Bár mindig így lenne!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés