RAPID - online mellékletünk

Verstappen és a Red Bull túljárt mindenki eszén, a Ferrari rossz lóra tett

2022. július 31. 18:06
Max Verstappen nyerte a 37. Magyar Nagydíjat, a második helyen Lewis Hamilton ért célba, míg a harmadik George Russell lett.

Csonka Nikolett – a Racingline.hu szerzőjének írása a Mandiner Sporton

Az eső lágyan kezdett el csepegni a Hungaroring felett. A motorcserét elszenvedő Pierre Gasly a boxutcából kezdhette meg a rajtot. A versenyzők a száraz pályás gumikra szavaztak, bár a csapadék már megmutatta magát.

A mezőny elindult, az élről induló George Russell a Ferrari spanyol versenyzőjével csatázott, ám végül megőrizte első helyét.

Lando Norris jól kapta el a távot, ám óvatosan fékezett, így visszakerült a negyedik helyre. Az Alpine pilótái nem jól kapták el a rajtot, míg a Red Bull előre tudott lépni.

A törmelékek miatt kezdetét vette a VSC fázis, Sebastian Vettel és Alex Albon ért egymáshoz a pályán. Az újraindítás után a Mercedes ifjú versenyzője meglépett, míg a két Ferrari egymással kakaskodott.

Sergio Pérez furcsa hangokat hallott a motorja felől, míg csapattársával a 6. és a 7. helyen lévő Alpine-okat támadta.

George Russell, Mercedes. Fotó: Makai Gergely Photography

Felzárkózik a Red Bull

A bajnokságot vezető Max Verstappen megelőzte Fernando Alonsót, aki hibázott a kettes kanyarban. A holland következő áldozata Esteban Ocon lett. A Red Bull mexikói versenyzője is vérszemet kapott, és a hetedik helyig küzdötte fel magát.

Lewis Hamilton a negyedik helyen haladó Lando Norrist próbálta megelőzni, míg sebesvonatként ért fel mögéjük Max Verstappen. A hétszeres világbajnok előzésre szánt el magát, és sikeresen hajtotta végre a kísérletet. A holland pilóta is megelőzte a McLaren versenyzőjét, így Norris két pozíciót bukva a hatodik helyet kapta meg. Sergio Pérez is vérszemet kapott, így a brit pilóta még egy hellyel hátrébb került.

Hiába cseréltek motort 2021 világbajnokának autójában, ismét előjöttek a problémák.

Charles Leclerc, Ferrari. Fotó Makai Gergely Photography

Első kerékcserék

Lando Norris érkezett először a boxba, a lágykeverékű abroncsok ugyanis elfogytak. A brit versenyző a 14. pozícióba tért vissza a pályára. Daniel Ricciardo és Sebastian Vettel is hasonló lépésre szánta el magát.

A Ferrari is lépésre szánta el magát, és behúzták George Russellt a csőbe. A Scuderia versenyzői bent maradtak, míg a versenyt vezető brit kerekeket váltott. Mindeközben Max Verstappen is új abroncsokat kapott. Egy körrel később Carlos Sainz is boxban járt, ám nem tudta átugrani Russellt. Charles Leclerc viszont tovább nyúzta a közepeskeverékű abroncsokat.

A boxból visszajövő Esteban Ocon csapattársával kezdett el kakaskodni. Daniel Ricciardo kihasználta a helyzetet, és lesipuskásként előzte meg a két Alpine-t.

Charles Leclerc felért George Russell mögé, és keményen támadta ellenfelét. A 31. körben bevetődött a féktávon, majd a monacói át is vette a vezetést.

Fél távhoz érkezve a Ferrari monacói versenyzője állt az élen, George Russell és Carlos Sainz előtt. A negyedik helyet Max Verstappen birtokolta, mögötte még Lewis Hamilton, Sergio Pérez, Lando Norris, Daniel Ricciardo, Lance Stroll és Esteban Ocon alkotta az első 10-et. A boxból kihajtó Cunoda Juki megforgatta AlphaTauriját, így pár másodperc erejéig megjelent a sárga zászló a futamon.

Max Verstappen, Red Bull. Fotó: Makai Gergely Photography

Taktikát vált a Red Bull

Az esőcseppet tovább riogatták a mezőnyt, miközben Max Verstappen egy újabb kerékcserére szánta el magát. George Russell lépni kényszerült, csakúgy, mint a Ferrari. Charles Leclerc a rosszabbul működő keménykeverékeket kapta, így a Red Bull hollandja könnyedén átugrott rajta. 2021 világbajnoka viszont megforgott, így Leclerc visszavette a pozícióját. A hollandnak újfent az erőforrással akadt problémája.

Verstappen újfent neki rugaszkodott az előzésnek, és átrágta magát Leclerc-en.

Carlos Sainz az élről állt ki kereket cserélni, ám a kelleténél több időt töltött a boxban. Daniel Ricciardo és Lance Stroll mindeközben összeért. Az incidens miatt az ausztrál kapott egy 5 másodperces büntetést.

Lewis Hamilton is megejtette második kerékcseréjét, így Max Verstappen vette át a vezetést. George Russell áthámozta magát Leclerc-en, így megkaparintotta a második pozíciót. A Ferrari megunta a szenvedést, így kereket cserélt a monacóinál. A Scuderia ismét stratégiai hibát vétett.

Lewis Hamilton, Mercedes. Fotó: Makai Gergely Photography

Lewis Hamilton a Ferrari spanyolját előzte meg, így a harmadik helyet vette el Sainztól. A hétszeres világbajnok vérszemet kapott, pár kör elteltével George Russellt is megelőzte. A 68. körben Valtteri Bottas autója megállt, az erőforrás ment el a versenygépben. A VSC fázis újfent előkerült.

A verseny utolsó körében az eső is bekopogott, ám a sorrendet már nem befolyásolta.

Max Verstappen a 10. helyről rajtolva nyerte meg a futamot. A második helyen Lewis Hamilton ért célba, míg a harmadik George Russell lett.

Carlos Sainz csak az ötödik helyen ért célba, míg mögötte Sergio Pérez, Charles Leclerc, Lando Norris, Fernando Alonso, Esteban Ocon és Sebastian Vettel kapott még pontot.

A leggyorsabb kört Lewis Hamilton szerezte meg, így a plusz pontot ő kaparintotta meg.

 

Magyar Nagydíj eredménye:

Pozíció

Versenyző

Csapat

Időkülönbség

1

Max Verstappen

Red Bull

1:39:30.000

2

Lewis Hamilton

Mercedes

+0:07.834

3

George Russell

Mercedes

+0:12.337

4

Carlos Sainz

Ferrari

+0:14.579

5

Sergio Pérez

Red Bull

+0:15.688

6

Charles Leclerc

Ferrari

+0:16.047

7

Lando Norris

McLaren

+1:18.300

8

Fernando Alonso

Alpine

+1 kör

9

Esteban Ocon

Alpine

+1 kör

10

Sebastian Vettel

Aston Martin

+1 kör

11

Lance Stroll

Aston Martin

+1 kör

12

Pierre Gasly

AlphaTauri

+1 kör

13

Csou Kuan-jü

Alfa Romeo

+1 kör

14

Mick Schumacher

Haas F1

+1 kör

15

Daniel Ricciardo

McLaren

+1 kör

16

Kevin Magnussen

Haas F1

+1 kör

17

Alexander Albon

Williams

+1 kör

18

Nicholas Latifi

Williams

+1 kör

19

Cunoda Juki

AlphaTauri

+2 kör

20

Valtteri Bottas

Alfa Romeo

+4 kör

 

Bajnokság állás - egyéni pontverseny:

#

Versenyző

Csapat

Pontok

1

Max Verstappen

RED BULL RACING

258

2

Charles Leclerc

FERRARI

178

3

Sergio Pérez

RED BULL RACING

173

4

George Russell

MERCEDES

158

5

Carlos Sainz

FERRARI

156

 

Bajnokság állása - konstruktőri pontverseny:

#

Csapat

Pontok

1

RED BULL RACING RBPT

431

2

FERRARI

334

3

MERCEDES

304

4

ALPINE RENAULT

99

5

MCLAREN MERCEDES

95

 

Nyitókép: Max Verstappen, Red Bull. Fotó: Makai Gergely Photography

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Sajnot tényleg elég uncsi volt. Vagy olyan semmilyen.

De legalább nem Hamilton nyert, Vettel meg leégett.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés