Európa Liga-csoportkör, íme a Fradi ellenfelei!

2022. augusztus 26. 12:42

Írta: Vámos Tamás
Nem lehetetlen a továbbjutás, de ismét igen nehéz csoportba került a magyar bajnok!

Mint ismert, a Ferencváros a harmadik kalapba került, így kedvezőbb sorsolásra számíthat, mint az előző években.

A zöld-fehérek számára külön motiváció lehet, hogy a második számú európai kupasorozat döntőjét jövőre a budapesti Puskás Arénában rendezik. A finálé helyszíne miatt a sorsoláson főszerepet kap Gera Zoltán, az FTC korábbi 97-szeres válogatott középpályása, aki az angol Fulham színeiben 2010-ben Európa Liga-döntőt játszott a spanyol Atlético Madrid ellen.    

Lássuk, mely riválisokat sorsolja Gerzson a Fradinak! 

A műsorvezető mellett elsőként a színpadon a német futball élő legendája, az Eintracht Frankfurt színeiben több mint két évtized alatt 602 Bundesliga-mérkőzést Karl-Heinz Körbel (a 67 éves ikon az 1987/88-as idényben természetesen együtt játszott és nyert Német Kupát Détári Lajossal is.) 

Ezután a "rendező" jogán pedig a mi Gera Zoltánunk lép színpadra, aki idén az UEFA Európa Liga hivatalos nagykövete! Gerzson többek között elmeséli: 

- Óriási élmény volt számomra hogy a Fulham színeiben játszhattam, és az Európa Ligában olyan csapatok ellen szerepelhettem, mint az olasz Juventus vagy az ukrán Sahtar Donyeck.

A 2023-as döntő helyszínéről Gera elmondja: "a Puskás nevet senkinek nem kell bemutatnom. Budapest csodálatos város, a Puskás Aréna pedig egy különleges hangulatú, fantasztikus atmoszférájú stadion". 

A 2016-os Eb-ről Gerzson a következőket idézi fel:

- 37 éves voltam már akkor, azt gondoltam, úgy végződik a pályafutásom, hogy nem jutok ki egyetlen világversenyre sem. Nagyon  boldog voltam. hogy ez végül teljesült, és részese lehettem egy kiemelkedő szereplésnek.

A csoportok sorsolása kapcsán Gera Zoli elsőként az angol Arsenal csapatát húzza ki, majd az ukrán Dinamo Kijev, az olasz AS Roma és a szintén angol Manchester United következik. A kiemelt csapatok közül a portugál Braga, az olasz Lazio, a görög Olympiakosz Pireusz, végül a szerb Crvena Zvezda zárja a sort.  

Jön a második kalap! Karl-Heinz Körbel a PSV Eindhovennel nyitja a sort, majd a francia Rennes, a bolgár Ludogorec, a svéd Malmő, a spanyol Real Sociedad, a holland Feyenoord, az azeri Qarabag végül a francia Monaco a második kalap utolsó együttese.

Gera Zoltán és a Ferencváros - elválaszthatatlanok... Fotó: m4sport

Fokozódnak az izgalmak, hiszen következik a harmadik kalap a Ferencvárossal! Gera Zoltán a norvég Bodö/Glimttel kezd, másodikként következik a török Fenerbahce, majd a spanyol Real Betis. A moldáv Sheriff Tiraspol után a dán Midtjylland és a német Union Berlin majd a Freiburg következik. Tehát a Ferencváros a szerb Crvena Zvezdával és a francia Monacóval kerül a H-csoportba, lássuk, mely rivális csatlakozik még a magyar bajnokhoz! 

Körbel végül a negyedik kalapból a török Tranbzonbspor csapatát sorsolja a H-csoportba.

Tehát rögzítsük még egyszer: a Ferencváros idén is elég erős kvartettbe került, hiszen a szerb Crvena Zvezdával, a francia Monacóval és a török Trabzonsporral került egy csoportba! 

Íme az Európa Liga 2022/23-as szezonjának teljes csoportköre:

A-csoport
Arsenal (angol)
PSV (holland)
Bodö/Glimt (norvég)
Zürich (svájci)

B-csoport

Dinamo Kijev (ukrán)
Rennes (francia)
Fenerbahce (török)
AEK Larnaca (ciprusi)

C-csoport
Roma (olasz)
Ludogorec (bolgár)
Betis (spanyol)
HJK (finn)

D-csoport
Braga (portugál)
Malmö (svéd)
Union Berlin (német)
Saint-Gilloise (belga)

E-csoport
Manchester United (angol)
Real Sociedad (spanyol)
Sheriff Tiraspol(moldovai)
Omonia Nicosia(ciprusi)

F-csoport
Lazio (olasz)
Feyenoord (holland)
Midtjylland (dán)
Sturm Graz (osztrák)

G-csoport
Olympiakosz (görög)
Qarabag (azeri)
Freiburg (német)
Nantes (francia)

H-csoport
Crvena Zvezda (szerb)
Monaco (francia)
FERENCVÁROS
Trabzonspor (török) 

Nyitókép Különleges motiváció: az Európa Liga jövő évi döntőjét, Budapesten, a Puskás Arénában rendezik! Fotó: uefa.com

Összesen 42 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez nem egy szerencsés sorsolás, majdnem minden csoport jobb lett volna. A Monaco értéke kb 350 m euró, szinte biztos csoportgyőztesek, a 4. kalapból a Trabzon 125 m-s kerettel rendelkezik, az első kalapos Belgrád 55m. (Fradi 40). A 3. helyhez szükséges 5-7 ponthoz több bravúr kéne.

Ezt az ellenfelek esetében is kötelezővé kellene tenni, különben te zsákban futod a 100 métert a többiek meg zsák nélkül.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés