Hajnal Tamás a Mandinernek: Szeretnénk tavasszal valamelyik nemzetközi kupában még versenyben lenni

2022. augusztus 26. 19:05
„Szeretnénk a csoport 3. helyét megszerezni és tavasszal valamelyik nemzetközi kupában versenyben maradni”– nyilatkozta a Mandinernek Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója azt követően, hogy ma Isztambulban kisorsolták az Európa-liga csoportköreit. Mint megírtuk, a Ferencváros elég erős kvartettbe került, hiszen a szerb Crvena Zvezdával, a francia Monacóval és a török Trabzonsporral került egy csoportba, mégis a magyar bajnok még a korábbi szezonnál is magasabbra tenné a lécet.

Gera Zoltán sorsolta a Fradi ellenfeleit is Isztambulban

Az isztambuli sorsolás igazi sportdiplomáciai csemegéje volt magyar szempontból, hogy a 97-szeres válogatott, korábbi Fradi kiválóság Gera Zoltán aktív szerepet kapott a sorsolásban. Kissé viccesen már tegnap tett rá utalást, hogy reméli, a Ferencváros vezetői elégedettek lesznek a kisorsolt ellenfelekkel. Hajnal Tamás sportigazgatót rögtön ezzel a kérdéssel szembesítettük: „Volt, hogy már Zoli ennél jobb teljesítmény is nyújtott a Fradiért Zoli” – kezdett bele egy kis humorral. De

egyáltalán nem panaszkodunk – folytatta komolyabban, „mert egy nagyon attraktív és sportszakmai szempontból nagy kihívásokat ígérő csoportba sorolt minket Gerzson.

Talán valamivel lehetett volna egy picit egyszerűbb is a helyzetünk, de az Európa-ligában már minden csoportba jutnak erős csapatok, így megpróbálunk majd felnőni a feladathoz" - nyilatkozta a szakember.

A képen: Ilyen erős csapatok is, mint a Róma kerültek ki az első kalapból. Gera Zoltán korábbi válogatott labdarúgó kezében az AS Roma csapat nevével a labdarúgó Európa-liga csoportkörében egymással mérkőző csapatok sorsolásán Isztambulban 2022. augusztus 26-án. A Ferencváros a Crvena zvezdával, az AS Monacóval és a Trabzonsporral került azonos négyesbe a H csoportban. MTI/AP/Emrah Gürel

Első ránézésre nem tűnhetnek talán olyan erősnek ezek a csapatok, de a szakmeberek figyelmeztetnek, hogy mind a török, mind a szomszédos szerb bajnok és persze a nagy hagyományokkal bíró francia Monaco is rendkívül motivált együttesek.

„A Crvena Zvezdával különösen izgalmas párharcot várok, hiszen a Zvezda is egy eredetileg a BL-főtáblára kerülést kitűző csapat a szomszédunkban, amelyiknek igaz, hogy csak a harmadik körben kellett beszállnia

a rájátszásba. Hatalmas szurkolótábora van nekik is és a törököknek is, ráadásul igazi fanatikus szurkolók bíztatják ott is a csapatukat, ebben az értelemben, vagyis emocionális oldalról is izgalmas összecsapást várunk.”

Arra a kérdésre, hogy Csercseszov mester, hogy látja csapata őszi esélyeit a sportigazgató így reagált: „Sztaniszlav Mester első szava is az volt, hogy attraktív csoportba került a Fradi, és olyan sportszakmai élmények várhatnak a játékosira, amelyek a futball igazi lényegét hozhatják.”

A képen: Hajnal Tamás, az FTC sportigazgatója gratulál Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedzőnek a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 1. fordulójában játszott Ferencváros – Tobol Kosztanaj visszavágó mérkőzés után a Groupama Arénában 2022. július 13-án. Ferencváros – Tobol Kosztanaj 5-1. MTI/Kovács Tamás

Korábban már elhangzott a Fradi vezetőségének nyilatkozataiból, hogy szeretnék, ha a csapat eljutna a tavaszi folytatásig, hiszen ez jelentené szakmaileg a valódi előrelépést.

„Mindig is komoly célokat tűztünk magunk elé, most sem adjuk lejjebb. 

„Szeretnénk megszerezni a csoport 3. helyét és tavasszal valamelyik nemzetközi kupábaban versenyben maradni”.

Merésznek tűnhet mindez, de mi mindig is nagy célokat tűztünk ki magunk elé a csapattal, és ez most sincs másképp. Ha csapatok értékét nézzük természtesen a Monacoval és Trabzonsporral szemben mi vagyunk a kihívók, de határozottan pontokkal szeretnénk befejezni az őszt – összegzett Hajnal Tamás, aki azt is elmondta, hogy ma egyeztetnek az UEFA-val és holnapra lehet egyértelmű, hogy mely játéknapokon és kinél kezdenek a csapatok.

A nyitóképen: Hajnal Tamás, a Ferencváros Sportigazgatója. Fotó: Mandiner/Mátrai Dávid

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés