A Fradi-legendák a Mandinernek: Már ne csak tisztes helytállásról beszéljünk, hanem jusson végre tovább a csapat!

2022. szeptember 7. 13:37

Írta: Vámos Tamás
A magyar bajnok csütörtökön kezdi meg nagy menetelését az Európa Liga csoportkörében. A klub legendáit az esélyekről, a vágyaikról kérdeztük.

Bálint László

a Ferencváros korábbi válogatott hátvédje

 Azt a szót, hogy lehetetlen, el kell felejteni!

Három igen erős riválissal állunk szemben, amelyek között nincs nagy különbség. Jobban örültem volna, ha kapunk egy igazán kiemelkedő riválist, és a másik két együttessel küzdünk meg a továbbjutásért. Ami tény: a Monaco és a Trabzonspor a Ferencvárosénál jóval nagyobb büdzsével rendelkezik, főleg a franciáknak vannak igazán kiemelkedő klasszisaik, a Zvezda eredményeit is jól ismerjük, és azt a poklot is, amely vár majd ránk Zágrábban. Ezzel együtt - bármilyen nehéz lesz, de - a harmadik hely elérésére képesnek tartom a csapatot, hiszen feladni sosem szabad, azt a szót, hogy lehetetlen pedig el kell felejteni!

Dibusz Dénes a további Fradi-sikerek kulcsfigurája lehet Fotó: MTI/Kovács Anikó

Hajdu Attila

a Ferencváros korábbi válogatott kapusa

Az első két hely valamelyikét is elcsíphetjük!

Mindig is azt mondtam, a Ferencváros számára az utóbbi évek egyik legnagyobb nemzetközi sikere – bárhol is játszott, a BL-ben vagy az EL-ben – hogy nem volt olyan meccs, amelyen alárendelt szerepet játszott volna. Most sem lesz így. A kép azonban kicsit csalóka, hiszen ha a Bajnokok Ligája-csoportköréből kiesel, azt mindenki elfogadja, de a második számú európai kupában a közvélemény már eredményeket, pontokat vár. Az ellenfelek egyáltalán nem rosszak, és természetesen a hazai mérkőzéseken van a legnagyobb esély pontokat gyűjteni ellenük. A Trabzonspor a Groupama Arénában verhető, és a crvena Zvezda ellen is lehet pontokat szerezni. A francia bajnokság erőviszonyait nem annyira ismerem, de talán a Monaco az egyetlen rivális, amely ellen óriási bravúr lenne a pontszerzés, bár itthon őket is meg lehet szorongatni. Mindent összevetve: a Ferencvárosban most látok annyi erőt, hogy már ne csak a tisztes helytállásról beszéljünk, hanem jusson tovább a csapat – még azt sem zárom ki, hogy az első két hely valamelyikét is elcsíphetjük!

Lisztes Krisztián

a Ferencváros korábbi válogatott középpályása

A Trabzonspor elleni siker óriási lökést és önbizalmat adna a folytatásra

Nyilván nem könnyű az esélylatolgatás, de akkor lennénk igazán boldogok, ha a csoportkörből végre továbbjutna a Fradi, és tavasszal is szurkolhatnánk a sikerekért. Ami a csoportot illeti: az erősorrendben nálam a Monaco vezet, a Trabzonspor áll a második helyen, míg az első kalapból kisorsolt crvena Zvezda a harmadik – bár nyilván egyik rivális ellen sem lesz könnyű. Sorsdöntő lesz az első mérkőzés, a Trabzonspor elleni hazai találkozó, hiszen ha csütörtökön - a maximumot nyújtva - meg tudnánk szerezni a három pontot, mindez óriási lökést és önbizalmat adna a folytatásra. Egyértelműen képesnek tartom a csapatot a meglepetésekre, és nagyon szurkolok a sikerekért!

Adama Traoré (jobbra) góljaira nagy szükség lesz az Európa Ligában is Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Telek András

a Ferencváros korábbi válogatott hátvédje

Az eredményesség érdekében elsősorban a védekezésben kell nagyot fejlődnünk!

Szerintem a francia, a török és a szerb bajnokság is erősebb, mint a magyar, tehát nem lesz egyszerű egyik mérkőzés sem. A hazai meccseken foghatjuk meg az ellenfeleket, nagyon bízom benne, hogy egy-két győzelem összejön. A Monaco tűnik a legerősebbnek, a Trabzonspor és a crvena Zvezda ellen  lehet esélyünk a sikerre. Manapság a Fradinak a támadószekciója a legerősebb, az eredményesség érdekében elsősorban a védekezésben kell nagyot fejlődnünk!

Vincze Ottó

a Ferencváros korábbi válogatott középpályása

Gyermekkori vágyam teljesült, hogy összejött a Zvezda – Ferencváros összecsapás!

A Fradi-indulónak van egy olyan sora, hogy „mi akkor is győzünk, hogyha kikapunk!” A klub negyedik éve jelen van valamelyik nemzetközi kupasorozat csoportkörében, ez most már az alapcél. Úgy látom, még egy kis plusz hiányzik ahhoz, hogy a BL nagykapuját rendszeresen átlépjük, de a vezetők nyilván megtalálják majd a megoldást. Az Európa Ligával kapcsolatban optimista vagyok annak ellenére, hogy nagyon nehéz csoportba kerültünk. Mindegyik rivális ellen topformában kell játszanunk, hiszen a Monaco ugyan kicsit gyengébben kezdte az idényt, de a francia bajnokság reprezentánsa, a Trabzonspor az egyik legerősebb török klub, amely a Fekete-tenger partján hatalmas szurkolóbázissal rendelkezik. Velük kezdünk a Groupama Arénában, és az az érzésem, hogy amolyan ismerkedési meccset játszunk majd, hiszen nyilván senki nem szeretne vereséggel rajtolni. Bevallom: leginkább a crvena Zvezda elleni belgrádi mérkőzést várom, hiszen egészen bizonyos, hogy remek lesz a hangulat! Gyerekkorom óta vágyam, hogy a Ferencváros összecsapjon a szerb futball első számú klubjával, amelynek évek óta nagy rajongója vagyok, hiszen én még Dragan „Pixi” Sztojkovicson, Dejan Szavicsevicsen, majd Robert Proszinecskin nőttem fel! Tehát nem csak a csapatnak, a Fradi szurkolótáborának is fel kell nőnie a feladathoz – nagyon komoly, izgalmas hetek elé nézünk!

Nyitókép Sztanyiszlav Csercseszov (középen) a legapróbb mozzanatra is figyel a Trabzonspor elleni utolsó edzésen Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt       

 

Összesen 14 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés