Ádám Martin: Ha ez nem volt tizenegyes, gyalog megyek vissza Koreáig!

2022. szeptember 27. 17:43

Írta: Vámos Tamás
A dél-koreai listavezető Hyundai Ulszanban játszó támadó a búcsúzó Szalai Ádám helyére állt be az Olaszország elleni NL-mérkőzés 75. percében.

Mint azt élő közvetítésünkben is olvashatták, a tavalyi NB I-es pontvadászat toronymagasan legeredményesebb támadója (az utóbbi 40 évben senki nem rúgott 30-nál több gólt a magyar élvonalban, ezt múlta felül az előző idényben plusz egy találattal a gólkirály Ádám Martin) az olaszok elleni meccsen a 75. percben állt be, és négy perc múlva már hatalmas ziccerbe is került.

Egyedül vette át a labdát a 16-oson belül, a nyilvánvaló gólhelyzet nem volt vitás, ám Alessandro Bastoni hátulról, egyértelműen meglökte őt. A francia játékvezető, Benolt Bastien érthetetlen módon nem ítélt büntetőt, és persze, nem is állította ki az Internazionale játékosát,

(az olasz azért érdemelt volna piros lapot, mert a labda megjátszásának szándéka nélkül szabálytalankodott támadónkkal szemben),

ám még nagyobb meglepetésre a VAR-szobában ülők is úgy ítélték meg, hogy nem történt szabálytalanság.

Történelmi pillanat: Szalai Ádám elköszön a válogatottól, Ádám Martin váltja... Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ádám Martin a mérkőzés után az MTI-nek nyilatkozott, először a magyar válogatott visszavonuló csapatkapitányát méltatta, majd szokásos, szókimondó stílusában a mérkőzés alakulásáról is elmondta a véleményét:

- Szalai Ádám személyében egy rendkívül fontos embert veszítettünk el a pályán és az öltözőben egyaránt, de ilyen a futball, csinálnunk kell tovább. Azt, hogy én leszek-e az utódja, nem az én dolgom megítélni, azt a szövetségi kapitány feladata eldönteni, hogy kivel pótoljuk Ádámot. Sajnálom, hogy a visszavonulás  mellett döntött, hiszen a személyében olyan embert ismertem meg, akihez hasonlóval még nem találkoztam a pályafutásom során. De hát muszáj tovább lépnünk. Ami a mérkőzést illeti: az első félidőt kiegyenlítettnek láttam, de a második bekapott gólt követően már futottunk az eredmény után, és bár megvoltak a lehetőségeink, a kapu előtt nem tudtunk elég határozottak lenni. Hozzá kell tenni: Donnarumma ismét bizonyította, hogy a világ egyik legjobb kapusa, remekül védett! Ugyanakkor nem lehetünk elégedetlenek és csalódottak, hiszen nagyon jó csapatok ellen játszhattunk, lemérhettük, hogy mit tudunk, és azt is, hogy hol tartunk. Úgy gondolom,

a csoportban szerzett tíz pontot előzetesen minden magyar ember csukott szemmel aláírta volna.

Viszont ha a gólhelyzetem során elkövetett szabálytalanság nem volt tizenegyes, akkor gyalog megyek vissza Koreáig!"    

Nyitókép Bastoni egyértelmű lökését csak a játékvezető nem látta... Fotó: MTI/Kovács Tamás 

 

Összesen 30 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A VAR névtelen gazembereit hol lehet szétrúgni? (és hol kell?)

Az a helyzet, aki nem rúg gólt, az nem nyer.
A bíró is hibázhat, de erre nem illő hivatkozni.
Ő így látta.
Többször kell helyzetbe kerülni és azokat be is kell rúgni.
Nem érdemes ezen bosszankodni, mert ez a csapat nagyon jó, nagy jövő áll előtte, még el fogja kapni az olaszokat is.

Tizenegyes volt. Ne gyalogolni:-)

Bírói belenyúlás volt. Nincs olyan, hogy nem ezen múlt a meccs. Még ki is kellett volna állítani a delikvenst.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés