Sztanyiszlav Csercseszov kiakadt a VAR-ra a Kecskemét elleni vereség után: Nem tudom, mennyire normális egy ilyen szituáció!

2022. október 3. 16:49

Írta: Vámos Tamás
Az idei szezon legnagyobb meglepetését az újonc Kecskemét okozta azzal, hogy a legutóbbi fordulóban 2-0-ra legyőzte az eddig veretlen, sőt 100 százalékos bajnokot.

Nem véletlen, hogy a zöld-fehérek vezetőedzője rendkívül elégedetlen volt a mérkőzést követően.

- Sajnos rosszul szálltunk be a mérkőzésbe, és bár a második félidőben kicsit javult a játékunk, nem volt könnyű ilyen minőségű talajon játszani, ráadsául az ellenfél kihasználta a helyzeteit, ezért gratulálunk nekik.

A vezetőedző szerint minden összeesküdött a Ferencváros ellen a kecskeméti találkozón:

Ezen a mérkőzésen még a VAR is ellenünk volt, gondolok itt a tizenegyesre, nem tudom mennyire normális egy ilyen szituáció! Ettől függetlenül

a szünetben nem kellett sokat hozzáfűznöm a látottakhoz, mindegyik játékosunk tudta, hogy mi a dolga.

Próbáltunk úgy cserélni, hogy minél több támadójátékosunk legyen a pályán, ennek köszönhetően a második játékrészben már jobban játszottunk, több helyzetünk akadt, viszont - semmi nem jött össze. Egy gólt mindenképpen érdemeltünk volna…

A két gólt szerző Nagy Krisztián végezte ki a Ferencvárost Fotó: KTE/Facebook

Civic kicsit elaludt…

Dibusz Dénes sem szokott hozzá, hogy vesztes találkozó után kérdezzék:

- Egy hosszúnak mondható válogatott szünet után mindig érdekes az első bajnoki mérkőzés. Hiszen sok helyről jövünk vissza, akik pedig maradtak, ők is egy teljesen más ritmusban készülnek, de nem gondolom, hogy ebben kellene keresni a hibát. A mérkőzés előtt két szituációra is külön felhívták a figyelmünket. Tudtuk, hogy a kecskemétiek gyorsan végzik el a szabadrúgásokat. Az első gól előtt Eldar (Eldar Civic, a Ferencváros balhátvédje  - a szerk.) kicsit túltolódott, utána elaludt, így már nem tudott korrigálni, és kiérni a hazaiak támadójára. A tizenegyes előtti szituáció kapcsán azt is megbeszéltük, hogy a hazaiaknak van egy erős csatáruk (Tóth Barna – a szerk.), akire valószínűleg sokszor felívelik majd a labdát, ezért a védekező középpályásainknak is be kell majd segíteniük. Nem tudom, hogy tizenegyest ért-e a szituáció, a játékvezető megadta, így nincs miről beszélni. Ettől függetlenül, ezen a talajon, amit lehetett, kihoztuk a mérkőzésből. A második félidőben már odaszegeztük az ellenfelet a kapujukhoz, sok lövésünk volt, és rengeteg helyzetet alakítottunk ki. Be kell vallani: nehezen tudtunk ritmust adni a mérkőzésnek, hiszen

a Kecskemét mélyen védekezett, a hazai játékosok tudták, hogy ezen a talajon nehéz lesz a megszokott, gyors, kombinatív, egyérintős játékunkat játszani.

Ennek is köszönhető, hogy a befejezéseink sem úgy alakultak, hogy nyílttá tegyük a mérkőzést. Mivel a hazaiak a két hibánkat könyörtelenül kihasználták, megérdemelten nyertek, és el kell ismerni, hogy egy nagyon szép teljesítményt tettek le az asztalra.

Természetesen szóba került a Crvena zvezda elleni Európa Liga-mérkőzés is:

 A csütörtöki találkozón sok mindent helyre tudunk hozni.  Arra kell figyelnünk, hogy a legapróbb hibát sem szabad elkövetnünk, mert az ellenfél is nyilván kihasználja majd. Belgrádban várhatóan nagyszerű hangulat vár ránk, és ha csak a Kecskemét ellen látott helyzeteink felét kihasználjuk, már nem lehet baj…

Nyitókép Csercseszov joggal volt bosszús a Kecskemét elleni mérkőzés után Fotó: KTE/Facebook

 

Összesen 30 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mindig öröm, ha egy valódi és épeszű szurkoló jelenik meg a fórumon. A Kecskemét kihozta, amit ki lehetett hozni a meccsből megérdemelten nyert. A Fradi nyilván a CZ elleni csütörtöki meccsre koncentrált inkább, de ez semmit sem von le a Kecskemét érdemeiből, A Fradit meg remélhetőleg felbosszantotta a vereség. Csütörtökön kiderül.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés