Államtitkár a Liu testvérek országváltásáról: Nem tehetünk mást, minthogy meghajolunk és elfogadjuk a döntésüket

2022. november 10. 21:36

Írta: Vámos Tamás
A júniusi bemutatkozó tájékoztató után ezúttal az új sporttámogatási rendszer adta az apropót, hogy a sportért felelős államtitkár és helyettese találkozzon a sajtó képviselőivel.

Schmidt Ádám kezdésként hangsúlyozta, az elmúlt időszak és a jövő leglényegesebb kérdése, hogy az újjáalakult sportirányítás miként tudja teljesíteni a vállalt feladatokat. „Az egyik leglényegesebb tényező, hogy a sportszakmai és sporttámogatási rendszerben csökkentsük a bürokráciát és növeljük a hatékonyságot, elsősorban a teljesítmény alapú támogatásban hiszünk” – hangsúlyozta a magyar sport első számú vezetője.

Az új vállalás névváltozással is jár: a Nemzeti Sportügynökség eddigi feladatait Nemzeti Sportinfrastruktúra Ügynökség váltotta fel.

- Alapvető törekvésünk, hogy a sportolókat és sporteseményeket az elektronikus és a nyomtatott sajtó segítségével még közelebb hozzuk az emberekhez (ennek jelei már a jövő évi atlétikai világbajnokságon is tapasztalhatóak lesznek), hiszen a

cél, hogy a fiataloktól kezdve a szépkorúakig sportnemzetből sportolói nemzetté váljunk!”

Az államtitkár elárulta: a Magyar Kormány továbbra is stratégiai ágazatként tekint a sportra, ennek fontos mutatója, hogy az eddigi 16 sportág helyett mindegyik olimpiai sportág  támogatásban részesül az eddigi és várható eredményesség alapján valamint az ötkarika szellemében, öt kategóriába sorolva.

"Csökkentsük a bürokráciát és növeljük a hatékonyságot" Fotó: olimpia.hu/Szalmás Péter

Schmidt Ádám azt is hangsúlyozta: a 2023. június 30-án lejáró tao-program jövőjének biztosítása erkölcsi és szakmai kötelesség, „az előkészítési folyamat lezajlott, a szükséges dokumentumokat pedig november 9-én elküldtük Brüsszelbe, és várjuk az Európai Unió válaszát”, valamint annak a rendkívüli feladatnak a megoldása is, hogy a vizes sportlétesítmények működése továbbra is zavartalan maradjon. „Ennek érdekében a kormányzattól 3 milliárd forintos támogatást kapunk, amelynek elosztásába bevonjuk a vizes sportágak szakszövetségeit is”.

Az államtitkár azzal zárta prezentációját, hogy további három programot kiemelten kezel a sportvezetés: a fővárosi és vidéki egyesületek támogatását, a sportolói jutalmak valamint a különböző sportági akadémiák működésének biztosítását.

Schmidt Gábor államtitkár-helyettes beszámolója szerint a Nemzeti Versenysportfejlesztési Program létrehozása igazolta, „nem volt kérdés, a sport további, kiemelt támogatása”. A program alapvetése: jól szervezett, egyénre szabott és tudásalapú legyen!

A sportvezető elárulta: a törekvés az egységes és könnyen átlátható finanszírozási rendszer kialakítása volt, az egyik legfőbb cél pedig, hogy a versenysportok pozitív hatással legyenek a teljes társadalomra.

A sportágakat öt csoportba osztotta az állami vezetés, természetesen a fő irányelv a várható ötkarikás eredményesség.

Az I. kategóriába azok a sportágak kerültek, amelyektől struktúrájuk, szakmai működésük, tehetségmenedzselési rendszerük, magas fokú kidolgozottságuknak köszönhetően a következő két olimpián nagy eséllyel érmek szerzése várható: ezek a Magyar Birkózó Szövetség, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, a Magyar Országos Korcsolya Szövetség, a Magyar Úszó Szövetség, a Magyar Vívó Szövetség és a Magyar Vízilabda Szövetség.

A II. kategóriába azok a sportágak kerültek, amelyektől működésük és szakmai programjaik folyamatos kontrollja és szükség esetén kis mértékű korrekciója indokolt, melynek sikeres végrehajtása mellett a következő két olimpiai játékokon nagy eséllyel a pontszerzés (a 4-8. helyezés valamelyike), esetleg éremszerzés várható. Ezek a Magyar Atlétikai Szövetség, a Magyar Judo Szövetség, a Magyar Kerékpáros Szövetség, a Magyar Kézilabda Szövetség, a Magyar Öttusa Szövetség, a Magyar Sportlövők Szövetsége, a Magyar Triatlon Szövetség és a Magyar Vitorlázó Szövetség.

"A versenysportok pozitív hatással legyenek a teljes társadalomra" Fotó: olimpia.hu/Szalmás Péter

A III. kategóriába azok a sportágak kerültek, amelyek működése és sportszakmai programjai folyamatos kontrollja mellett az olimpiai programban feltörekvő sportág esetén egyedi sportszakmai stratégia kidolgozása szükséges, melynek végrehajtása esetén a következő két olimpiai játékokon kvótaszerzésre, egyes esetekben pontszerzésre (a 4-8. helyezés elérése) is képes lehet a sportág. Ezek a Magyar Asztalitenisz Szövetség, a Magyar Evezős Szövetség, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség, a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség, a Magyar Sí Szövetség, a Magyar Snowboard Szövetség, a Magyar Súlyemelő Szövetség, a Magyar Szinkronúszó Szövetség, a Magyar Szörf Szövetség, a Magyar Taekwondo Szövetség, a Magyar Tenisz Szövetség, a Magyar Tollaslabda Szövetség és a Magyar Torna Szövetség.

A IV. kategóriába azok a sportágak kerültek, amelyek megfelelően felépített és közösen kidolgozott programok megvalósítása esetén feltehetően a Los Angeles-i (2028-as), vagy legkésőbb a brisbane-i (2032-es) nyári olimpiai játékokon, téli sportok esetében a 2030-as vagy 2034-es olimpiák valamelyikére képesek lehetnek kvóta- és esetleg pontszerzésre (4-8. helyezés valamelyike). Ezek a Magyar Curling Szövetség, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség, a Magyar Íjász Szövetség, a Magyar Jégkorong Szövetség, a Magyar Lovassport Szövetség, a Magyar Műugró Szakszövetség, a Magyar Röplabda Szövetség és a Magyar Táncsport Szakszövetség.

Végezetül az V. kategóriába azok a sportágak kerültek, amelyeknél az aktuális helyzetük és lehetőségeik alapján szakmailag nem elvárható és nem is elérhető az olimpiai kvalifikáció. Ezek a Magyar Bob és Szánkó Szövetség, a Magyar Golf Szövetség, a Magyar Gyeplabda Szakszövetség, a Magyar Hullámlovas és Kitesurf Sportági Szakszövetség, a Magyar Karate Szövetség, a Magyar Labdarúgó Szövetség, a Magyar Országos Baseball és Softball Szövetség, a Magyar Országos Görkorcsolya és Gördeszka Szövetség és a Magyar Rögbi Szövetség.

A sajtótájékoztató végén dSchmidt Ádám elmondta a véleményét a Liu testvérek országváltásával kapcsolatban is:

Mindez a magyar sportnak és sportvezetésnek egyaránt óriási veszteség, de nem tehetünk mást, minthogy meghajolunk és elfogadjuk a döntésüket.

Nyitókép Távozásuk óriási veszteség Fotó: MTI/Illyés Tibor              

Összesen 26 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Azért elköszönhetnének tőlünk. Kimutattuk a szeretetünket feléjük.

Áruld el, te konkrétan mit lépnél, féldeci kevert fasz.

Nyilván nem tegnap rakták be ebbe a kalapba, mint egyetlen olimpiai éremselyes téli sportot. A sport jövője így bizonytalannak látszik, de fogalmam sincs milyen az utánpótlás.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés