Egy kameruni végezte ki Kamerunt, egy 37 éves munkanélküli Ghánát, Brazília papírforma-győzelemmel kezdett – futball-vb, 5. nap

2022. november 24. 22:35

Írta: Vámos Tamás
A csoportkör első fordulójának utolsó mérkőzéseire került sor csütörtökön. A két leginkább várt mérkőzés papírforma-győzelmeket, portugál és brazil sikert hozott.

A nap nyitó találkozója (Svájc - Kamerun) elsősorban azért volt különleges, mert a helvétek – immár hosszú évek óta – igen sokszínű és különböző nemzetiségű együttessel érkeznek a világbajnokságra. Most sem volt ez másképp.

Embolo nem is ünnepelte meg a gólját

Vizsgáljuk csak meg az első mérkőzésükre kifutó csapatukat: Ricardo Rodriguez édesanyja chilei, édesapja spanyol származású, Manuel Akanji szülei Nigériából érkeztek Svájcba, Xerdan Shakiri koszovói albán, Granit Xhaka albán, Ibrahima Sow szenegáli származású, Ruben Vargas ereiben dominikai vér csörgedez, míg a Kamerun elleni meccset nyilván Breel Embolo várta a legnagyobb izgalommal, aki éppen a rivális ország fővárosában, Yaoundéban született, de már a svájci korosztályos válogatottakban lépegetett egyre feljebb.

A kameruni válogatott (becenevükön a Szelídíthetetlen Oroszlánok) először az 1982-es. spanyolországi világbajnokságon ejtette ámulatba a világot. Ekkor közönségsikert aratva, veretlenül, három döntetlent elérve (többek között a későbbi világbajnok, Olaszország ellen is 1-1-et játszva), esett ki a csoportmérkőzések után, ám az utolsó két világbajnokságot követően inkább a Fogatlan Oroszlánok név illett volna rájuk, hiszen a 2014-es, brazíliai játékokat az utolsó 32., míg az oroszországi seregszemlét a 31. helyen zárták…

Azt is sejteni lehetett, hogy túl sok gól nem esik a meccsen, hiszen a Milka-huszárok mindössze két gólt kapva végeztek a vb-selejtezőcsoportjuk élén (nagy meglepetésre, a vébére ki sem jutó Európa-bajnok olasz csapatot maguk mögé szorítva), no, és a hatodik világbajnokságán részt vevő (négyszer játékosként, legutóbb, Oroszországban vezetőként, most pedig szövetségi kapitányként) Rigobert Song „oroszlánjai” ugyan nem elsősorban a kőkemény és hatékony védekezésükről ismertek, de az első meccsen nyilván nem nyílnak ki túlságosan.

Ennek megfelelően a meccs első játékrészében nem sok emlékezetes történt: a 10. percben a kameruniak veszélyeztettek, Mbeumo lövését Sommer kiütötte, a kipattanót Toko Ekambi fölé vágta, három perccel később pedig az elmúlt időszak legeredményesebb Bundesliga-játékosa, Eric Choupo-Moting hagyott ki nagy helyzetet, az első fél órát pedig újra a Lyon játékosa, majd Ngoran Fai lehetősége zárta.

A kameruni-svájci Embolo csak szolidan ünnepelt... Fotó: MTI/AP/Matthias Schrader

Igen, jól látják: a derék svájciaknak csupán felvillanásaik (Nico Elvedi, Embolo) voltak, de ahogy az lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, és a második félidő elején a koszovói albán Shakiri beadását Embolo (ki más?) lőtte magabiztosan a hálóba. Svájc – Kamerun 1-0!

Jelzésértékű: a kameruni-svájci nem is örült látványosan a találatának.

A vezetés után a svájciak kedvenc taktikájukat alkalmazhatták: a betonbiztos védekezésből indítottak támadásokat, nrm csoda, hogy Choupo-Moting és Zambo Anguissa is kihagyta a lehetőségeket, de a másik oldalon Vargas is. Így érvényesült a papírforma, legalábbis az, hogy

Svájc ismét nem kapott ki a nyitányon, míg Kamerunra újabb vébén várnak nehéz napok…

Ami az Uruguay – Dél-Korea meccset (0-0) illeti: még annyi sem történt, mint a nap nyitómeccsén. Természetesen a dél-amerikaiak voltak fölényben (az első játékrész végén Godin fejelt kapufát, a második játékrészben Darwin Nunez és Cavani hagyott ki biztató lehetőségeket, míg a meccset Valverde zúgó kapufája zárta), de az ázsiaiak igazolták: az aranyéremre ezúttal is minimális esélyük lesz, de nagyon nehéz lesz megverni Szonékat. Mindenesetre a katari vb-n már a negyedik gólnélküli döntetlennek „tapsolhattunk”, a csoportmérkőzések ezen szakaszában utoljára erre a negyven évvel ezelőtti, spanyolországi világbajnokságon került sor.  

Minden Cristiano Ronaldóról szólt

A Portugália – Ghána meccs már a kezdés előtt – természetesen – Cristiano Ronaldóról szólt: a 37 éves munkanélküli (napokkal ezelőtt jött a hír, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott a Manchester Uniteddel) ötödik világbajnokságán szerepelt, és ha Katarban is gólt szerez, ő lesz a világ első olyan futballistája, aki öt seregszemlén is eredményes tudott lenni.

Azt sem szabad elfelejteni: Ghána négy honosított világklasszissal (Calum Hudson-Odoi, Eddie Nketiah, Tariq Lamptey, Inaki Williams) erősített a vb-re, ezzel együtt cseppet sem volt meglepő, hogy a találkozó első fél órája már CR7-ről szólt: a 8. percben lábbal, a 10. percben fejjel verszélyeztetett, majhd a 29. percben gólt is lőtt, kis szépséghiba: előtte ellökte Alexander Djikut.

A viszonylag eseménytelen első félidő után a második játékrészre felpörögtek az események: a 63. percben (ki más?) Cristiano Ronaldo tört be a 16-oson belülre, majd Mohammed Salisuval ütközött, az amerikai spori, a marokkói származású Ismail Elfath kissé könnyen befújta a büntit, a VAR – a protokollnak megfelelően (ha nem egyértelmű a szitu, a játékvezető ítéletét hagyják jóvá) - nem avatkozott közbe, így

Cristiano Ronaldo egy tizenegyes révén válhatott újra halhatatlanná: mint jeleztük, ő az első játékos, aki öt egymást követő világbajnokságon is eredményes lett. Portugália – Ghána 1-0!

Amire sokan nem számítottak, 8 perc múlva egyenlítettek a ghánaiak: Baba Rahman átadását a már az első félidőben is jól mozgó Mohammed Kudus kapta, akinek beadását a legendás Abedi Pelé fia, André Ayew pofozta a hálóba Portugália – Ghána 1-1! – megjegyzendő, míg a papa egy világbajnokságon sem szerepelhetett, idősebb fia ghánai csúcsot állított be, hiszen nyolcadik vb-meccsén szerepelt.

A ghánai szövetségi kapitány, Otto Addo le is kapta a legendát (helyére a tesó állt), de rögtön meg is bánhatta, hiszen egyből lendületbe jöttek a „megsebzett” luzitánok: Baba Rahman csúnyán elnézett egy előre ívelést, így volt pont jó Joao Félixnek, aki magabiztosan a hálóba lőtt. Portugália – Ghána 2-1!

S ha egy üzlet beindul: a frissen beállt Rafael Leao is megunta a társak eredményességét, és egy kiugrás után a hosszú sarokba gurított. Portugália – Ghána 3-1!

Cristiano Ronaldo helyére Ramos állt (nyilván CR7 is azt hitte, hogy itt már nem lehet komoly baj), ám a 89. percben váratlanul szépítettek az afrikai legények: a jó nevű Baba kicsit jóvátette előző hibáját: beadása a rosszul helyezkedő portugál védők között egyedül találta meg a csereként beállt Osman Bukarit, aki azzal is felbosszantotta a kispadon csapkodó Ronaldót, hogy a portugál klasszis által „levédett” gólörömöt mutatta be… Portugália – Ghána 3-2!

A vége sem múlt el izgalom nélkül, hiszen az utolsó percben a nem túl magabiztos portugál hálóőr, Diogo Costa nem vette észre, hogy Inaki Wiliams a háta mögött ólálkodik, aki a játékban lévő, a kapus által letett labdát ellopta, majd a védők nagy nehezen tudtak csak hárítani.

Ha ez a próbálkozás bemegy, a Ronaldo-hiszti biztos nem marad el, így viszont a lefújás után minden portugál mosolyogva hagyta el a stadiont…

Brazília már most aranyesélyes? 

Az esti meccsen mutatkozott be az ötszörös világbajnok, Brazília, amely négy év után újra Szerbiával játszhatott vb-csoportmérkőzést. A 2018-as vb-n 2-0-ra nyertek Neymarék, (további érdekesség: ugyanaz a spori is vezette a meccset, az iráni Alireza Faghani), és már az elején lelőjük a poént: a történelem megismételte önmagát: ismét 2-0-ra nyert a Selecao.

Az első félidőben még csak körbelőtték a kaput Vinicius Juniorék (a Real Madrid támadója mellett Raphinha jeleskedett a helyzetek kihagyásában), de azt érezni lehetett: nem bírják végig a nyomást Tadicsék.

Minden kétséget kizáróan a világbajnokság eddigi legszebb találata Richarlisoné! Fotó: Getty Images

A második játékrészben előbb Alex Sandro rúgott egy sistergő kapufát, majd a 63. percben tört át a gát: Vinicius Junior lövését még nagy bravúrral kiütötte Milinkovics-Szavics, de éppen az addig talán legkevesebbet nyújtó Richarlison elé, akinek csak bele kellett tennie a lábát a labda útjába, ahonnan az a hálóba pattant. Brazília – Szerbia 1-0!

A 69. percben pedig megszületett a csoportkör talán legszebb találata: Vinicius Junor beadását a Tottenham játékosa remekül felpörgette, majd látványosan a kapuba lőtte a labdát. Brazília – Szerbia 2-0!

Egy mérkőzésből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, de a második félidő felszabadult játékát látva minden esély meglehet arra, hogy Brazília (bármilyen meglepő, 20 év után, hiszen az ötszörös világbajnok 2002-ben szerzett utoljára vb-aranyat!) hatodszor is világelső legyen.

Kíváncsiak vagyunk véleményére!

Válasszon egyet az alábbi válaszlehetőségek közül, és a „Vote” gombra kattintva küldje be véleményét.

Miután leadta voksát a „Show results” gombra kattintva nézheti meg a szavazás állását.

Nyitókép A legenda újabb legendás tette: Cristiano Ronaldo ötödik vébéjén is eredményes! Fotó: MTI/EPA/LUSA/Jose Sena Goulao

Összesen 17 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés