12 év börtönre ítélték az olimpiai ezüstérmes úszónőt - Lukasenkát bírálta

2022. december 28. 12:33
Korábban kitüntetéseket kapott, most távollétében 12 év börtönre ítélte Aljakszandra Heraszimenyát, a londoni olimpia kétszeres gyorsúszó ezüstérmesét a minszki bíróság, mert Lukasenka ismert bírálója szerintük szankciókra és „Fehéroroszország nemzetbiztonsági érdekeit sértő” akciókra szólította fel az embereket.

Korábban kitüntetést kapott - most börtönre ítélték Heraszimenyát

Az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok fehérorosz úszónő az egyik legismertebb kritikusa a fehérorosz elnök, Alekszandr Lukasenka-féle rendszernek, ami nyilván azért is érdekes, mert ugyanez a sportoló, ugyanebben az országban, előbb „a Haza szolgálatáért érdemrend 3. fokozatát” kapta meg a 2012-es londoni olimpián szerezett két ezüstérme után, majd a Rióban megnyert bronzérmét követően a „Becsületrend” kitüntetést is átvehette 2016-ban.

A képen: Heraszimenya fehérorosz színekben még a 2017-es budapesti FINA vizes világbajnokságon is érmet nyert 50 méteres hátúszásban. Fotó: CHRISTOPHE SIMON / AFP

A még az egykori Szovjetunió területén 1985-ben született Heraszimenyának, a riói olimpia után két évvel született meg kislánya, Szófia, majd rá egy évre, 2019. augusztus 7-én jelentette be, hogy felhagy a versenysporttal. A háromszoros olimpiai érmes Heraszimenya egyike volt azoknak az élsportolóknak, akik 2019-ben elmenekültek Fehéroroszországból, miután lecsaptak a hatóságok azon közszereplőkre, akik tiltakoztak Alekszandr Lukasenka csalásgyanús újraválasztása ellen – írja az insidethegames.

Akkor állítólag Ukrajnába menekült férjével, ahonnan idén Litvánia távozott, számüzetésben él azóta is ott.

Az országban 2020-ban zajló tüntetések miatt a visszavonult úszó egyike volt azon sportolóknak, akik aláírtak egy nyílt levelet, amelyben szabad választásokat követeltek, miután az elnökválasztáson Lukasenka a szavazatok több mint 81 százalékát szerezte meg.

Elárverezett érmek - köztük a Budapesten szerzettek is

Az ellenzékieket, köztük a második számú jelöltet, Szvjatlana Csihanuszkáját, a kampány során őrizetbe vették, míg Héraszimenia megalakította a BSSF-et, (Belarusian Sport Solidarity Foundation)  a  fehérorosz Sport Szolidaritás Alapítványt, ami a fogva tartott és elnyomott sportolókat támogatja, s amely szervezet anyagi és jogi segítséget nyújt a hatóságok  célkeresztjébe kerülő sportolóknak.

A 2012-es londoni kétszeres ezüstérmes és 2016-os riói bronzérmes 2021 áprilisában elárverezte a 2012-es világbajnokságon szerzett aranyérmét, hogy pénzt gyűjtsön a BSSF számára.

Az úszónőt egy Lukasenka által júliusban aláírt új törvény miatt állították bíróság elé, amely lehetővé tette a távollétében történő tárgyalást. A bíróság ezek alapján elrendelte Heraszimenya lakásának, autójának és bankszámláin lévő 48 700 dollárnak a lefoglalását is.

Mindezek mellett, most a távollétben megtartott tárgyalásán 12 év börtönre ítélték, s Heraszimenya ezzel ismét bővítette azon sportolók körét, akiket politikai tiltakozásuk vagy szerepvállalásuk miatt büntet a fehérorosz állam.

A nyitóképen: Aljakszandra Heraszimenia a női 50 méteres hátúszás eredményhirdetésén a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 27-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Összesen 94 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

a politikai tiltakozasnak vannak torvenyes formai. az allamrend elleni uszitas, meg a puccs szervezese (cihanovszkaja, stb), nem tartozik bele.

az USAban Trumpot meghurcoljak mert kritizalta Biden megvalasztasaval kapcsolatos csalasgyanus eseteket
Minszkben meg pajzsra emelik azokat akik ugyanezt teszik csak meg randaliroznak is hozza

szoval a velemenynek nem lehet kovetkezmenye, annak hogy milyen nemzetisegnek szulettel meg igen? volt mar ilyen, nacizmusnak hivtak

Olyan vagy, mint Móricka a viccben.

Inkább ez, mint egy Majdan.
Ásít. X.

Neked nem az tűnik fel, hogy Németországban most elítéltek egy 94 éves nénit, mert kezdő gépírónőként nem bírált senkit?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés