Itt a Liu fivérek utáni magyar siker-generáció? Hét magyar érem rövidpályás gyorskorcsolyában a téli ifjúsági olimpián!
Csattanós válasszal készül a Liu fivérek távozását követően a mieink jövőért aggódóknak a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott.
Hét érem - ebből öt arany a téli ifjúsági olimpián a rövidpályás gyorskorcsolya csapattal
Az utánpótlás korosztály talán legnagyobb presztízsű multisport eseményén, a nagy olimpiák hangulatát kicsiben visszaadni akaró Európai Ifjúsági Olimpiai fesztiválon, az olaszországi Friuli-Venezia Giulia tartományban rendezett kontinenseseményen nagyon is odatették magukat a magyar csapat tagjai.
A fiatalok edzője, Lakatos Tamás boldogan és elégedetten összegezte tanítványai teljesítményét.
hiszen Major Dominik megnyerte az 1500 méteres futamot, Szigeti Dóra pedig bronzérmet szerzett.
Kellőképpen sikerült megalapozni a hangulatot, ami még jobban motivált bennünket. A második versenynapon ott folytattuk, ahol az első napon abbahagytuk, két magyar érem született, de a csúcs kétségkívül a záró nap volt, hiszen a három megszerezhető aranyéremből, mindhármat sikerült elhoznunk!
Hét érmet nyertek a mieink, a megszerezhető tizenháromból, ami valóban szenzációs teljesítmény.
„Nagyon büszke vagyok a gyerekekre, akik nagyon éretten, fegyelmezetten és taktikusan versenyeztek! Az egész versenyre jellemző volt, hogy minden egyes futamban törekedtek arra, hogy 100%-on teljesítsék a megbeszélteket. Természetesen nem mindig sikerült, de ez benne van ebben a sportban, és mint tudjuk, a jég csúszik… Kifejezetten büszke vagyok és elégedett a látottakkal, nagyon örülök, hogy ilyen eredményeket értek el a fiatalok” – értékelte a magyar ifjúsági rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott EYOF-szereplését Lakatos Tamás, aki már a drezdai junior világbajnokságon irányítja tovább ezt a csapatot, hiszen ezzel a világeseménnyel folytatódik számukra a szezon.
Forrás: MOKSZ
Nyitóképen: A sikeres magyar téli EYOF küldöttség egy része. A képen balról-jobbra: Major Dominik – Szigeti Dóra – Jancsó Zalán – Haltrich Luca. Forrás: MOKSZ
Összesen 16 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Gratulálok, további ilyen folytatást!:-)))
Bejelentkezés