Puskás óta először rúgott hármat madridi játékos Barcelonában – itt a Ramadán-Benzema
Zinedine Zidane még játékos korában jegyezte meg magának a legjobb erőnléti edzőt, akivel dolgozott, Antonio Pintust. Amikor a franciák örökös zsenijét kinevezték a Real Madrid edzőjévé 2016-ban, azonnal minden követ megmozgatott, hogy a szakembert a sérülésektől megtépázott csapathoz vigye.
Ám közben csak egy bajnoki címet.
Ez egy tudatos választás volt. A gyakran korbácsoláshoz hasonlított munkamódszeréről híres Pintus minden szezon közepén egy pár hetes erőnléti alapozást, úgymond mini-előszezont vezényelt le Zidane kérésére. A játékosok tántorogtak a pályán a január-februári bajnokikon, így a kiszámíthatóbban megcélozható bajnokságban komoly gondokba kerültek. Azonban a legértékesebb kupát, a BL-t minden más nagy európai vetélytársnál jobban bírták erőnléttel – ami megteremtette a lehetőségét, hogy mindenki felé kerekedjenek fejben is.
Tavaly Carlo Ancelotti visszahozta Pintus mestert a klubhoz. Télen kizárólag azért nem bukták el a bajnokságot, mert a Barcelona csak kilábalóban volt még az edzőkríziséből, de a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában minden idők legnagyobb fordításaiból mutattak be hármat egymás után. Ha megvan az erőnlét, kap oxigént a fej. És ott a Real Madrid a legerősebb Európában.
Az idei év a szezonközi világbajnokság miatt elég más felépítésű, mint bármelyik korábbi. A tizennégyszeres Bajnokok Ligája-győztes klub és a legfontosabb klubfoci-sorozat legsikeresebb edzőjének (Fabio Capello szerint a valaha volt legjobbnak) hozzáállása azonban változatlan. Csapata febuárban éppen tulajdonképpen elbukta a bajnokságot, mikor Ancelotti a hónap közepén odahajolt az Osasuna edzőjéhez, hogy találkozunk a spanyol Király-kupa döntőjében.
Carlo Ancelotti to Osasuna coach, Arrasate on February 18th: "See you in the Copa final."
— Madrid Zone (@theMadridZone) April 5, 2023
Real Madrid will now face Osasuna in Copa Del Rey Final on May 6th. pic.twitter.com/T8ykfhY86p
Addig még hátra volt a Real Madridnak egy Barcelona elleni elődöntő, de mivel annak visszavágóját már a Bajnokok Ligája tavaszi végjátéka előtt egy héttel rendezték, Ancelotti tudta, a csapata képes lesz azt a kupaformát hozni, ami tavaly értetlenül hagyta Európát.
A Real Madrid tegnap a Barcelona vendégeként egy, még tél végén beszedett egy gólós hátrányt kellett ledolgozzon. Túlteljesítettek. 4-0-ra ütötték ki az ősi riválisukat. A második félidőben káprázatosan könnyed és pontos focival.
A meccs legjobbja talán nem is az a Karim Benzema volt, aki Puskás Ferenc és 1963 januárja óta az első mesterhármast rúgó Madrid-játékos lett a Camp Nouban. Vinícius Junior viszont először megszerezte (Benzema passzából) a legfontosabb első gólt, és kiharcolt egy tizenegyest is, (amit Benzema értékesített), és a meccs két legzseniálisabb mozdulata is az övé volt. Egyrészt a gólpassza Benzemának, ahogy a jobb lábával átrakja a balra. A gyorsaság. Az új szög nyitása; a folyosó, amit talál. Az egyik legfinomabb focicsemegéje az évnek.
The Vinicius assist to Benzema is even better from this angle. pic.twitter.com/ZX3weDeACL
— TC (@totalcristiano) April 6, 2023
A másik parádés mozdulatának léptéke az egy szezonnál is nagyobb. Legutóbb talán csak Lionel Messi és Boateng 2015-ös földreültetése volt olyan mérvű összezavarása egy védő térérzékelésének, mint amit Vinícius mutatott be tegnap Araujón. A brazil úgy elküldte a rossz irányba a védőjét, hogy az egy lábmeghosszabbító utánrángással is fél méterrel rúgott mellé a labdának és az embernek.
Ezzel együtt is, a triplázó Benzema vitte el a híradásokat szerte a világon. A hithű muszlim csatár szigorúan tartja a Ramadánt. Tavaly ebben az időszakban mutatott félelmetes formájával nyerte meg az Aranylabdát is végül. Vannak, akik a böjttel járó szellemi-lelki állapottal magyarázzák ezt. Mások Antonio Pintus erőnléti formaidőzítését látják az oknak.
Akárhogy is, a címvédő Real Madrid ráfordult a Bajnokok Ligája végjátékára. A világ legjobb pedagógia érzékkel megáldott edzője, Carlo Ancelotti pedig szabadnapot adott a legfontosabb feladatok előtt.
Ancelotti: “Tomorrow will be a day off.”
— TC (@totalcristiano) April 5, 2023
The players reaction.
pic.twitter.com/X1KmeQcEbk
Nyitókép: Karim Benzema és Vinícius Junior bevették a Camp Nout.
Fotó: MTI/EPA/EFE/Alejandro García
Összesen 12 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Bejelentkezés