Lőw Zsoltnak az a feladata, amin az előző Bayern-edző elbukott – jön a Bajnokok Ligája első negyeddöntős meccse
A Bayern München – Paris Saint Germain nyolcaddöntő után, melyből a bajor csapat ment tovább simázva, kevesen gondolták volna, hogy a párizsi edző marad a helyén és a győztes németek menesztik Julian Nagelsmant a következő BL-körig. Míg Párizsban egyre kevésbé figyelnek arra, hogy egy komolyan vehető futballklub benyomását keltsék valami posztmodern médiahekké helyett, addig
Nagelsmannak ugyanis a jelek szerint két okból kellett távoznia. Egyrészt mert más játékrendben és -felfogásban gondolkozott, mint azt Münchenben szokás. Másrészt mert a játékosok nem tartották szimpatikusnak.
Az első ok szempontjából igen furcsa lesz a menesztett edzőnek néznie ma volt csapatát a Manchester City ellen. Ahol az edző az a Pep Guardiola, akinek nemrég még három szezonon keresztül nézte el a Bayern vezetése, hogy minden idők egyik legerősebb csapatát egy csupán csak erős európai nagycsapattá tesz, miközben a saját játékrendjéhez és -felfogásához próbálja alakítani őket. A Bayern vezetősége vélhetőleg akkor tanulta meg a leckét, amit a múlt héten kértek számon Nagelsmanon.
Így érkezhetett Thomas Tuchel a Bayern padjára, Lőw Zsolt pedig segédedzőnek. Ez a megszokott felállás mostmár; két éve szintén a szezon közepén beugorva érkeztek a Chelseahez. Akkor végül Bajnokok Ligáját nyerve, épp a Manchester City ellen a döntőben.
Lőw Zsolt feladata, ahogyan azt Hegedűs Henrik és Mohay Bence kifejtették az M4 elemzőműsorában, éppen az, amin Nagelsman felerészt megbukott.
összesimítani a harsány, szúrós, játékosként nem számottevő edző személyét a világ egyik legnagyobb múltú klubjának szinte már mindent megnyert keretével.
A túloldalon Guardiolán ismét ott a teher, ahányszor a Bajnokok Ligájában játszik. Évek óta a világ egyik legerősebb csapata az övé, a koncepcióval rendelkező csapatok közül messze ő költhet a legtöbbet Európában. A legfontosabb cím mégsem jön össze sehogy se. Legközelebb két éve járt hozzá, ám akkor a Tuchel vezette Chelsea ellen a döntőben a legáltalánosabb vélemény szerint túlgondolta a meccset.
Az egykori klasszis védekező középpályás Guardiola védekező középpályás nélkül küldte fel csapatát a klubja történetének legfontosabb meccsére.
Guardiola az őt előtte és azóta is érő kritikákat világos gondolatmenettel utasította vissza.
De hiába is tudja ezt az eszével Guardiola, nem jelenti azt, hogy a nyomástól szabadon dönthet ma, vagy bármelyik BL-meccsén, amíg újra meg nem nyeri a sorozatot.
A nap másik meccsén a másik ág egyetlen nem olasz csapata, a Benfica az Inter ellen lép pályára a 2014-es döntő helyszínén, Lisszabonban.
Nyitókép: Thomas Tuchel vezetőedző és Lőw Zsolt másodedző a Freiburg elleni hétvégi győztes bajnokin.
Fotó: Anke Waelischmiller / Sven Simon / dpa Picture-Alliance via AFP
Bejelentkezés