Sebestyén Júlia ellen mégis fegyelmi eljárás indul – rendcsinálásba kezdett a korcsolyaszövetség
A Mandiner elsőként írta meg, hogy felmentik pozíciójából a sokak által kifogásolt külföldi versenyzők honosításáért felelős műkorcsolya szakági igazgatót, Vardanjan Gurgent a MOKSZ elnökségi döntése nyomán.
Hetek óta követjük a műkorcsolya szakágban zajló aggasztó folyamatokat, a magyar nevelésű versenyzők háttérbe-szorulását, a külföldiek térnyerését, az edzői módszereket kifogásoló szülők panaszait, akik Sebestyén Júlia korábbi Európa-bajnok, az SKSE vezetőjének és edzőjének sokak szerint a szövetség gyermekvédelmi szabályzatával össze nem egyeztetehető módszerei miatt szerettek volna komoly kivizsgálását az ügyben.
Azt is részletesen összeszedtük a Mandiner olvasóinak, hogy milyen
Nos, úgy tűnik a MOKSZ vezetősége a tegnapi szezonértékelő elnökségi ülésen rendcsinálásba kezdett, és a reggeli hír után, mely szerint felmentik Vardanjan Gurgent, mostmár azt is megtudtuk, hogy mégis fegyelmi eljárás alá vonják Sebestyén Júliát.
A Mandiner, amely korábban a szülői panaszos levelek tartalmát is megismerhette, most egy, a szülőknek címzett levélről szerzett tudomást. Ebben Dr. Bodó Barbara a MOKSZ Etikai és Fegyelmi Bizottságának nevében arról tájékoztatta az érintetteket, hogy
melyről a tárgyalás napját megelőzően legalább 3 nappal idéző végzést fogunk küldeni az érintetteknek (kiskorú érintett esetén a törvényes képviselőn, meghatalmazott jogi képviselő igénybevétele esetén a jogi képviselőn keresztül) elektronikus úton (e-mail útján)”.
Az ügy fejleményeiről folyamatosan tájékoztatjuk Önöket.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd
Összesen 18 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Bejelentkezés