Villámrajtot vett az Inter a Milan ellen, két gólos előnnyel várja a visszavágót a BL-elődöntőben
Míg a másik elődöntőben Európa két legerősebb csapata küzd, a mai elődöntőben két olyan csapat találkozott, akikre igen nagy szüksége lenne az európai labdarúgásnak. Hogy a hagyományaikhoz méltó eredményeket a játékerejüknek, és ne a sorsulásuknak (a másik ág negyeddöntős kiesői is erősebb csapatnak számítanak a széles konszenzus szerint) köszönhessék.
Ha a Milan, ha az Inter jut majd döntőbe, hatalmas érzelmi és pénzügyi lökést kap a visszazárkózáshoz. És ha nem a Real Madrid, hanem a Manchester City lesz az ellenfél, akkor a döntőbeli klubok történelmi rangkülönbsége olyan tartást adhat, hogy a sorozat egyik legnagyobb meglepetésgyőztese kerülhet ki a kettős derbiből.
Bajnokok Ligája-elődöntőben legutóbb 2003-ban találkozott a két klub. Akkor egy végtelen faramuci helyzet állt elő. Mindkét meccset természetesen a San Siróban játszva egy 0-0 és egy 1-1 után az döntött, hogy ki melyik meccsen volt papíron a pályaválasztó. A Milan végül a sorozatot is megnyerte.
A legutóbbi Milan-Inter BL-párharc a 2005-ös negyeddöntőjük, amely minden idők egyik legerősebb sportképével vonult be a történelembe.
Você certamente já viu essa foto de Materazzi e Rui Costa, mas sabe como ela foi tirada? Conversei com Stefano Rellandini, o homem por trás de um dos mais famosos cliques da história do futebol, e ele explicou por que foi o único a conseguir essa imagem https://t.co/e8wln7TH2L pic.twitter.com/uclG5b3g7f
— Francisco De Laurentiis (@f_delaurentiis) May 10, 2023
A kép fotósa Stefano Rellandini, aki a napokban elmondta, hogy az ikonikus pillanat csak rövid másodpercekig tartott. Csak egyetlen kép készült, minden példány az ő munkája.
Bár a Milan a sorozat második legeredményesebb klubja, Stefano Pioli csupán a harmadik vezetőedző, aki Bajnokok Ligája-elődöntőben vezeti őket. Fabio Capello és egykori játékosa, Carlo Ancelotti után.
A párharcban halvány esélyesnek inkább az Internazionalét tartják, elsősorban a szinte összes európai klub címerét már végigcsókoló kulcsember, Lukaku felívelő formájának köszönhetően.
Tudosításunk:
Vége! Lelkes, hajtós meccsen
A meccs technikai színvonala és tempója nem volt hasonlítható sem a tegnapi Madrid-City elődöntőhöz, de két meccs az európai klubfoci talán legikonikusabb stadionjában, a San Siróban aligha hagyhat bárkiben hiányérzetet.
90. perc: Az első kaput eltaláló lövés Milan részről. A csere Pobega lő középre középgyengén egy lekészített labdát 18 méterről.
77. perc: Olyan furcsa döntés a párharcban nem születhet, mint 2003-ban egyébként:
74. perc: Az Internek jó ideje láthatólag elég az eredmény, de most egy Lukaku akcióval eljutnak a kapuig. Cselsorozatnak is hívhatnánk, de inkább mozgással kombinált labdafedezéses lenne a pontos.
63. perc: Kapufa! A szintén világbajnok csatár, a francia Giroud ugyanolyan pontosan és jó ütemben készít elő, mint Gündogan tegnap. A Milan agya, Tonali viszont még nem akkora világklasszis, mint a Cityé, de Bruyne: az olasz középpályás a kapufára küldi a lövését.
31. perc: Tizenegyes? Nem. Az Inter világbajnok argentin csapatkapitánya, Lautaro Martínez gyönyörű levétel után nagy cselt csinál meg két ember között, de ahelyett, hogy folytatná, feldobja magát. A spori megvette a mutatványt, befújta a büntetőt, de aztán a VAR segített. Teljes logikai baki: Martínez nem kapott sárga lapot.
11. perc: Hihetetlen, 0-2! Lautaro Martínez ritka bölcseséggel enged el egy passzt, így Henrih Mhitarjan jut el két ember között a tizenegyespontig, és lő a léc alá.
Edin Džeko (6,4 foot) is at his most devastating from set pieces.
— António Mango (@AntonioMango4) May 10, 2023
To counteract that, Milan decide to have Davide Calabria (5,10 foot) making him
Absolute basics of football, when you have such danger you have your best/biggest defender making him.
You learn that in grassroots! pic.twitter.com/8pJ7HvRXRL
8. perc: GÓL! 0-1. Inter-szöglet, Calhanoglu végzi. Edin Dzeko kapásból vágja be hat méterről.
Az összeállítások:
AC Milan: Maignan – Calabria, Kjaer, Tomori, Théo Hernandez – Tonali, Bennaszer (Junior Messias, 19.) – Saelemaekers, Krunic, Brahim Díaz – Giroud. Vezetőedző: Stefano Pioli
Internazionale: An. Onana – Darmian, Acerbi, Bastoni – Dumfries, Barella, Calhanoglu, Mhitarjan, Dimarco – Lautaro Martínez, Dzeko. Vezetőedző: Simone Inzaghi
Nyitókép: Romelu Lukaku és Sandro Tonali az idei bajnoki Derbi della Madonninán.
Összesen 8 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Bejelentkezés