31 millió forintot ért a teniszzseni legyőzése Marozsánnak

2023. május 16. 10:29

Írta: Sal Endre
Marozsán Fábián világraszóló teniszsikere a közösségi médiában is lecsapódott. A magyar teniszező nevével új TikTok csatornák jelentek meg, nem mellékesen pedig 31 millió forintot keresett a sikerrel.

A spanyol Carlos Alcaraz elleni siker láttán egyre többen gondolják úgy a közösségi médiában, hogy a Marozsán név mögé bújva sok követőt szerezhetnek. Fábián eddig nem volt túlságosan aktív ezeken a platformokon, az Instagramon igen, ott

csak tegnap ötezer új követője lett.

Nem meglepő, hiszen az év eddigi egyik legnagyobb teniszszenzációját okozta a római versenyen, és bár a következő fordulóban kikapott a horvát Coric-tól, a produkciója így is lenyűgöző. Fábián amúgy anyagilag is jól járt a spanyol legyőzésével, hiszen a legjobb 16 közé jutással, átszámítva 31 millió forint landolt a bankszámláján.

A pillanat, amikor Alcaraz gratulált a győzelemhez Marozsán Fábiánnak. Fotó: MTI/EPA-ANSA/Ettore Ferrari

A hirtelen jött népszerűségére jellemző, hogy valaki egy wikipedia-oldalt is készített neki (nem volt eddig), ám az oldalt végül törölték. Érdekesség, hogy a fabianmarozsan és a marozsanfabian domain név is szabad az interneten – egyelőre. Valószínűleg nem sokáig, hiszen ebben is jó üzletet látnak sokan. Sőt, rengetegen ebből élnek. Az egyik leghíresebb, Rick Schwartz, aki több más név mellett, 1997-ben 42 ezer dollárért vette meg egy diáktól a porno.com domain nevet. A diák boldog volt, hiszen egy héttel korábban 5 ezer dollárért jutott hozzá a névhez.

Schwartz aztán hosszú ideig „parkoltatta” a porno.com nevet, majd 2015-ben csaknem 9 millió dollárért adta el egy prágai cégnek.

Persze Marozsán Fábiánnak egyszerűbb a helyzete, ha valaki megveszi a nevét tartalmazó domain nevet, megigényelheti a domain-t, persze csak egy bizonyos ideig. A legegyszerűbb persze az lenne, ha a menedzsmentje foglalná le gyorsan.

Nyitókép: MTI/EPA-ANSA/Ettore Ferrari

Összesen 17 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés