Újabb hidegzuhany a Fradi-szurkolóknak, kifütyülték a bajnokcsapatot: a második félidőben gálázott és megnyerte a meccset a Loki!

2023. május 20. 20:42

Írta: Vámos Tamás
Az idegenben immár nyolc meccs óta veretlen Debrecen ezúttal vesztett állásból fordítva, a bajnokcsapat otthonában három gólt rúgva bizonyította be: nem véletlen a tavaszi menetelés!

A találkozó előtt a hazaiak mestere, Sztanyiszlav Csercseszov elmondta: ifjabb Lisztes az elmúlt hetekben rendre jól szállt be a mérkőzésekbe, ezért abszolút megérdemelte, hogy pályafutása során először a Ferencváros kezdőcsapatának tagja legyen.

A vendégek szakvezetője, Szrdjan Blagojevics szerint a bátorság lesz az egyik legfontosabb elem a Debrecen játékéban, hiszen nem titkoltan győzelemre törnek a Groupama Arénában – az eltiltásából visszatérő csapatkapitány, Dzsudzsák Balázs vezérletével.

A telt ház (15 879 szurkoló) előtt megrendezett találkozót Erdős József vezette, a két csapat a következő összeállításban kezdett:

Ferencváros: Dibusz – Pászka, Botka, Knoester, Traoré – Zachariassen, Gojak, Marquinhos - Owusu, Lisztes, R. Mmaee

Debreceni VSC: Megyeri – Kusnyír, Dreskovics, Manrique, Ferenczi J. – Lagator, Loncar – Szécsi M. Dzsudzsák, Kiziridisz - Do. Babunszki  

A találkozót gyászszünet előzte meg, ugyanis a közelmúltban 71 éves korában elhunyt Rátkai László, aki 69 mérkőzésen szerepelt a Ferencváros első csapatában (e találkozókon 28-szor volt eredményes), háromszor nyert bajnoki címet a Ferencvárossal, a klub örökös tagja szerepelt a Vásárvárosok Kupája döntőjéig menetelő együttesben is.

Érdekesség: a Loki az utolsó hét idegenbeli bajnokiján nem kapott ki, utoljára november 12-én a Puskás Akadémia otthonában szenvedett vereséget (1-2), azóta négy győzelem, és három döntetlen a mérlegük.

A 2. percben Dzsudzsák szabadrúgása vezette be a találkozót, a beadás után Manrique fejelt fölé.

Kilenc perc múlva az ezúttal balhátvédként (!) szerepet kapó Adama Traoré beadása lecsúszott, ám így lett igazán veszélyes, a próbálkozást Megyeri Balázs szögletre ütötte. 

A 16. percben a DVSC kapusa azt hitte, hogy még mindig a Fradiban játszik: könnyedén kipasszolt labdájára Zachariassen csapott le, elegánsan középre gurította a labdát, ám a túl kényelmesen lövő Ryan Mmaee kísérletét Megyeri bravúrral hárította.

A 21. percben Dzsudzsák került tiszta lövő helyzetbe a kaputól 21 méterre, nem is sokat teketóriázott, a középre tartó bombát Dibusz csak kiütni tudta, aztán takarított a Fradi-védelem.

Megyeri kapus és Lisztes is elterült a Debrecen tizenhatosán belül (egymástól függetlenül), a Fradi közönségkedvence hamarabb felépült, a vendégek hálóőre - hosszú ápolás után – nem tudta folytatni a játékot, de láthatóan nem volt jól (később kiderült: rosszullétre panaszkodott), helyére a szerb légiós, Marko Milosevics állt.

A jó kezdés után Dibusz Dénes sem ilyen búcsúmeccsre számított a Groupama Arénában Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd (archív)

A 36. percben Kiziridisz fejében volt (és maradt) a vendégek vezető gólja: a görög légiós Kusnyír remek beadását alig fejelte mellé.

A 42. percben egy csodaszép góllal szerzett vezetést a Ferencváros!

Marquinhos készítette le a labdát a tizenhatoson belül Pászka Lorándnak, a jobbhátvéd Ferenczi János mellett remekül tekert, a hosszú felső sarokba – Milosevics nyújtózott, de esélye sem volt elérni a labdát… Ferencváros – Debrecen 1-0!

A következő támadás végén kis híján duplázott a Fradi: Lisztes Krisztián remek cselekkel tört be a 16-oson belülre, kitűnően centerezett középre, ám Zachariassen kihagyta a kihagyhatatlant: a kissé megpattanó labdát négy méterről az üres kapu fölé vágta!

A hosszabbítás első percében ezúttal Lisztes hagyott ki nagy helyzetet, miután Marquinhos „majdnem” gólpasszát a kapu mellé gurította.

A ráadás harmadik percében Traoré beadását Marquinhos tiszta helyzetben lőtte a hálóba, kis szépséghiba, hogy lesről…

Dzsudzsák Balázs ugyan belesérült a gólörömbe, de a bravúros győzelem gyógyír lehet a sebekre! Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt (archív)  

SZÜNET UTÁN

Az első esemény egy debreceni helyzet volt: az 50. percben a csereként beállt Varga Kevin remekül gurított középre, ahol a Loki házi gólkirálya, Dorian Babunszki érkezett, ám a kis híján 100 százalékos gólhelyzetet Mats Knoester remek becsúszással mentette.

Majd egymás után két szögletet végezhetett el a Ferencváros, érdekesség, hogy mindkettő után tizenegyesgyanús szituációkat vizsgált a VAR, de egyik eset után sem folytatódott büntetővel a meccs.

 A 61. percben Marquinhos szárnyalt végig az egész pályán, kicsit önző volt, hiszen nem passzolt Lisztesnek és Ryan Mmaee-nak sem, inkább saját maga próbálkozott góllövéssel: kapura sunintotta a labdát, amely mellé szállt.

Majd teljesen váratlanul (tizenkét perc alatt!) három gólt rúgva „kifordította a világot” a Debrecen a Groupama Arénában!

A 64. minutumban Dzsudzsák Balázs passza után Varga Kevinről lepattant a labda, amely éppen így lett jó Dorian Babunszkinak, a macedón légiós bátran betört Knoester és Gojak között a tizenhatoson belülre, még arra is maradt energiája, hogy Botka Endrét kicselezze, majd a későn becsúszó Pászka Lorándot megelőzve a hálóba lőtt. Ferencváros – Debreceni VSC 1-1! 

Három perc múlva Dzsudzsák ezúttal Varga Kevint szöktette a bal szélen, akinek a beadását Dibusz Botkára ütötte. Lehet, hogy a labda így is a Fradi kapujába került volna, de Babunszki - biztos, ami biztos alapon - a gólvonal mögé segítette a bőrgolyót. Ferencváros – Debreceni VSC 1-2!

Dorian Babunszki volt a Loki nyerőembere Fotó: dvsc.hu

A vezetés után Dzsudzsák a Loki-szurkolók elé futva megsérült, ugyanis az ünneplés közben, egy felugrást követően a csuklóját olyan szerencsétlenül ütötte be, hogy nem tudta folytatni a játékot.    

És ha egy üzlet beindul! A 75. percben Gojak a Fradi tizenhatosán belül csúszott be hátulról Manrique-nak, a labdát biztos, hogy nem találta el, így Erdős József – egy kis VAR-ozás után – büntetőt ítélt, amit a csereként beállt Bódi Ádám magabiztosan értékesített. Ferencváros – Debrecen 1-3!

A 80. percben újra Varga Kevin és Babunszki villant egyet: a magyar válogatott szélső sokadik kitűnő beadását követően a hajdúságiak házi gólkirálya kis híján megszerezte a harmadik találatát: a kapu mellé pörgetett…  

Nem véletlen, hogy

a Csercseszov-korszakban először hangzott fel a Groupama Arénában az éles kritika, amellyel a Fradi-tábor egy félreérthetetlen, közismert rigmussal tudatta a kedvencekkel: abszolút elégedetlen!

A mérkőzés utolsó perceiben nem sok minden történt, a tizenkét perces rövidzárlat után már nem tudott megújulni a Fradi. Csupán annyira volt még képes, hogy a hosszabbítás negyedik percében, Owusu beadását követően Kristoffer Zachariassen fejese a bal oldali kapufán csattant – és ezzel el is lőtte a puskaporát a bajnokcsapat…

Nyitókép A Ferencváros képtelen volt a Debrecen fölé kerekedni! Fotó: fradi.hu   

Összesen 51 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az eladott jegyek alapján. Bérletesek.

A Fradi a kommunista elvtársaidnak is csípte a szemét. Erőszakkal tönkre is tették.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés