„Amíg van ember a hegyen, addig reménykedhetünk, hogy Szilárd épségben leér” – Pintér László a Mandinernek
Továbbra sem tudni, hol van Suhajda Szilárd, aki kedden este indult el a Mount Everest csúcsa felé, a segítségére indult serpák felértek a négyes táborba, de nem találkoztak vele. Lapunk elérte Pintér Lászlót, a Mozgásvilág és az Eurosport munkatársát, aki a hegymászó családja és háttércsapata mellett követi az eseményeket.
Mint elmondta, Suhajda Szilárd háttércsapata felvette a kapcsolatot azokkal az ügynökségekkel, amelyek még hegyi tevékenységet folytatnak a négyes tábor magasságában. Ezt azt jelenti, hogy vannak még hegyi vezetők, akik a csúcsra visznek fel embereket. A hegymászószezon azonban a napokban véget ér, mert az időjárás megváltozik. Pintér László szerint
Az említett ügynökségek közt van a Seven Summit Treks, amely Suhajda Szilárd logisztikáját szervezi, egy amerikai cég, valamint Mingma Gyabu Sherpa ügynöksége, az IMG. Utóbbi céggel az Everestet a napokban oxigénpalackkal megmászó magyar származású Price Márton tartja a kapcsolatot.
Az esetleges forgatókönyvekre vonatkozó kérdésünkre Pintér László azt mondta, nincs értelme a találgatásoknak, fogalmuk sincs, mi lehet az oka, hogy nem találják Suhajda Szilárdot.
Elmondta azt is, hogy a négyes táborba éjjel elindított két serpa nem találkozott a magyar hegymászóval, de ott várják, és amennyiben leért tudnak segíteni neki. Jelenleg legalább egy hegymászócsapat tart a csúcs felé, bármilyen információjuk lesz a magyar hegymászóról, jelezni fognak – közölte Pintér László.
Összesen 34 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Bejelentkezés