Korlátozott számban ugyan, de lehetnek japán nézők az Olimpián

2021-06-21 17:28:00
Az adott helyszín befogadóképességének legfeljebb ötven százalékát lehet megtölteni szurkolókkal, a maximális létszám tízezer ember lehet.

Korlátozott számban ugyan, de lehetnek japán nézők a július 23-án kezdődő tokiói olimpia versenyein. A szervezők – a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal történt egyeztetés után – hétfőn azt közölték, hogy az adott helyszín befogadóképességének legfeljebb ötven százalékát lehet megtölteni szurkolókkal, a maximális létszám tízezer ember lehet. Hozzátették ugyanakkor, hogy amennyiben július 12-ig rosszabbodik a járványhelyzet, és ismét vészhelyzetet kell hirdetni, teljes egészében kizárhatják a nézőket.

A házigazdák a koronavírus-járvány ellenére biztonságos lebonyolítást ígérnek.

A japán hírügynökség friss közvélemény-kutatása szerint a lakosok 40,3 százaléka zárt kapus rendezést szeretne, a válaszadók 30,8 százaléka pedig úgy vélte: le kellene mondani a játékokat.

A tokiói olimpiát eredetileg tavaly nyáron rendezték volna meg, de a pandémia miatt idén július 23. és augusztus 8. között kerül rá sor. Egy korábbi döntés nyomán külföldi nézők nem lehetnek a versenyeken. Az augusztus 24-én kezdődő paralimpiával kapcsolatban július 16-án várható döntés a nézőkről. A játékokat mintegy 40 tokiói, illetve más prefektúrában található helyszínen bonyolítják le.

(MTI)

Kép forrása: MTI/AP/Eugene Hoshiko