A mi Jedi lovagunk – Szilágyi Áron

2021-07-26 15:26:00
Írta: Csisztu Zsuzsa
Magyar kardozónk győzelmének pillanatai már az első versenynap óta vissza-visszatérően mosolyt csalnak az arcomra. Szilágyi Áron, a most már háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, nekem amolyan történelmi korokat és modern időket egyesíteni képes hős, a hitet adó élő bizonyíték arra, hogy az emberi elme mi mindenre képes megtanítani a testet.

Szilágyi Áron, a most már háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, nekem amolyan történelmi korokat és modern időket egyesíteni képes hős, egyszemélyben Athos, Porthos, Aramis és D’Artagnan, egy munkaköréhez nem tartozóan jóképű Jedi lovag, egy szabadságharcos vezér, egy kristálytiszta pillantású hérosz, és sokkal több, mint a világ egyetlen olyan férfija, aki egyes egyedül volt képes - a vívósport többi fegyvernemét is ideértve -, három, ráadásul egymást követő olimpián a dobogó tetejére állni.

Szilágyi Áron, a hitet adó élő bizonyíték arra, hogy az emberi elme mi mindenre képes megtanítani a testet és hogyan állítható a tudatunk minden apró, a célért megtett cselekvésünk szolgálatába.

Ha semmit sem tudnék róla, csak a szemét figyelném meg jó alaposan, akkor is tudnám, hogy ez a férfi hatalmas dolgokra született.

Olyan átható a pillantása, amely már önmagában „metsz és alakít”. A páston pedig - hiába a sisak -, kizárt dolog, hogy nem előretolt haderőként veti be a szemeit, amikor szkenneli ellenfeleit.

A képen Szilágyi Áron a Csisztu Sport Cast felvételén. Fotó: Lékó Tamás - CSC

Többször készítettem már vele interjút és nem tudtam nem észrevenni, hogy a személyét körülvevő erőtérnek neki lehet dőlni, olyan az, mint egy hatalmas Michelin-ruházat, ami véd, oltalmaz, de ontja is magából az energiát, mert Szilágyi Áron az a személyiség, aki akkor is ad, amikor nem ez a program fut éppen nála. Persze

nem szívesen állnék vele szemben a páston soha, hogy megtudjam, milyen az, amikor Szilágyi Áron elvesz. Tust, energiát és reményt.

Márpedig, most Tokióban (is), éppen ezt tette soron következő vetélytársaival. Kíméletlenül és ellenállhatatlanul, mert ahogy a csapattárak mesélték, Áron a férfi egyéni karddöntő napján robotüzemmódba kapcsolt azzal a céllal saját horizontján, hogy ő lehet a földkerekén az első, akinek ez a történelmi rekord összejöhet. Összejött, mert összehozta és ma egy és csak egy olyan ember él a Földön, aki képes volt ezt a szelet nem teherként, hanem motivációként befogni saját vitorlájába az elmúlt öt esztendőben.

A képen: Szilágyi Áron ismét megvédte olimpiai bajnoki címét a férfi kardozók egyéni versenyének döntőjében. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Áron egyszemélyben egy utolsó reménysugár is számomra, hogy a mai, specializálódásra szabott világunkban születnek még olyan emberek, akiket a polihisztorok nimbusza leng körül. Nem csupán kilenc éve verhetetlen az olimpián, de a legutóbbi ciklus alatt befejezte két, korábban megkezdett diplomáját, elvállalta a Vasas vívószakosztályának vezetését, párhuzamosan elnökként vezeti a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) versenyzői bizottságát és kitartó ostrom után elvette feleségül szerelmét, Szilágyi Bettit.

Tiszteli az ellenfeleit, a mestereit, nála minden elkövetett hiba „én” és mindent elért siker „mi”.

Képes csak azért elvállalni valamit, mert érti a szót: misszió. Ezért is mondott igent Muhi András Pires Rió utáni megkeresésére, hogy négy, végül aztán öt évnyi folyamatos filmezést elviselve beengedje az életébe a rendezőt, az Egy Mindenkiért című dokumentumfilm megszületése érdekében. Miközben Áron minden, csak nem egy szereplős alkat. Ja, persze tökéletesen nyilatkozik, kevés ilyen embert ismerek, aki tényleg minden válaszát megfontolja mielőtt bármit kimond, nála nincsenek töltelékszavak, ööözések,

nem keresi a kifejezéseket, gondolatai nyomdakészek, szavainak súlya, mondandójának üzenete van.

A nemzetközi vívótársadalom állócsillaga kerüli a felesleges csillogást, értékalapú döntéseivel mégis lámpásként világít egy olyan világban, amely egyre inkább a hangosaknak, az önfényezőknek, a híres-mert-híreseknek kedvez.

A képen: Szilágyi Áron kardvívó a magyar olimpiai vívóválogatott nyílt edzésén a tatai edzőtáborban. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Kilenc éve élő mágnesként vonzza be gyerekek százait, ezreit a vívótermekbe, mától ez pedig hatványozottan igaz lesz, ebben biztos vagyok. A gyerekek mögött álló szülők százai, ezrei pedig megkönnyebbülten sóhajthatnak fel, hogy Áronnak köszönhetően fiaik, vagy lányaik addig sem lógnak a neten, vagy a közösségi médiában, amíg tercbe, vagy kvartba állnak, s természetes döntésként őt tekintik példaképüknek, valamelyik elvetemült influenszer helyett.

Áron az influensz maga, azt a pozitív befolyást, hatást kiváltani képes fiatal ikon, akiről ezt - a manapság oly félreértelmezett - kifejezést megformálni kellett volna.

Erős és szelíd egyszerre, nyugalma mögött, robbanni képes reflexek, tűpontos mozdulatok sorakoznak élesre töltve, de fegyvertárából határtalan intelligenciával mindig azt veszi elő, amire az adott pillanatban szüksége lehet.

A képen Szilágyi Áron a Csisztu Sport Cast forgatásán. Fotó: Lékó Tamás/CSC

Bevallom, én elnézegetném ugyanezt a robot üzemmódot három év múlva még Párizsban is, de az a látvány sem lenne ellenemre, amikor Szilágyi Áron előbb saját sportága nemzetközi vezetőségében lép pár lépéssel még feljebb,

majd egy parád riposzt után egyszercsak a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban foglal el egy olyan pozíciót, amit most még egy korábbi német tőrvívó olimpiai bajnok vívótársa tölt be.

Addig vissza a filmhősök világába, hiszen tudjuk: ... az ember úgy dől és kél, akár az őszi búza, de e néhány név soha nem merül feledésbe. Mondják el majd, hogy láthattam a magyar vívókat, a pástok szelídítőit, s mondják el, hogy Szilágyi Áron korában éltem.”

 

A nyitóképen: 2020-as tokiói nyári olimpián így örült Szilágyi Áron, amikor címvédőként bejutott a döntőbe. Fotó: MTI/Illyés Tibor