Az újpesti vezérszurkoló kifakad: Évek óta tetszhalott állapotban van a klub, még sosem álltunk ennyire közel a kieséshez!

2022-01-24 22:09:00

Írta: Vámos Tamás
Zoltán legutóbb akkor kért szót, amikor az Újpest ősszel, siralmas játékkal szenvedett hazai pályán vereséget a Gyirmóttól. Akkoriban a helyzet odáig fajult, hogy a szurkolók levetették a játékosokról a mezt, és kis híján meg is lincselték őket. A hét végén folytatódó tavaszi szezon előtt a vezérszurkoló újra kiöntötte nekünk a szívét – miközben a hangja többször is elcsuklott…

A téma érzékenységére való tekintettel a drukker ezúttal is csak keresztneve közléséhez járult hozzá, hiszen mint mondja, „ebben a történetben nem az én személyem, hanem az Újpest FC sorsa a lényeges”. Nem is kezdhettük mással a beszélgetést, mint a korábbi vezetőedző, Michael Oenning decemberi kirúgásával…

- Ebben a helyzetben gyakorlatilag teljesen mindegy - vág bele Zoltán - , ki a vezetőedző. Hiszen Újpesten évek óta tűzoltás folyik, az aktuális szakmai vezető legfontosabb tulajdonsága a lojalitás, a kezelhetőség kell legyen, a legjobb példa erre az Újpesten hat és fél éven át ténykedő Nebojsa Vignjevics személye, aki mellett a végsőkig kiállt Roderick Duchatelet. A fentiek a magyarázata, hogy hosszú évek óta magyar szakember neve komolyan nem merül fel Újpesten, és ez az oka, hogy most is egy hosszabb ideje munkanélküli szerb szakembert nevezett ki a belga tulajdonos a csapat vezetőedzőjének.

- Milos Kruscsicsnak hívják a 45 éves mestert, aki legutóbb Bulgáriában dolgozott, és a CSZKA Szófia csapatával ezüstérmes lett…

- Maradjunk annyiban: ő egy teljesen ismeretlen edző, aki ettől még lehet jó tréner, de nyilván olyan ember, aki szép csendben hagyja, hogy eladják alóla a csapatot, és abból a keretből próbálja majd kihozni a legtöbbet, amely a rendelkezésére áll. Egyébként

Duchatelet egyik legnagyobb hibája, hogy az utóbbi időszakban a sportérték teljesen másodlagossá vált Újpesten,

évek óta tetszhalott állapotban agonizál a klub. Nem véletlen, hogy a Paks mellett az Újpest az egyetlen élvonalbeli klub, amely még egyetlen labdarúgót sem igazolt a téli holt idényben, de míg Bognár György együttese az NB I egyik üde színfoltja, és a felszabadult játékukat öröm nézni, addig Újpestről minden épkézláb futballista elmenekül. Nem lennék meglepve, ha ennek a nyomorúságos csapatnak a két legnagyobb értéke, Yohan Croizet és a legeredményesebb támadó, Giorgi Beridze legkésőbb nyáron távozna Újpestről…

Az elefántcsontparti Junior Tallo sem a játékával, inkább a botrányaival tűnt ki Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

- Ha nem is szerződött egyelőre új játékos Újpestre, az egyik legmegosztóbb futballista, Junior Tallo fél évre a török Samsunsporhoz szerződött – kölcsönbe. Ezt miként fogadta?

- Nem különösebben rázott meg. Ő egy nagyon jó, technikás játékos, de több kárt okozott a csapatnak, mint amennyi hasznot hozott. Rengeteget reklamált, érthetetlenül nagy volt az önbizalma, ezzel is magyarázható, hogy amikor csak tehette, elvállata a büntetőrúgást, de többet kihagyott – egy szóval: nem egy olyan futballista, akiben hosszú távon perspektívát lát az ember.

- Érezhető, hogy bármennyire fanatikus Újpest-szurkoló, a jelenlegi viszonyokról egyáltalán nincs jó véleménye. Ezek után különösen érdekel, mit vár, mit remél a tavaszi szezontól?

- Amíg Roderick Duchatelet kezében van az irányítás, sportszakmai célokról komolytalan beszélni, így csak a biztos bennmaradást. Hozzáteszem: az utóbbi időben minden idényben rettegek a kieséstől, de úgy érzem: ilyen közel még egyszer sem álltunk hozzá.

- A belga üzletember védelmében azért tegyük hozzá: a hírek szerint minden évben 1 milliárd forint körüli összeget tol be a közösbe annak érdekében, hogy biztosítsa a klub működését.

- Duchatelet 11 éve vett egy klubot, de a mai napig nem tudja senki, mi is a célja ezzel? Ingatlanbizniszben gondolkodik vagy valami másban? Egy dolog biztos: számára sokadrangú, hogy az Újpest sikert sikerre halmozzon…

- Korábban már kész tényként lehetett hallani, hogy ázsiai befektető érkezik vagy állami szerepvállalással mentik meg a magyar futball egyik legpatinásabb klubját.

- Egyszerű szurkolóként nem tudhatjuk, hol tart most a történet, lesz-e biznisz vagy sem, a befektetésért cserébe például a taszári repülőtér értékesítéséről is hallani, valamint Kovács Zoli és az MLSZ-ből éppen a napokban távozott Fehér Csaba érkezéséről is hallani, de hiába folytatódik a hétvégén a bajnokság,

Újpesten csak egy dolog biztos, hogy minden továbbra is bizonytalan.

- Illetve nagyon úgy tűnik, hogy még egy dolog tuti: nyárig Roderick Duchatelet marad a tulajdonos.

- S mivel az átigazolási szezon február közepéig tart, biztosak lehetünk abban, hogy az utolsó napokban érkezik majd pár egzotikus játékos Újpestre – csak azért, hogy a létszám meglegyen. Nem akarok vészmadár lenni, de még egyszer ki merem jelenteni: ennyire közel még nem álltunk a kieséshez!

- Félve mondom: vasárnap este Újpest – Ferencváros derbire kerül sor…

- Nekem mondja? Minimum kétgólos vereség van benne a pakliban, hiszen a keretünk rendkívül gyenge, és amellett, hogy senkit nem igazoltunk, egyetlen edzőmeccset sem játszottunk. Mégis: miben reménykedjünk? Egyetlen esélyünk, hogy a Mindenhatóhoz fohászkodunk: valahogy tartsa benn az NB I-ben a szeretett Újpestünket…

Nyitókép A korábbi vezetőedző, Michael Oenning megbukott Újpesten Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd