A Frankfurt majdnem megtréfálta a Barcát, a tiki-taka gól azonban mindent vitt!

2022-04-08 12:23:28

Írta: Vámos Tamás
Az Európa Liga-negyeddöntők közül az FC Barcelona frankfurti vendégjátékát előzte meg a legnagyobb érdeklődés.

A Frankfurter Algemeine Zeitung csütörtöki száma arról írt, hogy akkora volt az érdeklődés a térségben az FC Barcelona elleni találkozó iránt, hogy 250-300 ezer helyi szurkolóval is meg lehetett volna tölteni a frankfurti Deutsche Bank Parkot.

A hazaiak vezetőedzője, Oliver Glasner a remek nemzetközi kupaszereplés csúcspontjának és karrierje legfontosabb  meccsének nevezte az FC Barcelona elleni találkozót.

Xavi természetesen dicsérte az ellenfelet („elsősorban a védekezésből támadásba átmenetben remek a német gárda, amelynek Kevin Trapp személyében remek kapusa van, kiválóan védekeznek, és különösen hazai környezetben rendkívül agilisan támadnak”.

Az mérkőzés első tíz percében – kisebb meglepetésre - a hazaiak veszélyes kontrákkal jelezték, egyáltalán nem tartják lefutottnak a találkozót. Ellenben a frankfurti szurkolók azt kérdezgették egymástól a lelátón, ha az elmúlt két bajnokin, az RB Leipzig és a Fürth ellen is csupán egy-egy sovány 0-0-ra voltak képesek a kedvencek – mi az esély, hogy éppen a remek formában lévő, az utolsó kilenc tétmeccséből nyolcat megnyerő Barcelona ellen táltosodnak majd meg?!

A katalánok a frankfurtiakkal szemben éppen ellenkező utat járnak be: 

a Bajnokok Ligájában legutóbb a 2000/01-es szezonban fordult elő, hogy nem jutottak tovább a csoportkörből, igaz, a Barca-szurkolók azzal vigasztalhatják magukat, így legalább történelmet írhatnak, hiszen az Európa Liga-serleg még hiányzik a klub trófeagyűjteményéből.

Ezen a szinten ritkán fordul elő, hogy egy mérkőzés 23. percében cserélni kényszerül egy csapat. Márpedig most ez történt: a Barca a combsérülést szenvedő (egy szituációnál rosszul támasztott ki) Gerard Piqué helyére Clément Lenglet állt be.

Lassan azért helyre állt a világ rendje: a Barca egyre inkább fölénybe került – legalábbis ami a labdabirtoklást illette – ez viszont nagyon nem tetszett a hazai drukkereknek, akik éles füttyszóval kísérték a katalánok türelemjátékát.

A langyos vizet Borré kavarta föl, aki a 39. percben remekül robbant be Kosztics beadására, ám Busquets szerelési kísérlete után hatalmasat bukott. A mérkőzés játékvezetője, Szrdjan Jovanovics először büntetőt ítélt, majd a VAR-szobából rászóltak a fülére, miszerint „Komám, nézd már meg közelebbről, hogy tuti 11-es volt-e?”

A spori megtette kötelességét, és mivel a lassítás során egyértelműen látszott, hogy a Barca játékosa előbb a bőrgolyót találta el, labdaejtéssel folytatódott a találkozó.

  Néhány perccel később kiderült: az elmaradt büntetőn annyira felhergelte magát a Frankfurt szerb légiósa, Filip Kosztics, (nyilván ebbe közrejátszott, hogy ő végezte volna el a 11-est), hogy egy sportszerűtlenség miatt - labdával megrúgta földön fekvő ellenfelét - hogy sárga lapot kapott a honfitárs sípostól.

A frankfurti Knauff (balra) első nemzetközi kupagólja igazán látványosra sikeredett! Fotó: MTI/EPA Ronald Vittek

A második félidőt úgy kezdte a Frankfurt, ahogy az elsőt: agilis támadásokkal. A különbség annyi volt: ennek igen hamar meg is lett az eredménye! Ugyanis a 49. percben, egy szöglet után Eric Garcia éppen középre fejelte ki a labdát (az álmoskönyvek szerint ez egyébként sem jelent túl jót…), ez tökéletesen jött Ansgar Knauffnak, és a frankfurtiak német U21-es válogatott, Dortmundban nevelkedett, ghánai származású játékosa hatalmas gólt rúgott a bal felső sarokba! Ez volt a tehetség első találata a nemzetközi porondon. Ezt követően Jesper Lindström rögtön megduplázhatta volna az előnyt, de a dán kihagyta ordító lehetőségét - ez valószínűleg végleg ráébreszthette a Barcelona játékosait: ennek bizony a fele sem tréfa, hiszen a Napoli és a Galatasaray újra hátrányba került a csapat!

Az ébredés után, a 66. percben jött is az egyenlítés – nem is akármilyen góllal! A négy perccel előtte beálló Ousmané Dembelé labdájával az ugyancsak a 62. perctől lehetőséget kapó

Frankie de Jong és Ferran Torres kezdett el passzolgatni a frankfurti 16-oson belül, és miután a teljes hazai védelmet az őrületbe kergették, a 22 éves tehetség egyenlített.

Sokat kellett rá várni, de megvillant a Barcelona, ez a gyors, egyérintős játék már egyértelműen a nem is olyan távoli időket, a tiki-takát idézte!

E találat után egyre inkább fölénybe került a Barca, Pedriék elsősorban kapu közeli szabadrúgásokkal riogattak, sőt az is az ő malmukra hajtotta a vizet, hogy a 79. percben a brazil Tuta teljesen feleslegesen szabálytalankodott a saját térfelén, jogosan kapta meg a második figyelmeztetését; így mindent egybevetve a Frankfurt is nyerhetett volna (leginkább az első félidőben kimaradt lehetőségek miatt bánkódhatnak Hintereggerék), de a kiállítás után végül örülhettek a döntetlennek.  Ugyanígy nyerhetett volna a Barcelona is, ám az egyenlítés és a létszámfölény után sem túlságosan látszott rajtuk, hogy összetörnék magukat a győztes találatért. Döntés egy hét múlva – a Nou Campban!

A nap magyar érdekeltségű találkozóján az RB Leipzig (Gulácsi Péter és Willi Orbán végigjátszotta a meccset, Szoboszlai Dominik a 73. percben állt be) 1-1-es döntetlent játszott az olasz Atalantával.

Nyitókép: Érdemes volt Ferran Torresnek idén januárban a Barcelonához szerződnie! Fotó: MTI/EPA/EFE Alejandro Garcia