Valter Attila szakaszgyőzelemhez segítette csapattársát a Girón, sprint döntött a Tour de Hongrie nyitószakaszán is

2022-05-11 19:14:00
Valter Attila francia csapattársa, Arnaud Démare nyerte a Giro d'Italia mai, ötödik szakaszát, a javarészt sík útvonal végi sprintet. Közben elrajtolt a magyar körverseny, a Tour de Hongrie is, egy magyar szökéssel.

Egy alapvetően sík szakasz  következett az Etna tegnapi megmászása után a Giro d'Italián, mely továbbra is Szicíliában tekereg. Az biztosnak tűnt, hogy a mezőny nagyja együtt ér majd be a végén, kérdés csak annyi volt, hogy a legnagyobb sprinterek közül hány tud az első csoportban maradni, mivel egy nem túl meredek, de viszonylag hosszú hegy 100 kilométerrel a vége előtt egészen trükkösnek ígérkezett.

Végül valóban, több fontos sprinter is elveszítette a kapcsolatot a főmezőnnyel. Éppen azok, akik a magyarországi szakaszoknak fontos szereplői voltak. A visegrádi fellegvárig felvitt nyitónapi befutó utolsó tíz méterében eső Caleb Ewan és a balatonfüredi mezőnyhajrát nyerő Mark Cavendish is túl messze került a hegy végére a náluk jóval könnyebb csontozatú mezőnytől ahhoz, hogy visszaérhessenek.

A Groupama-FDJ csapat sprintere, Arnaud Démare is elszakadt a mezőnytől, de a segítségére visszamaradó csapattársa, Valter Attilának köszönhetően nem távolodott el túlságosan: az utolsó száz kilométeren közös erővel le tudták dolgozni a hátrányt, így visszaért, fel a mezőnyre a hajráig, melyet meg is nyert Démare.

A győztes külön megköszönte Valter Attila segítségét.

Közben a mai napon elrajtolt az egyhetes magyar körverseny, a Tour de Hongrie is. Az Etyeken, Csákváron, Bicskén, Felcsúton köröző mezőnyből rögtön egy szökés vált ki, benne két magyarral, a hazai bajon Filutás Viktorral és Dina Mártonnal. Filutás egy hegyi hajrát és gyorsasági részhajrát is nyert, és Dina is szorgosan gyűjtögette a pontokat mindkét kategóriában. A szökést aztán utolérték, egy kilométerrel a vége előtt, így mezőnyhajrá következett, melyet a holland Olav Kooij nyert meg az olasz Elia Viviani előtt. Ők ketten a világ legjobb csapataihoz, a Jumbo-Vismához és az Ineos Grenadiershez tartoznak, maguk is komoly nevek a szakmában. Viviani például ötször nyert korábban szakaszt a Girón; az, hogy ilyen kaliberű sportolók választják a Tour de Hongriet erre a hétre, az első közvetlen hozadéka a Giro Nagy Rajt Magyarországra hozatalának.

A vasárnapig tartó, 905 kilométer össztávú magyar körverseny csütörtökön a Karcag és Hajdúszoboszló közötti 192 kilométeres etappal folytatódik.

Nyitókép: Arnaude Demare köszöni meg csapattársai segítségét a Giro d'Italia 2022 ötödik szakasza után, Messinában. Fotó: Fabio Ferrari / Pool/ AFP